Az amerikai (és másodsorban az európai, egyszóval a nyugati) filmgyártás és az onnan érkező filmek dominanciája mellett egy átlagos hazai néző vajmi keveset tud a Közel-Kelet filmterméséről, holott az évente újabb és újabb remekművekkel büszkélkedhet. Kiváltképp az iráni, egyiptomi és izraeli mozik virágzásának köszönhetően, de elég csak a 2019-es Oscar-gálán a legjobb idegennyelvű filmre jelölt Kafarnaum - A remény útjára gondolni. Habár ezen filmek nagyobb része amerikai vagy európai koprodukcióban készül, az alkotógárda zömét így is a térségből érkezők adják. 

A cím alapján egy Imagine Dragons koncertfilmre is gondolhatnánk leghíresebb nótájuk okán, a Radioactive azonban a modern kor egyik legfélelmetesebb tudományos felfedezését tárja fel, mely örökre megváltoztatta a történelem menetét. Miként lesz valóság az alkímiából? Mit rejt a zöldes fényárban sugárzó titokzatos anyag és vajon miként lett ez a mágikus elem a végtelen pusztítás és korlátlan energia szimbóluma?

A szuperhősös képregények világában is találkozni családokkal, akik nem sokban különböznek a normális családoktól: ők is időről-időre vitáznak és hajba kapnak egymással, de mélyen legbelül azért szeretik egymást, és a nap végén persze jól megmentik a világot. De mi a helyzet akkor, ha ez a család teljesen diszfunkcionális, a családtagok legszívesebben megölnék egymást, és nemhogy a világ megmentése sem biztos, de még az is benne van a kalapban, hogy ők maguk idézik elő a világvégét. Erről szól Gerard Way és Gabriel Bá végtelenül bizarr képregénye, Az Esernyő Akadémia.

1971-ben napvilágot látott egy olyan mozi, amelyre a nagyközönség egyaránt nem volt felkészülve. Nem sokkal a bemutatója után maga a rendező tiltotta le filmjének vetítéseit a családját érő fenyegetések miatt. 1999 óta pedig rendszeresen bemutatják és mára egy igazi popkulturális ikonná nőtte ki magát. Egy igazi kultikus műről beszélünk, ez Stanley Kubrick halhatatlan remeke, a Mechanikus narancs. Az írás spoileres!

A Drake's Fortune újrakevert változatának befejezése után azonnal folytattam Nathan Drake szemén keresztül átélt kincskeresős kalandomat a második résszel, az Among Thieves-szel. Az Uncharted második része mindössze két évvel az első után jelent meg 2009-ben és szinte azonnal ámulatba ejtette a PS3 tulajokat. Meg azokat is, akiknek nem volt és csak vágytak rá, hogy játszhassák a játékot (mint pl. én).

Lényeg a lényeg, a második epizód még az első résznél is nagyobb sikert aratott, a 2015-ben kiadott, aktuális generációra (PS4) átdolgozott változatokat szerepeltető The Nathan Drake Collection által pedig újabb aranykort élhetett. Jelen cikk alanya, ahogy legutóbb is, pontosan ez a remaster változat lesz, így jelenlegi generációs szemüvegen keresztül fogom értékelni a játékot. Csapjunk is bele a lecsóba.

„Ne ölj”: az emberiség egyik legősibb szabálya. Nem véletlen hát, hogy az irodalomban, filmekben, képregényekben és más médiumokban is sok olyan hőssel lehet találkozni, akik elutasítják a gyilkolást. Jelen kritika tárgya, a Trigun főszereplője is hasonló elveket vall, csak az ő helyzetét még az is megnehezíti, hogy majdnem mindenki őrá vadászik, hogy bezsebelje a fejére kitűzött vérdíjat.

Körülbelül egy hónapja jelent meg a Warrior Nun előzetes, amire egyszerre felkaptam a fejemet. Maga az ötlet ugyan a klasszikusnak mondható pokoli teremtmények elleni küzdelemről szól, viszont ezúttal annyit csavartak a történeten, hogy apácák küldenek Lucifer lényei ellen. A sorozatra nem csak a történet miatt figyeltem fel, hanem azért is, mert a főszereplőt alakító Alba Baptista egy roppant szemrevaló színésznő. Az elején azt hittem, hogy egy könnyed nyári limonádé lesz a Netflix sorozata, ami Baptista miatt egy elég erős guilty pleasure színezetet is kap. Az igazat bevallva sajnos nem tévedtem sokat. A cikk nagyon enyhe spoilereket tartalmaz az első pár epizódból. Ha minden áron elakarod ezeket kerülni, akkor bátran hagyd ki a tovább utáni második bekezdést.

A nézők jó pár éve egyáltalán nem panaszkodhatnak amiatt, hogy a sorozatok sablonosak lennének. Mindenki meg tudja találni a maga kedvére való szériát és ennek tetejébe - nagy valószínűséggel - valami egyedit fog kapni. Ez pedig nagyrészt az adott showrunner-nek köszönhető. Az ő látásmódját, elképzeléseit látjuk részeken, évadokon keresztül és az ő döntéseinek vannak nemcsak a szereplők, hanem mi is, a fogyasztók alárendelve. Most két emberről lesz szó, akiknek a stílusuk senki mással nem keverhetők össze.

Csendes és láthatatlan szörnyetegek leselkednek Tom Hanks hajójára a II. világháború poklában. A limitált költségvetés mellett azonban más hibákat is tartogat A Greyhound csatahajó, melyek a történelmi-háborús dráma hitelességét is jócskán aláássák.