Körülbelül egy hónapja jelent meg a Warrior Nun előzetes, amire egyszerre felkaptam a fejemet. Maga az ötlet ugyan a klasszikusnak mondható pokoli teremtmények elleni küzdelemről szól, viszont ezúttal annyit csavartak a történeten, hogy apácák küldenek Lucifer lényei ellen. A sorozatra nem csak a történet miatt figyeltem fel, hanem azért is, mert a főszereplőt alakító Alba Baptista egy roppant szemrevaló színésznő. Az elején azt hittem, hogy egy könnyed nyári limonádé lesz a Netflix sorozata, ami Baptista miatt egy elég erős guilty pleasure színezetet is kap. Az igazat bevallva sajnos nem tévedtem sokat. A cikk nagyon enyhe spoilereket tartalmaz az első pár epizódból. Ha minden áron elakarod ezeket kerülni, akkor bátran hagyd ki a tovább utáni második bekezdést.
A sztori szerint az egyik spanyol városban működik egy titkos rend, amiben annak női tagjai veszik fel a harcot a különböző sátáni szörnyek ellen. A társaságot az úgynevezett Harcos Apáca vezeti, aki amolyan sajátos szuperhősként több szupererővel is rendelkezik, amit a hátában található glória kölcsönöz neki. Ez a tárgy ezúttal azonban egy nem várt esemény miatt, a halott Avahoz kerül. Mivel egy mennyei tárgyról beszélünk, Ava feltámad és neki kell vezetnie az apácákat a sötét erőkkel szemben. Lényegében ennyi a sztori és így tényleg semmi spoilert nem mondtam el. Beszéljünk azonban a széria negatívumairól, amiből sajnos akad pár. Az egyik és legnagyobb hiba egyértelműen a történet üresjáratai.
Az évad közel fele egy súlytalan, terjengős történet, amit felhigítottak egy szerelmi szállal, aminek semmi célja sincs. Ez pedig simán kitesz 3 de majdnem 4 epizódot is. Így pedig az időhúzáson kívül egyáltalán nincs semmilyen funkciója, és ami a legdurvább, hogy a Ava személyéhez se járul hozzá. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy a korábbi életében mozgássérült lány nem tud dönteni aközött, hogy beálljon a rendbe, vagy inkább élje azt az életet, ami eddig nem adatott meg neki. Ez a töketlenség végül oda vezet, hogy mégis eleget tesz az elvárásoknak és szembeszáll az alvilág lényeivel. Ekkor viszont már közel a fináléban vagyunk. Persze közben vannak érdekes fordulatok, de sajnos azok súlytalanul lebegnek a semmiben.
Ami viszont pozitívum, hogy az évad végére kapunk több csavart is, valamint egy elég részletes mitológiával is megtámogatják a nem túl erős lábakon álló sorozatot. A karakterek közül páran kapnak némi mélyítést, ugyanis bőven rendelkeznek motivációval. Viszont az egész egyértelműen Ava-ra van kihegyezve, aki hozza is a kötelezőt. Bár az elején még szerencsétlen, a véghajrában azonban összekapja magát, és minden terhet a vállára véve csap bele az események sűrűjébe.
A színésznők roppant szimpatikusak, az akciók tényleg odavernek és remekül megkoreografálták őket. Bőven van még potenciál ebben a történetben, amit remélhetőleg egy második évadban ki is bontanak. Az évadzáró ugyanis olyan pofátlanul ér véget, hogy azt szó szerint tanítani kellene. Amikor kapunk egy elég nagy csavart, ami közel tucatnyi kérdést vet fel, a készítők egyszerűen félbe nyisszantják az epizódot és következik a stáblista. Konkrétan olyan, mint az utóbbi jó pár évben tapasztalható filmek két részre bontása, hogy aztán tűkön ülve várd a folytatást.
A Warrior Nun hozza a kötelezőt és valóban egy könnyed nyári sorozat lett. Sajnos fájóan nem aknázza ki a történetében rejlő lehetőségeket, de bízzunk benne, hogy a stáb összeszedi magát, és ha zöld lámpát kap a folytatás már tanulva a hibáikból egy sokkal jobb szezont kalapálnak össze. Bőven lehet még szélesíteni ezt a világot, pláne az évadzáró eseményei után. Ha szereted a misztikus atmoszférájú történeteket és olyan néznivalóra vágysz, amin nem kell agyalni és pár este erejéig totál kikapcsol, akkor egyértelműen ez a te sorozatod. Férfi olvasóinknak pedig Alba Baptista garantáltan fel kerül a plátói szerelmeket tartalmazó listájára.