Az ifjú pókember mindent tud, amit egy póknak kell

Spider-Man: Miles Morales - előzetes

2020. október 30. - Gaax

November 19-én elrajtol a Sony következő generációs asztali konzolja, a PlayStation 5, amelynek örömére a japán konzolgyártó ugyanezen a napon stílszerűen egy újabb Pókember-játékkal is megörvendezteti a játékosokat. A nagy sikerű, 2018-ban megjelent PS4 exkluzív Spider-Man kvázi folytatásaként is…

Shipping up to Boston...to find my son

Fallout 4 kritika

Az újvonalas Wolfensteinek (The New order és The New Colossus) végigjátszása után úgy döntöttem, hogy beleugrok egy még komorabb, még disztópikusabb világba. Mégpedig a Bethesda posztapokaliptikus, nukleáris háborúból felocsúdni próbáló, de nem bíró Amerikájába utaztam el, ezúttal Boston és…

Gamer vagy? Gamer vagyok!

Idegesítő dolgok, amiket a nem játékosok mondanak

Mi, akik halmazként 'gamer' névvel vagyunk illetve, játszhatunk egy csomó okból. Vannak köztünk néhányan akik versenyszerűen, emgélhetésként űzik. Vannak megrögzött játékosok, akiknek a videojátékok a mindenei és igazo fantikuok. De többségünk talán "pusztán" relaxációs céllal, vagy csak…

Don't Tread On Me, egy kicsit más köntösben

Wolfenstein II: The New Colossus

Nem is olyan rég beszámoltam nektek a Bethesda és a Machine Games által feltámasztott Wolfenstein első részéről, amivel kapcsolatosan nagyon pozitívak voltak a benyomásaim. Olyannyira, hogy csakhamar beleugrottam a The New Order teljes értékű folytatásába is (a spin-off epizódokat és egyéb…

A 10 legjobb taktikai FPS

Egy rossz lépés és véged

A különböző shooter játékok mindig is a videojáték ipar legnépszerűbb szegmensét alkották. Ennek megfelelően a fejlesztők és kiadók szintje ontják magukból az ilyen jellegű címeket. Annyi játék jelenik meg a témában, hogy ahány ház, annyi szokás jelleggel egy csomó különböző kategóriára lehetne…

Amikor Blazko bal lábbal kel

Wolfenstein: The New Order teszt

Az Uncharted széria (cikkek itt, itt, itt és itt) végigpörgetése után egy kicsit naturálisabb akcióra vágytam. Hála a nyári vásár csodáinak eleget tettem egy régi elmaradásomnak és behúztam egy méltán híres klasszikus, a Wolfenstein szériának a legújabb, kicsit átértelmezett epizódjait. Szerintem…

Káosz a paradicsomban

A modern videojáték ipar legidegesítőbb dolgai

Mindannyian szeretünk játszani. Ki jobban, ki kevésbé, ki több időt, ki kevesebbet tölt el a kijelző előtt egeret vagy kontrollert markolászva. Vannak köztünk olyanok, akik ebből a tevékenységből élnek meg (ez is megérne egy cikket), vannak akiknek egyszerűen az a hobbijuk, hogy más világokat járnak…

Csak még egy, utolsó meló?

Uncharted 4 kritika

Tudom-tudom, mostanság egy másik Naughty Dog játék a menő, de talán éppen emiatt ötlött fel bennem a gondolat (nem), hogy végigvigyem a stúdió eggyel korábbi atombombáját, Nathan Drake legújabb utolsó kalandját, az Uncharted 4-et. Aki nem ismerné annak itt egy rövid áttekintés: Az Uncharted széria…

A sivatag Atlantiszának titkai

Uncharted 3 teszt

Uncharted cikksorozatunkat továbbfolytatva végül elérkeztem az eredeti trilógia utolsó részéhez, a Drake's Deceptionhöz is. Az eredetileg 2011-ben megjelent epizód betonozta be véglegesen a vakmerő kincsvadász, Nathan Drake kalandjairól szóló szériát a videojátékok hírességének csarnokába. A…

NPC-k, akik az agyunkra mentek

Csak ne lennél ennyire idegesítő...

Már a videojátékok hőskora óta nagyon fontos, hogy az adott játék milyen karaktereket vonultat fel. Legyen szó a főszereplőkről akik lehetnek hősök, antihősök, de akár gonoszok is, vagy a mellékszereplőkről, esetleg karaktereink ellenfeleiről is. Az iparág története során ezernyi szereplőt láttunk…

süti beállítások módosítása