Az I. világháború legtöbbünk számára régi, fekete-fehér vagy szépia színű, ugráló mozgású némafilm felvételeken létezik. A gyűrűk ura rendezője, Peter Jackson viszont arra törekedett, hogy életet leheljen az öreg archív anyagokba, az eredmény pedig olyan lett, mintha csak tegnap történt volna minden. Ez a They Shall Not Grow Old.
A XVIII. század rizsparókás, intrikás világa mindig is hasznos muníciót adott a filmeseknek. De miként lovagolta ezt meg Yorgos Lanthimos, A homár és az Egy szent szarvas meggyilkolásának rendezője A kedvenc című új filmjében?
Bizonyára ismert fogalom az ún. telefonnyomkodós mozi. Ha valaki a rémkínos telefonnyomkodós kánonját akarja bővíteni a napokban, akkor ugorjon fel a Netflixre, és kezdje el nézni a Velvet Buzzsaw-t. Tökmindegy, hogy elvárásokkal teszed vagy elvárások nélkül, szerencsére a Netflix révén otthonról nézheted és kényszercselekvést is találsz, ha akarsz. Persze, ez szélsőséges és utólagos hasonlat. Mielőtt az a vád érne, hogy „persze, hogy semmi értékelhetőt nem találsz benne, ha nem is nézted”, tisztelettel állíthatom, végignéztem, sikerült, és erre büszke is vagyok, mert nem csak nézőként érdektelen ez, önmaga iránt is az, így pedig nehéz szatírát művelni. Bizarr, de hülyítős, alibi próbálkozás, ami még kísérletnek is rossz. Sok egyéb dolog hiánya mellett pl. atmoszférát sem sikerült teremteni.
Steven Spielberg Hollywood egyik kreatív bábája. Életművében komoly szerepe van az alternatív témák klisémentes tárgyalásának. Gondolhatunk a rendező ékszerdobozának olyan kincseire, mint például a Jurassic Park, az E. T. – A földönkívüli, vagy az A. I. – Mesterséges értelem. A művin keresztül rámutatni a természetességre nem áll távol Spielbergtől. Bár másképp, de az A. I. – Mesterséges értelem esetén is ez a stratégia működött. 2018-as Ready Player One néven futó alkotása (rögtön sóhajtsunk is fel, hogy a címet nem fordították le) szimultán felmutatja nézőjének a mesterségeset és a természetest, hogy hangsúlyozza, a két színtér nem különíthető el élesen, oda-vissza hatást gyakorolnak egymásra.
Mária, a skótok királynője és Erzsébet, Anglia aranykorának megteremtője. Létezhet a történelemnek egy eddig ismeretlen, női oldala vagy a történelmi tények ellentmondanak bármiféle ideológiának? A Két királynő kapcsán érdemes erre pillantást vetnünk!
Egy hónap múlva nyakunkon a 91. Oscar gála és tegnap ismertették a jelöltek listáját. Véleményünk szerint meglehetősen egysíkú lett az idei merítés, van pár meglepetés, de nekünk magyaroknak csak a csalódás jutott: sajnos sem a Ruben Brandt, sem a Susotázs nem került be a potenciális díjazottak közé. Morzsoljunk el egy könnycseppet és nézzük meg az idei felhozatalt, amit az Amerikai Filmakadémia közel 8000 szavazója hozott össze.
Nehéz beszélni a Kurszkról, mert megrázó. A hatása alól még nehezebb kivonni magunkat. Félek, hogy a film hamar el fog veszni az év eleji nagy mozizuhatagban, pedig kifejező erejét tekintve nagyon fontos alkotás lett. A történet részletes ismertetésébe nem igazán mennék bele. Egyrészt, mert nincs is mit ismertetni, összefüggéselméletek vannak, kész. Másrészt, a már megjelent kritikák bőven ellátták ezt a „feladatot”. A történet kontextusait sem célom alább tárgyalni. Egyrészt, mert ezt is már megtették a napvilágot látott kritikák, másrészt, úgy látom, szorosan magával a filmmel alig-alig foglalkozott eddig valaki, pedig a Kurszknak vannak erényei filmként is, igaz, kevés, és ezek is többnyire kísérleti erények maradnak.
Ha filmimádóként nem hallottál még Hans Zimmerről, azt úgysem hiszem el. A frankfurti komponáló zenéi nem csak filmkíséretként működnek, nem csak háttérzajként, amik egy-egy jelenet után elhalkulnak a képkockák között, hanem valósággal uralják a film teljes érzelmi terét. Épp ezért, és ez nem vicc(!), a rendezőknek mindig vigyázniuk kell Zimmerrel. Hiszen soundtrackjei önállóan is helyt állnak, ami esetenként óriási támadási felületet nyújthat azoknak a filmeknek, amelyekben művészete felszólal, a hatásvadászat vádja mindig fennállhat, már hogy a zene érzelmi feszültsége és azoknak szintén zenei feloldása erősebb, mint mondjuk a cselekményből, vagy a látványvilág hangulatából adódó feszültség.
6 elemes toplistánk lényege, hogy még egy-egy filmhez tartozó komplett soundtrackes listából is megkíséreljük, hogy rámutassunk a legkifejezőbbre, legjobban sikerültre. Botor kockázat ez, de megpróbáljuk jó ízléssel és persze az indoklás sem marad el. Zimmer művészetének erénye, hogy minimalizmusa ellenére – a helyenként drámai felütések és lecsillapodások mellett – folyamatosan, kimérten, türelmesen „felfelé” építkező dallamösszességet produkál zenéiben.
Valaminek a kezdetét meghatározni szinte lehetetlen, maximum kijelölni tudjuk egy dolog/folyamat első, közvetlenül tapasztalható lépéseit. Hogy a sorozat miért is szexi számunkra, annak feltárásáért kicsit vissza kell pillantanunk. A 19. században bevett stratégia volt, hogy folyóiratok folytatásos történeteket közöltek. A képlet nem volt túl bonyolult: egy izgalmas momentumnál megszakadt a sztori, és ha az olvasó kíváncsi volt, mi következik, meg kellett vennie a következő számot is. A sorozatok ugyanilyen befogadási szokásra/igényre építenek. A 2000-es évek elejétől a sorozatok már mindenféle témára érzékenyek, etikai, társadalmi és kulturális kommentárokat is egyre nagyobb számban tartalmaznak.
Jelen korunk fogyasztási hagyományaiban magától értetődő helye és szerepe van a sorozatnézésnek. Alább egy négytagú gyűjtemény következik, ami olyan sorozatokat tartalmaz, amik egyszerre bírnak esztétikai téttel és látnak el szórakoztatási funkciókat, miközben (az előbbi miatt) minőségnek sincsenek híján.
