1977-ben elkezdődött egy történet, ami visszavonhatatlanul megváltoztatta a film, mint médium történetét. Generációk nőttek fel Luke Skywalker, Han Solo, Leia hercegnő és a többiek kalandjain, George Lucas pedig lefektette az egyik legsikeresebb franchise alapjait. Ahogy az várható volt, jöttek a különböző mellékszálak, azonban az 1999-ben útjára indult előzménytrilógiával két részre szakadt a korábban egységes rajongótábor.
A Disney felvásárlása, és az azóta megjelent filmek csak növelték a megosztottságot a Star Wars-fanok körében. Éppen ezért hatalmas felelősség nyomta a vállát a Skywalker korát rendező J.J. Abrams-nek, hogy egy olyan kilencedik epizódot tegyen le az asztalra, ami méltó lezárása nem csak az új trilógiának, hanem az egész Skywalker-sagának is. Spoilermentes kritikánkból kiderül, hogy sikerrel járt-e.
Egy év telt el a Crait bolygón lezajlott csata óta. Kylo Ren Legfőbb Vezér kegyetlen bosszúhadjáratot folytat az Ellenállás erői ellen, és minden követ megmozgat annak érdekében, hogy helyreállítsa az Első Rend nagyságát. A lázadókat saját belső feszültségeik gyengítik, állandóan menekülniük kell, számuk pedig egyre fogy. Rey Jedi-kiképzése hamarosan véget ér, és tudja, hogy előbb-utóbb szembe kell néznie a sorsával. Eközben pedig egy sötét árnyék jelenik meg a Galaxisban, amiről mindenki azt hitte, hogy már rég eltűnt.
Nem lehetett könnyű dolga a Disney fejeseinek, amikor elkezdtek ötletelni a kilencedik epizódon: valahogyan jóvá kell tenniük a „csorbát”, amit Az utolsó Jedik ejtett a franchise-on, ugyanakkor méltó befejezést kell csinálniuk a negyvenkét éve indult Skywalker-sagának. Azt nem kockáztatták meg, hogy Rian Johnson után egy másik „renegát” rendező olyan irányba vigye az aranytojást tojó tyúkjukat, hogy az kellemetlen legyen az egeres cég számára.
Így amikor problémák merültek fel a Skywalker korát eredetileg rendező Colin Trevorrow-val, páros lábbal rúgták ki őt a rendezői székből, hogy aztán J.J. Abrams-t ültessék a helyére, aki Az ébredő Erővel már „bizonyított”. És ennél rosszabb döntést valószínűleg nem is hozhattak volna.
Mostanra vált nyilvánvalóvá, hogy mekkora hibát követett el a Disney azzal, hogy mielőtt belevágott volna az új trilógiába, nem dolgozott ki egy hosszútávú koncepciót. Abrams Az ébredő Erővel lényegében egy soft rebootot rendezett, ami újrahasznosította az eredeti Star Wars történetét, megfejelve a rá jellemző mystery boxokkal. Ehhez képest Rian Johnson teljesen más irányba ment, és az előzménytrilógia óta először tényleges újdonságot tudott vinni a franchise-ba (még ha bizonyos aspektusaiban félre is értette a Star Wars-t).
Ami viszont már a jelek szerint soknak bizonyult, ezért a Disney megnyomta a „Reset” gombot, és így visszakerült a gyeplő Abrams kezébe, aki ezt arra használta fel, hogy lényegében folytassa a hetedik epizódban elkezdett cselekményt, mintha Az utolsó Jedik meg sem történt volna (a filmben nem egyszer oda is szúrnak a leginkább kifogásolt elemeknek). Lehet szidni George Lucast és az előzménytrilógiát, de neki legalább volt egy határozott elképzelése arról, hogy milyen történetet akar elmesélni, és ezt véghez is vitte.
És hogy mi lett ennek az eredménye? Az, hogy a Skywalker kora története folyamatosan kapkod, szinte nincs üresjárat a filmben, de rossz értelemben: a nézőnek arra sincs ideje, hogy megeméssze, amit eddig látott, mert Abrams már csattogtatja az ostort a kamera mögött, hogy ugorjunk végre a következő jelenetre. A játékidő első fele pedig olyan szinten tele van tömve expozícióval, hogy az embernek sokszor az az érzése támad, mintha két film cselekményét sűrítették volna egybe (ha a hetedik epizód felelt meg az Egy új reménynek, akkor a kilencedik A Birodalom visszavágnak és A Jedi visszatérnek). És mivel ez az utolsó számozott epizód, ezért az összes, vagy legalábbis a legtöbb megválaszolatlan kérdésre választ kell adni, a szálakat el kell varrni.
De a Skywalker kora ezt olyan ügyetlenül viszi véghez, hogy azt néha már fáj nézni. Most ne menjünk abba bele, hogy pl. Az utolsó Jedikből kiderült, hogy Rey származása egyáltalán nem számít, aztán most hirtelen mégis fontos lesz (és igen, megint ott tartunk, hogy itt van ez a kurva nagy galaxis, tele több ezer karakterrel, ehhez képest mindenki rokona mindenkinek…), vagy hogy az a tucatnyi ellenálló, akik a nyolcadik epizód végén megmaradtak, hogyan tudtak ilyen rövid idő alatt úgy megsokszorozódni, hogy komoly fenyegetést jelentsenek az Első Rendre. Mintha egy tizenkétéves gyerek fanfictionje lenne a történet alapja, annyira átgondolatlan az egész.
Az a legnagyobb probléma ebben az egészben, hogy egy jól megírt történet nélkül a karakterek sem tudnak lélegezni. Az utolsó Jedik egyik legjobb eleme a Rey és Kylo Ren közötti kapcsolat ábrázolása volt, mostanra ennek már csak a nyomai maradtak meg. A korábban az Erő sötét és világos oldala között vívódó Kylo Ren mostanra egy Darth Vader-koppintássá vált, Rey karakterének pedig a rejtély volt eddig az egyetlen vonzereje, ezért evidens, hogy fel kell fedni mindent a múltjáról.
Finnről továbbra sem hiszem el, hogy az íróknak van bármilyen határozott elképzelésük, hogy mit akarnak kezdeni vele, Rose-t lefokozták epizódszereplővé, Poe Dameron végérvényesen egy Han Solo 2.0-vá vált, emellett kapott egy teljesen fölösleges és sehová nem tartó szerelmi szálat is. Hux tábornok továbbra is súlytalan, a sokáig hype-olt Ren Lovagok pedig ugyanolyan fölöslegessé váltak, mint Phasma százados.
Azért vannak egyértelműen jó, sőt kiemelkedő elemei is a Skywalker korának. A látvány továbbra is elsőrangú, az űrcsaták minden eddiginél nagyobb léptékűek, a fénykard párbajok pedig a nyolcadik epizódhoz képest sokkal jobban koreografáltak. John Williams zenéje továbbra is zseniális, a humor egy fokkal jobban működik (ezen a téren C3-P0 egyértelműen ellopja a showt), az utalások a korábbi epizódokra és a cameók pedig elegánsabban vannak megoldva Az ébredő Erő "bele az arcodba" fanservice-éhez képest.
És valljuk be, azért a legszőrösebb szívű rajongónak is megdobban az olyan jeleneteknél, mint pl. amikor Lando Calrissian a Millennium Falcont vezetve indul csatába a lázadók flottájának élén. A "Star Wars-érzés" továbbra is megvan, szóval ha valaki nem kezd el, vagy inkább nem akar gondolkodni 140 percig, hanem csak látványos űrbéli csatákat és Jedi-harcot akar látni, az valószínűleg nem fog csalódni.
Önmagában nézve nem lenne rossz film a Skywalker kora, de minden idők talán legmeghatározóbb filmes franchise-ának záró darabjaként egyértelműen csalódás, Az ébredő Erőnél is gyávább biztonsági játék, ami semmi igazán újat nem tud felmutatni. Talán jobb is, hogy egy időre most pihenőre mennek a Star Wars-filmek, és így végre teret kaphatnak az eredeti történetek, amiknek remélhetőleg már nem kell görcsösen ragaszkodniuk a Skywalker-sagához.
