Az Apple TV+ egyik nagy dobása a Ted Lasso. De mi lehet jó egy sorozatban, ami a fociról szól? És tényleg csak ennyi lenne az egészben? Kérdés, hogy egy reklámban szereplő alapfelállásra épített történetből mit lehet kihozni, és az is, hogy mindez elég-e egy jó szitkomhoz.
Nem érdekel a foci. Egyáltalán nem. Pedig, hogy egy kicsit személyes legyek, a családom és barátaim nagy része focirajongó. Sőt, egy unokabátyám ebben a sportágban is dolgozott. Így rengeteg meccset ültem végig kocsmákban sörös korsók mellett, vagy a családtagjaimmal lelátókon ücsörögve, gyakran esőben. Ennek ellenére a foci számomra nem több, mint hosszú folyamata annak, hogy pár rövidgatyás fazon őrülten rohangál egy guruló valami után. Mit érdekelhet egy ilyen palit egy fociedzőről szóló sorozat?
A Ted Lasso az eredetileg NBC Sports csatornának készült reklámokon alapul, melyeket a Premiere League meccsek vetítésének indulásakor dobtak be. Ebből formálták az Apple Tv+ tíz epizódból álló, harminc perces részeket felvonultató szitkomját. A sztori szerint a reklámokban is szereplő Jason Sudeikis egy amerikai edzőt, Ted Lasso-t alakítja, akit egy angliai Premiere League-ben játszó csapathoz hívnak edzősködni. Társával, akit akárcsak az eredeti szkeccsben, most is Brendan Hunt alakít, annak ellenére elvállalja a szerepet, hogy ez a foci messze nem az az amerikai foci, amit ő ismer, ezáltal lövése sincs semmiről.
Mindez persze számára jelentéktelen apróság, lévén Tedben több az optimizmus, mint egy holdkóros Biblia árusban. A csavar a történetben az, hogy a klub új tulaja, a Hannah Waddingham által alakított Rebecca pontosan azt kapja ezáltal, amit vár, ugyanis semmi más szándéka nincs, csak hazavágni a csapatot. Rebecca ugyanis a válása után jutott a klub tulajdonjogához, és célja tönkretenni az egészet, hogy így álljon bosszút a csalfa férjén. Aztán végülis mégsem azt kapja, amit várt, ahogy senki sem Ted Lasso környezetében.
Az egész sorozat lényegében Jason Sudeikis karakterének vállán áll, pontosabban magán Jasonon, aki hitelesen hozza az örökoptimista, csupaszív Tedet. Valaki más tolmácsolásában biztos piszok rosszul sült volna el a sztori, mert Ted Lasso tipikusan olyan forma, akitől a való életben falra lehetne mászni, minden pozitívuma ellenére is. Sudeikis mégis eléri, hogy megkedveljük őt. Mondjuk ez még mindig semmit sem érne, ha nem lenne telepakolva sztereotip, de ügyesen elmélyített karakterekkel rajta kívül is. A már említett Hannah Waddingham nagyon jól hozza a jégkirálynőt, és precízen mélyíti el a karaktert, mikor megtörik az a bizonyos jég. Nem tervezem, és nem is lehetne felsorolni itt mindenkit, de nehéz elmenni Juno Temple "trófea-barátnő" alakítása mellett, vagy Brett Goldstein és Phil Dunster sablon focista karaktereik mellett, melyekből süt az életszerűség. A Ted Lasso valami olyasmi lélekmelengető sorozat, mint amilyen nekem a Hart of Dixie volt.
Sőt! Sokkal jobb példa erre a Nevem Earl. Nincsenek igazán komoly tétek, mégis bele van csempészve emberi érzelem. Gondolom, aki idáig eljutott, már vágja, hogy bár a sorozat témáját tekintve erősen kötődik a focihoz, inkább az emberekről szól. Mindezt viccesen, nem az erőltetett poénokkal, hanem a finoman fűszerezett humorral. Ez sem véletlen, az írói csapat olyan helyekről jött, mint a Rick and Morty, SNL vagy a Dear White People. A sorozat egyik alkotója, Bill Lawrence, a Scrubs mögött is állt, és az ott bevált stílus jól érződik itt is.
A történet aligha különbözik a már jól ismert sport-drámai toposzoktól, mégis minden egyes rész tartogat érdekes szálakat, de mint már említettem, mindez a karakterek vonatkozásában. Míg a legtöbb szitkomban aligha tapasztalhatunk érdemleges karakterfejlődést, itt egy évad alatt több szereplő is eljut A pontból B pontba. Mindez köszönhető annak is, hogy bár alapvetően egy nagyon pozitív hangulatú, vicces sorozatról beszélünk, bőven találtak helyet a személyes és drámai elemeknek is. 
A Ted Lasso egy tipikusan olyan habkönnyű, de mély sorozat, amire talán mindenkinek szüksége van azokban a veszett időkben, amiket élünk. Tudom, ez egy rettentő klisés, és cukormázas vacak szöveg, de valóban így van. Tipikus feel good sztori, amitől az ember picit jobban érzi magát. És nem, nem csak, hogy nem kell érteni hozzá a focihoz, még csak kedvelni sem kell azt. Ami pedig plusz jó hír, a sorozat már a második és harmadik szezont is a kosarában tudja.
