Személy szerint úgy vagyok a Star Wars filmekkel, mint a tökfőzelékkel. Nem rajongok érte, de ha elém kerül, könnyedén elfogyasztom. Nyilván ez egy borzasztó hasonlat volt, én meg borzasztó rossz enciklopédikus tudással rendelkezem a Csillagok háborúja univerzum tekintetében. Nincs is hát kizárva, hogy a kritikámmal kivágom pár rajongónál a biztosítékot, hisz az univerzum élvezői kisebb egyházat alakítottak már, vallással pedig nem játszik az ember. Akárhogy is, bevállaltam a negyedik részt, vagyis az első részt, a fene se tudja, aki bővebben akarja tudni, mi van, annak írtunk egy cikket a filmek sorrendjéről és bővebben az univerzumról is. Egy szó, mint száz, a két trilógia sok mindenben különbözik egymástól, és mégis együtt alkotnak történetet. Én nem a Machete sorrendet követve álltam neki a dolognak, de igyekszem spoilermentes maradni, és önálló filmként is nézni az Új reményt.
A sztori szerint van a csúnya Galaktikus Birodalom és az elnyomás elleni lázadók. A lázadók megkaparintják a Halálcsillag tervrajzait (ami egy gigantikus űrállomás és percek alatt hamuvá robbant bármilyen bolygót) és Leia hercegnő rohan vele az űr hidegében, mikor a birodalmi Darth Vader, a hatalom kegyetlen csatlósa megtámadja a hajót a rajzok miatt. Leia hercegnő még időben kidob a hajóról két droidot a tervrajzokkal és egy üzenettel egy bizonyos Obi-Wan Kenobinak. A droidok persze elkeverednek és a Skywalker családhoz kerülnek. Az ifjú Luke Skywalker nagybátyjával és annak feleségével éldegél, szántja az űrnövényeket a Tatooine-on és le akar lépni otthonról, mint az egyszeri egyetemista vidékről Pestre. Ő találja meg a tikos üzenetet, aztán az öreg Kenobit, hogy elinduljanak megmenteni a galaxist.
A Star Wars sztorinak van egy ütőkártyája, az pedig az erő. Ezzel egy kis mitológiát épít a történet, hisz vannak a Jedik, akik az erő birtokosai és fénykardal hadonászva igyekeznek békét tartani a galaxisban. Az erőt megismerni nehéz, hosszú folyamat, és az ember könnyen átcsúszhat a rossz oldalra, mint a Zuschlag János. Így jár az öreg Darth Vader is, aki tetőtől talpig fekete űrruciban meglehetősen félelmetes jelenség (és a popkultúra legmenőbb főgonosza).
Számomra, és talán sokan mások számára is, a Csillagok háborúja nagy előnye a gondosan kiépített univerzum. Az Új remény kellemes vonása az, hogy szinte in medias res csöppenünk a történetbe, hisz hallunk Luke apjáról, aki Kenobi barátja volt, tanítványa pedig nem más, mint Vader. Érezzük, hogy itt egy jól kiépített világban lépkedünk, és ez jót tesz az egyszeri nézőnek.
A másik, ami ütőkártya a filmben, hogy jó karaktereket kapunk. Mai szemmel ezek kicsit sztereotip karakterek, de csak azért, mert a film annyi mindenre hatott már, ezt kár is tagadni. Mindenesetre a dolog működik. Megkapjuk a bölcs öreget (ala Gandalf), a vicces mellékszereplőt (C-3PO), a csini, de bátor hercegnőt, a nagyszájú, de érző szívű kalandort (akinek a titkolt fia valahol a szintén kult Firefly-ban megtalálható) és a menő gonoszt is.
A film szereplői meglehetősen jól lettek kiválasztva, bár Mark Hamill nekem néha elég ostoba képet vág, de ez legyen a legkevesebb. A prímet persze Harrison Ford viszi (akinek talán legjobban bejött a karrier), és Carrie Fisherrel (Leia hercegnő) pedig frankón működik a kémia. Nem is tudom, ők összejöttek a forgatás alatt?
Azt le kell szögezni az elején, hogy a film 1977-es, szóval aki Michael Bay magasságú robbanásorgiát vár, az csalódni fog, de azért tudjuk, hogy a látvány ritkán jelent bármit is. Ennek ellenére nekem valahogy egységesebb volt, mint az új gyártású trilógia. Nyilván ott sokkal „menőbb” dolgok történnek, repkednek az űrhajók, meg tele van futurisztikus épülettel, itt viszont nekem minden valóságosabbnak hatott, talán mert nem zöld háttér előtt vették fel az atyaúristent is. Egyébként érdekes, hogy ma sem hat azért határtalan gagyinak a technikai megvalósítás, teljesen élvezhető a film.
Persze nem a látvány a lényeg, hanem a történet. Az persze nem egy túlbonyolított valami, de itt nem is kell, hogy az legyen. A Csillagok háborúja egy könnyed űropera, és a történet ennek minden tekintetben megfelel. Kapunk menekülést, izgalmat és kalandot, lézerágyúkat meg hősök elé gördített nehézségeket, és persze egy kevés humort.
Ezt is sikk manapság cinkelni, mint minden mást. Akadnak is PC versus Mac hívőkhöz hasonló csatározások, de ez teljesen felesleges. Nyilván a Star Warsnak is vannak hibái (nem is beszélek a két trilógia összekötésében felfedezhető logikai bakikról), de az Új remény egy önmagában is tökéletesen élvezhető, kellemes kikapcsolódást biztosító film.
(Megjegyzésként elmondanám, hogy kétféle változat van a régi trilógiából, az eredeti és egy digitálisan felújított. Nekem fogalmam sincs, melyiket láttam.)