A tavaly a magyarországi HBO újabb hazai gyártású sorozattal nyűgözött le minket. Az Aranyélet alkotógárdája sikeresen bebizonyította, hogy sajátosan hazai problémákról, vagyis a könyörtelen magyar valóságról is lehet igényesen összerakott sorozatot készíteni. A magyar sorozatgyártás immár túllépett a Szomszédok és a Barátok közt színvonalán, de egyúttal igen magasra is rakta magának a mércét. Az első évad fináléja után a kiéhezett nézők megint valami igazán újra és frissre vágytak, de a megszokott csomagolástól sem kívántak megválni.
De hogyan és milyen lehetőségeket tartogat a 2. évad nyitánya után a Miklósi família története?
Nos, az első évad végére és az új évad kezdetére Miklósiék már olyan mélyen elmerültek a bűn szennyében, hogy az már messze nem nevezhető aranyéletnek. Attila rendőrgyilkossá vált, családjával elköltöztek elegáns budai otthonukból, Janka hűsége is megrendült férje iránt, Mira a vádlottak padjára került a bíróságon, Márk szépen egyengeti illegális bizniszeit... és akkor még nem is beszéltünk az igazi pénz és sármról, akihez képest Berényi Miklós is csupán egy piti kis Nyúl Béla, Hollós Endréről... és persze rég halottnak hitt új arcok is felbukkannak. Az Aranyélet új évadának első 3 része nem vacakol azzal, hogy újra visszacsalogasson minket a képernyő elé, egyszerűen a torkánál fogva ragadja meg a nézőjét és nem ereszti őt az üléséből. A sorozat hangulata végig feszült marad, amit olykor nyomasztó és akár egyenesen sokkoló szekvenciákkal fűszereztek. A nézőnek azonban önmagában mindez nem lenne elég... főleg nem a magyar közönségnek.
Nyugati színvonal, sajátosan magyar közegben
Az Aranyélet legnagyobb előnye továbbra is az, hogy miközben vérpofi technikákkal, fantasztikus stábbal és szereplőgárdával dolgozik, végig sajátosan magyar marad. Dyga Zsombor és csapata továbbra sem próbálja koppintani a külföldi nagy HBO-s elődöket, vagy más maffiózós sorozatokat. Bár a sorozat alapötlete a finn Helppo elämä-ból táplálkozik, a kidolgozás és a történetszövés igazi hazai kérdéseket és problémákat feszeget. Az egyik ilyen színfolt valószínűleg minden egyetemista álmát beteljesíti. Valószínűleg mindenki, aki valaha járt valamilyen felsőoktatási intézménybe, tisztában van azzal, hogy milyen sokszor, meglehetősen kétes módszerekkel működnek az intézmények hallgatói önkormányzatai. Nos, ha valaki netán egy HÖK-ös maffiatörténet filmváltozatára vágyik, az itt végre ezt is megkaphatja (egy kis nemzeti dohányboltos utalással egyetemben). Újdonsággal már rögtön az intróban szolgálnak nekünk. Az új évad intrója sokkalta kidolgozottabb, feszültebb és profibb technikával készült. A Fülöp Péter által szerzett dalt pedig ezúttal egy női előadó, Jónás Vera énekli fel. A másik érdekes újítás az, hogy a jelen eseményeivel párhuzamosan bepillantást nyerhetünk Attila, Janka és Hollós Endre fiatal éveibe, a rendszerváltás időszakának zűrjeibe... bizony, azok a kilencvenes évek, amikor még menő volt a gilisztafarm. Attilát ezekben a jelenetekben ifj. Vidnyánszky Attila személyesíti meg (bár kissé viccesen fest az Ossian pólós rocker képében), aki hangszíne és habitusa alapján is a tökéletes választás volt arra, hogy az ifjú Attilát, vagyis Thuróczy Szabolcsot megformálja, de Waskovics Andrea és Kovács Tamás is hitelesen formálják meg a fiatal Jankát és Endrét.
Még hogy a magyarok rossz színészek!
Az első évad még sajnos tartogatott pár gyöngébb pillanatot, amikor esetleg úgy érezhettük (főleg a fiatalabb színészektől), hogy nem teljesen uralják a képernyőt. Most már ez egyáltalán nincs így! A színészi játék egyszerűen mindenkitől tökéletes, még a mellékszereplők között se tudnék olyat mondani, aki akár egy picit is amatőrnek tűnne. A sort a fiatalokkal kezdeném. Döbrösi Laura az első évadban még eléggé bizonytalannak tűnt szerepében, és talán nem érezte még magáénak a karaktert. Az első évad végére viszont teljesen felnőtt a szerephez , az új évad nyitányában pedig teljes beleéléssel jeleníti meg a bírósági eljárás hatására megtört Mirát. Olasz Renátó még mindig elképesztő, mennyire eredeti figura. Az egyik pillanatban mintha a legjobb haveromat látnám, a másikban mintha az esküdt ellenségemet, ami jól is jön a HÖK-ös történetszálhoz. Ónodi Eszter szintén nagyon ráérzett Janka alakjára, Thuróczy a kezdettől fogva hibátlanul játszott, de aki számomra még mindig ellopja a show-t, az Hollós Endre, alias Anger Zsolt. Hihetetlen az a hangszín, tekintet és kiállás, amivel ez a csákó operál. Úgy hiszem, Berényi Miklós emberére akadt. A mellékszereplők pedig Hevér Gábortól kezdve Farkas Franciskáig mind-mind üde színfoltok.
Merre tovább?
Az Aranyélet már az első évaddal nagyon-nagyon magasra emelte az elvárásokat, és az első 3 epizód ebbe csak belebikázott. Kérdés, hogy ezt a feszes tempót és feszült légkört vajon meddig lehet fenntartani? Vajon milyen szezonfinálét kapunk majd idén? Lesz-e további folytatás? A sorozattal kapcsolatban azonban további súlyosabb kérdések is felmerülhetnek; vajon az Aranyélet ezeknek a jelenségeknek a bemutatásával nem ér-e el fordított hatást? Felhívhatja-e egy sorozat a figyelmet a mutyizásra, a kapcsolatokkal való visszaélésre, a munkahelyi lopásra, az egyetemi szervezetbűnözésre, a romakérdésre vagy a másságra? Az Aranyélet ugyanis nem köntörfalaz, és stílusa néha elég messze áll attól, amit a legtöbb ember korrektnek vagy szalonképesnek nevez, mivel az alkotók senki fölött nem hoznak értékítéletet. De ezekről a problémákról talán így a legjobb beszélni.
Ha tehát valaki egy igazán ütős és igényes magyar sorozatra vágyik, az Aranyélet még mindig príma választás. Aki esetleg nem látta volna az első évadot, az minél hamarabb darálja le és kapcsolódjon be a Miklósi család sötét mindennapjaiba!
Ez nem Barátok közt, ez Aranyélet!
