Ezekben a pándémiás időkben nem hiányzott más, mint egy újabb járványos alkotás, ezúttal francia barátainktól. A Netflix a La Révolution képében elhozza nekünk a forradalom szelét, miközben jócskán átértelmezi a XVIII. században divatos kékvérűség fogalmát.
Rögtön az elején érdemes tisztázni, mi is az a kékvérűség? Ez a fogalom XVIII. században a nemesek és arisztokraták sajátja volt, akik úgy hitték, gazdagságuk és jómóduk legjobb kifejezője a sápadt bőr, mely alól még a kéken dagadó erezet is kilátszik. Aki ugyanis szegény, az nyilván sokat dolgozik a földeken és a nap barnította bőr közel sem tűnik olyan elegánsnak. Bizony, ez még a szolárium előtti világ!
Ezt a kifejezést facsarja ki sajátos formán a La Révolution című francia sorozat, magyar címén A kék vér vírus. Pár évvel járunk a mindenki által jól ismert nagy francia forradalom kitörése előtt. Ahogy Marx mondaná, az osztályharc éleződik szegények és gazdagok között, melynek oka egy járványos betegség, melytől az arisztokraták vére szó szerint kékké változik, és olthatatlan éhséget éreznek az általuk elnyomott rétegek húsa iránt. Szerencsére akadnak bátor tettrekész emberek, köztük a fiatal orvos, Joseph Guillotine is (nem véletlen a név) akik szembeszállnak a félelmetes betegség terjedésével és forradalmi törekvéseiknek adnak hangot. Emésztgessük ezt egy picit!
A La Révolution egyik legfeltűnőbb erénye a szemkápráztató operatőri munka, mely az első évad első percétől az utolsóig lebilincselő és helyenként még a korszak francia festészetének látványát is megidézi. Ugyancsak a kamera képei teremtik meg az elsődleges kontrasztot a az arisztokrácia és szegények nyomorúsága között, de az akciójelenetek vagy a horror betétek is szépen koreografáltak. A sorozat hangulatához rendkívül sokat hozzátesz a korszak hangulatát idéző csemballós, orgonás, csellós muzsika is, melybe természetesen kortárs elemek is keverednek. A ruhák, jelmezek, fegyverek, ha nem is 100%-ban autentikusak, de legalább visszavarázsolnak minket a rizsporos parókás selyemharisnyás XVIII. századba.
Ezentúl viszont már csak a problémák kezdődnek. Nem arról van szó, hogy ne lehetne készíteni olyan filmeket vagy sorozatokat, melyek a történelmet paravánként használva mutatnak be a valóságtól igencsak elrugaszkodott rémmeséket. A La Révolution viszont mindezt rendkívül sablonosan és kiszámíthatóan teszi. A szereplők jelleme nagyjából címszavakban foglalható össze, és akinél tapasztalunk jellemfejlődést az sem ér minket meglepetésként. A negatív karakterek ábrázolása viszont már bántóan egydimenziós és a legtöbbször kimerül abban, hogy gonoszul meresztik szemeiket.
A történet vezetése ugyancsak kiszámítható és gyakorlatilag semmilyen nagy „hűha” pillanatot vagy meglepetést nem tartalmaz. Nem arról van szó, hogy miden sorozattól Trónok harca vagy Breaking Bad kaliberű fordulatokat kellene várni, de az érdeklődés fenntartásához elengedhetetlen lenne egy sorozat esetében, hogy néha előbbre lássanak az alkotók, mint a nézők. Bár a horror elemek zsigeriek és félelmetesek (melyek igencsak megfeküdhetik a gyengébb idegzetűek gyomrát), de az évad végére ezek dramaturgiája is jól kiismerhetővé válik.
De mit is szeretnének nekünk üzenni a francia polgártársak? Hogy az arisztokrácia, avagy a gazdagok mohósága egy vírushoz vagy járványhoz lenne hasonlatos? Hogy a történelem osztályok harca lenne, ahogyan az Marx és Engels elképzelték? Hogy a forradalom szükségszerű jelenség az elnyomásra kárhoztatott társadalmakban? A kérdésekre tulajdonképpen még válaszokat is kapunk a sorozattól, de az alkotók beérték a zsigeri szórakoztatással, így komolyabb társadalomrajzot senki se várjon a sorozattól. Pedig akár még várhatnánk is. Hisz nem attól lesz egy múltban játszódó történet igazán ütős, hogy úgy érezhetnénk, ez akár a mi társadalmunkban is megtörténhetne?
A La Révolutionnak két út között sikerült megrekednie. Az egyik út, ha sorozat felvállal egy markáns üzenetet a világról, szegények és gazdagok ellentétéről és mohóság természetéről és horrorba oltott társadalomrajzként működik, ahogyan A falu című film tette. A másik út, hogy nem veszi magát komolyan, teret enged a trash szellemiségnek és a humornak és a Büszkeség és Balítélet és a zombik útját járja.
Nem hinném, hogy a sorozat következő évada különösebb meglepetéseket tartogatna, de örülnék, ha tévednék. Addig is a La Révolution inkább azoknak ajánlható, akik rajonganak a XVIII. századi divatért, de nem kérik számon a történelmihűséget, nyitottak a horrorra, valamint a természetfeletti jelenségekre és történésekre. A széria esetleges sikere viszont talán utat törhet a nagyköltségvetésű Európai sorozatok számára is, így talán majd idővel eljuthatunk az igazán minőségi darabokhoz is.
Addig is,
Viva la Révolution!
Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe.
