A 2016-os év finoman szólva sem volt a DC éve. A Batman v Superman képében egy szerencsétlen masszát, a Suicide Squaddal pedig egy „direct-to-dvd” minőségű CGI-val felturbózott Dolph Lundgren akciófilmet kaptunk, amiben történetesen olyan nevű és (többnyire) kinézetű karakterekkel találkoztunk, mint a képregényekben. Igazából az eddigi DC filmek pontosan ettől a hibától szenvedtek. Attól, hogy egy karakter hasonlít arra, akinek meg szeretne felelni, vagy pusztán ugyanaz a neve, még nem lesz automatikusan ugyanaz a karakter. Lex Luthor minden volt, csak nem Lex Luthor, Joker meg Harley Quinn szintén igyekeztek ellent mondani karaktereiknek, a tömeggyilkos Igazság Ligája jelöltekről nem is beszélve. Viszont a Wonder Woman végre – szó szerint – színesíti a DC palettáját. Elkészült a DCEU első jó filmje.
Az első világháború idején járunk, közel a háború végéhez. Themyscira amazonjai a világtól elszeparált szigetükön erről persze mit sem tudnak, így mikor a háború az ő partjaikon is megveti lábát, egyértelművé válik, hogy Áresz, a Háború Istene visszatért. Dianát (Gal Gadot) a parton megmentett Steve Trevor (Chris Pine) pilótától hallott hírek a háborúról elborzasztják, és úgy dönt, cselekednie kell, hogy elhozhassa a békét az emberiségnek.
Az, hogy az Igazság Lasszója nem vált nevetségessé a filmben, önmagáért beszél.
Talán a legmeglepőbbnek az tűnhet a Wonder Woman kapcsán, ha azt mondom, hogy a film szíve a karakterei. Diana és Steve Trevor személyében a film már több szimpatikusabb karaktert produkált, mint a korábbi felvonásokban összesen (Alfred egész jó fej volt). Diana naiv, gondoskodó, bájos, viszont, ha szükség van rá, akkor vérbeli harcos. Végig nő marad, nem egy „férfi” karakter, akit nő játszik. Többször átmehetett volna a film „femináci” propagandába, Diana karaktere erre tökéletes lett volna, ez viszont mégsem történt meg. Steve – Diana társa a film során – minden szupererő híján is egyenlő félnek érződik vele szemben. Egymástól tanulnak, inspirálják egymást. A mellékszereplők pedig az apró pillanatok által szintén szimpatikusak. Nem rövid a Wonder Woman, viszont hagy időt lélegezni a karaktereknek, megengedi, hogy legyen idő egy táncra, egy apró beszélgetésre. Ezek fényében a Batman v Supermant megidéző finálé sem okoz instant szemrákot, mert a karakterek érdekelnek, Diana moralitása kérdőjeleződik meg.
Talán más filmnél nem kellene ennyit írni a szereplőkről, de annak tekintetében, hogy a DC filmek eddigi főgonosza a forgatókönyv volt, itt mindenképpen indokoltnak tartom. Itt sem működik minden megfelelően (például a főgonoszok felejthetőek, noha a motivációjuk legalább érthető), ellenben nem is annyira zavaróak a hibák. Diana egy olyan szuperhős, aki inspirál és motivál. Gal Gadot tökéletes a szerepre. A moziban időről időre az jutott az eszembe, hogy valami ilyesminek kellett volna lennie a Man of Steelnek. Ami egyébként nem csoda, hiszen az 1978-as Supermanre számos utalás van a filmben.
Diana és Steve Trevor között kiválóan működik a kémia.
A tekintetünk viszont most Themyscria látványos világától és az első világháború sötét árkaitól a jelenbe vándorol. Idén még van egy Zack Snyder által jegyzett Justice League filmünk, amire még ez a film sem csigázott fel. Zack Snyder előző DC filmjei alapján nincs sok esély arra, hogy értelmes legyen a Justice League, ellenben őszintén kívánom neki. Aki nem tudná, Snyder lánya öngyilkos lett, így a végső simításokat Joss Whedon végzi a filmen. Akármilyen rossz filmeket csinált, ezt nem érdemelte meg. Ha ez volt az ára, hogy a DC háza tájáról kivonuljon, úgy gondolom sok volt. Részvétünk.
Visszatérve a filmre és egyben összefoglalva a látottakat: a Wonder Woman szórakoztató, vicces, látványos, színes, de emellett a sötétebb hangulatot is sikerült megtartani valamennyire. Ez a film legyen a DCEU mintapéldánya, Petty Jenkins rendezőnek pedig jár a dicséret. Ezután egy gyenge Justice League még nagyobb csalódás lenne.
