Szélhámos Budapest: rég elmúlt, vagy ugyanilyen?

2017. szeptember 24. - HÁZ

Kondor Vilmos legalább annyira titokzatos, mint az a világ, amelybe bevezetni kívánja olvasóit. Matematikát és fizikát tanít egy nyugat-magyarországi gimnáziumban, és egy Sopron melletti településen él. Vagy nem. Interjút alig ad, ha igen, akkor csak e-mailben, így nem kizárt, hogy ugyanolyan fikció…

Egy történet, ezernyi kalanddal

Christie Golden: Valerian és az ezer bolygó városa

Az olvasók tudják, hogy nem mindegy, hogy egy könyvből készítenek filmet, vagy egy filmből könyvet. Az előbbi általában magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a mozis változat sokkal felszínesebb lesz. A másik lehetőségnél viszont nagyon gyakran előfordul, hogy a könyv nem lesz más, mint a film…

Milliomos liliomos*

Albert Levente: Az elviselhetetlen ellentmondás

A hasznos idióta című könnyed, szórakoztató ponyvaregény után azt hittem, hogy Albert Levente következő könyve is valami hasonlót tartogat a számomra. Pár oldal elolvasása után azonban rá kellett jönnöm, hogy bár stílusában követi az előző részt, és a főbb szereplők is ugyanazok, a téma sokkal…

Lacikám, Lacikám, Lacikám...

Albert Levente: A hasznos idióta

Eltűnt a ponyvairodalom a magyar könyvpiacról. Pontosabban csak átnevezték szórakoztató irodalommá, azonban ez már nem ugyan az, mint ami régen volt, hiszen 90%-át erotikus, pornográf "regények" adják. Köztudott, hogy ezeket főleg nők olvassák, illetve nőlelkű férfiak. De mi…

Búcsú Endertől

Orson Scott Card: Az elme gyermekei

Amikor a kezembe veszek egy könyvet, mindig elolvasom az előszót és/vagy utószót, sőt, még a köszönetnyilvánításokat is. Sokan ezeket feleslegesnek tartják, hiszen nem tartozik a regény cselekményéhez, mégis érdemes elolvasni, ugyanis sok információhoz juthatunk a történettel…

Xenocide

Orson Scott Card: Fajirtás

Van úgy, hogy az ember elkezd olvasni egy sorozatot, és lassan beleun. Ugyanaz az univerzum, ugyanazok a személyek, ugyanazok a problémák. Ez jogos, hiszen annyira a világ részesei leszünk, hogy más kevés dolog képes meghökkenteni bennünket, vagy felkelteni az érdeklődésünket. De…

A malackák három élete

Orson Scott Card: A ​Holtak Szószólója

Három évezreddel járunk az Ender vezette mindent eldöntő csata után. Az emberiség időközben kirajzott és kolóniákat hozott létre a felfedezett, lakható bolygókon. Idegen értelmes lényekkel az új időszámítás szerint 1866-ban kerültek kapcsolatba, amikor telepesek leszálltak a…

Divide et impera

Dave Eggers: A Kör

Dave Eggers hosszú ideje foglalkozik emberi jogi válságokkal, és nonprofit könyvsorozat formájában is próbálja felhívni az olvasók figyelmét a veszélyekre, interjúkon keresztül. A Kör is ezt hivatott továbbvinni, egy könnyedebb és szórakoztatóbb formában, közvetlenül a…

Ender játéka

Orson Scott Card: Végjáték

Orson Scott Card egy briliáns elme, aki egy egyszerű történetből is hatalmas alkotást tudott létrehozni. A XX. század egyik legjobb katonai sci-fijéről van szó, ami nem más, mint az Ender's Game - magyarul a Végjáték. A mai napig az egyik legjobb alkotás a műfajban, ami írójának a tehetségét…

A Sátán szolgái

Ira Levin: Rosemary ​gyermeke

1967-ben a horrornak egy új válfaja született meg, amit Ira Levinnek köszönhetünk. Addig a filmekben és a könyvekben is a horror egyet jelentett a szörnyekkel, azonban Levin gondolt egyet és a feje tetejére állította a műfajt. A hatás pedig nem maradt el. Levin szakított a hagyományokkal, és…

süti beállítások módosítása