Vékony jégre lépvén...

Én, Tonya kritika - Oscarra várva #12 IV. évad

2018. február 18. - Kondi_HUN

Ha életrajzi filmről van szó, akkor igen sok kivételes darabot sorolhatunk fel, melyek híven tükrözik alanyuk életét és munkásságát. Az utóbbi 7 évben láthattuk, ahogyan egy dadogós király visszanyeri méltóságát a népe előtt (A király beszéde, 2010), végigkísérhettük, hogyan robbantja fel Jordan…

A Marvel univerzum fekete báránya

A Marvel Univerzum új filmjének főszereplőjét már láthattuk egy korábbi darabban, azonban hasonlóan Pókemberhez, most ő is önálló, egész estés mozifilmet kapott. Lássuk hát, hogy muzsikál. Azonban mielőtt belekezdenél arra figyelj, hogy az első bekezdés spoilereket tartalmaz(!). Tehát ha még nem…

Elértük az 500 lájkot!

Hatalmas köszönettel tartozunk Facebook követőinknek, ugyanis tegnap elértük az 500 lájkot, ami elsőre nem tűnhet soknak, de nekünk mégis óriási megtiszteltetés, hogy a mai kor kék óriásán (mivel a régi koré ugye az IBM volt) ennyien kíváncsiak az írásainkra. Erre az alkalomra úgy döntöttünk, hogy a…

A mi 2015-ös kedvenceink

Válogatás az idei év filmes terméséből

2015-ben sem maradtunk le az érdekesebbnél érdekesebb filmekről. Együtt örülhettünk a jól sikerült, szórakoztató alkotásokon, és együtt sírhattunk a gyengébb műveken is. Ugyanakkor a nosztalgiázásra is volt lehetőségünk, hiszen jeles évfordulók alkalmából bemutatták a hazai mozik is a régen látott…

The tale of Princess Kaguya (2013) - Oscarra várva #3

Február 22-én osztják ki az Oscar-díjakat, és a főbb kategóriák jelöltjeit már betéve tudjuk, éppen ezért érdemes pillantást vetnünk a kevesebb figyelmet kapó kategóriákra, mint például a Legjobb animációs filmek, melynek nagy esélye Isao Takahata 2013-as animációs filmje, a The tale of princess…

süti beállítások módosítása