A Netflix Marvel-sorozatai közül talán az Iron Fist volt az, amit a legkevésbé vártam. A képregényekben is elég közömbös számomra a karakter, ráadásul az előzetesek nem pörgettek fel a startra. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplő már első látásra kimondottan antipatikus volt a számomra.
Danny Rand gyerekként lezuhan a Himalája felett a szülei magánrepülőgépével, elveszítve a családját, majd immáron felnőttként tér vissza az államokba. Apja cégét már két gyerekkori játszópajtása vezeti, Joy és Ward Meachum. Természetesen senki nem hisz neki, és el is akarják náspángolni a gaz imposztort, aki egy rosszabb napjain lévő hajléktalan kinézetével bír. Persze Danny valóban hajléktalan, de szerencsére hasznos kung-fu tudással rendelkező hajléktalan, aki kiüti a biztonsági embereket, mert el akarják kapni a grabancát. Nos, az Iron Fist első része nem is nagyon szól másról. Megkapjuk a barátokat, az ellenséget, egy-két megválaszolatlan kérdést, de semmi mással nem szolgál az első rész. Vasököl Robinja jelen esetben a csinos Colleen Wing lesz, aki szintén nem ismeretlen a keleti harcművészetek terén. Belőle veszettül sokat nem is látunk, épp csak bemutatják. Ez történik lényegében a többi szereplővel is, de karakterépítésre úgy is ott lesz a többi rész. A sorozat első része és gyakorlatilag első évadja is egy eredetsztorit fed fel számunkra, amivel alaphelyzetben nem lenne baj, ahogy azzal sem, hogy a pilot csak felskicceli az alaphelyzetet, az már viszont nagyobb baj, hogy elkerülhetetlen az összehasonlítás a Netflix többi képregény-sorozatával.
Ahogy egy korábbi cikkben megírtam, a Luke Cage első évada kimondottan tetszett. Bár nem egy újranézős sorozat, de alapvetően tisztességes iparos munkát raktak le a készítők. Úgy néz ki, az Iron Fist esetében sem lesz ez másként. Luke karakterének ugye ott volt a Harlem betonaszfaltja és társadalmi közege, ami adott egy élt a sorozatnak, itt viszont ilyenről egyelőre nem beszélhetünk. A keleti harcművészetek és a zen motívuma annyiban látszódik, hogy Danny néha elejt egy bölcsességet, meg csendben meditál a parkban. Sajnos a sorozat első része alapján a kung-fu szuperhős története egy tucat neccharisnyás hős karakterének történetére ráhúzható, hisz ezt a fajta eredethistóriát láttuk már máshol is. Logikus lépés elmesélni, hisz tudjuk, nincs új a nap alatt, de a készítők nem fektettek le semmit, ami megkülönböztetné a sorozatot bármelyik másiktól.
Pedig pont arra sikerült rácáfolniuk, amitől féltem, ez pedig a színészek csapata. A főszereplő, Finn Jones kimondottan szimpatikus lett a rész végére, és az őt körbevevő szereplőkkel sem volt egy csepp bajom se, bár színészi kelléktárukat megmutatni senkinek sem volt ideje a bő ötven perc alatt. A karakterek kérdése már más dolog, nyilván itt is az lesz a nagy kérdés, hogy az évad végére mennyire tudják elmélyíteni őket, mert hiába a jó színészek, ha a megírt sztorijuk csapnivaló lesz.
Ha már az írásnál tartunk, veszettül rosszat arra sem lehet mondani, az alapokat mindig le kell fektetni már az elején, ugyanakkor nem erőltették meg magukat a készítők. Láttunk mi már olyan nyitásokat, hogy a fal adta a másikat. Hogy mekkora potenciál van magában a karakterben, az már megint egy másik kérdés, de tudjuk, hogy minden vacak karakter csak egy jó írón múlik. A látványra pedig szintén semmi rosszat nem lehet mondani, bár egyelőre nem is nagyon kellett a CGI-hoz nyúlni benne. Nyilván a sorozatok nagy része eleve számítógépes trükk, aki nem hiszi, az járjon utána, manapság még egy háztömböt is azzal oldanak meg, de amit ezzel mondani akarok az az, hogy egyértelmű, itt a bunyók fogják elvinni a hátukon a dolgokat. Innen is üdvözlöm a Daredevil mesteri bunyóit, és két emlékezetes jelenetét, meglátjuk itt mit virítanak.
Az Iron Fist első évada eleve nem indult könnyen, lévén mindenki kiakadt az államokban, hogy miért nem lehet ázsiai színészre bízni a szerepet. Miért nem? Mert a karakter sosem volt ázsiai, meg baromi nagy klisé is lenne. Ennek ellenére nem szívesen ócsárolnám a sorit, mert első rész alapján még bármi lehet belőle, és nem volt ez nézhetetlen. Tényleg nem! Ha nem lenne időm, talán elkaszálnám, de említettem, ez egy tisztességes iparos munka, és mint ilyen, akár még élvezhető is lehet.
