Tisztán és pontosan emlékszem arra a tavalyi márciusi napra, amikor a Netflix és a Marvel szerelemgyermeke napvilágot látott és szinte azonnal közönségkedvenccé vált. Igen, kedves Elvtársak, a 13 részes Daredevil jött, látott és győzött, letarolva a többi szuperhősös sorozatot (sőt jó néhány filmet is), teljesen új megvilágításba helyezve a zsáner világát. A szinte tökéletes nyitás után nem volt kérdés egy újabb évad elkészítése, viszont lehetett tartani attól, hogy esetleg alulmarad a színvonal az elődjéhez képest. Kétségkívül tapasztalhatunk kisebb-nagyobb eltéréseket, azonban legnagyobb szerencsénkre a Fenegyerek még mindig viszi a prímet a kategórián belül.
Nem sokkal az első évad végét követően csöppenünk bele az eseményekbe: Wilson Fisk letartóztatásával Matt Murdock kicsit fellélegezhet és már klasszikus vörös jelmezében csépeli a mezei rosszfiúkat. Ám nyugalma nem tarthat sokáig, valaki vadászni kezd a város bűnözőire, lerombolt épületeket és hullahegyeket hagyva maga után. A rendőrség tehetetlenül próbál a Megtorló kódnévvel ellátott személy nyomára bukkanni, eközben felbukkan Matt volt barátnője, Elektra, aki nem mellesleg profi bérgyilkos és hősünk segítségét kéri a Kéz elleni harcban. Izgalomból, bunyóból és konfliktusokból most sincs hiány, de vajon elég lesz-e mindez a rajongók számára?
Bár elhatároztam, hogy nem fogom összehasonlítani az előző szezonnal, mégis akarva-akaratlanul szembetűnik néhány (pozitív és negatív) tényező ezzel kapcsolatban. A sötét, komor, noiros hangulat ugyanúgy működik, az akciójelenetek jól megkoreografáltak, a színészek változatlanul remekelnek (erre később visszatérek), viszont a történetvezetés hagyhat némi kívánnivalót maga után. Míg az első évadban egy fő szálat követtünk végig, most két vonalat is kapunk, ami egy darabig működik, csak a vége felé kezd összekuszálódni és itt-ott összecsapottnak tűnik. Alapból nincs gondom a ninjákkal, de egy idő után bármennyire is nőtt a veszély, egyre súlytalanabbnak tűnt a jelenlétük. Az elején túlmisztifikálták az ő történetüket, a végére meg szinte csak kötelező jelleggel tűntek fel, mert kellettek a csattanóhoz. Kár érte, ezt a részt jobban is kezelhették volna a rendezők. No, de mi a helyzet szereplők terén?!
Ismét kiderült, hogy Charlie Cox jó választás volt a főszerepre, küszködése saját démonaival a jog és a vallás oldalán valószerű és emberivé teszi, ebben kiváló partner Elden Henson (Foggy Nelson) és Deborah Ann Woll (Karen Page), aki sokat fejlődött a korábbiakhoz képest. Az igazi meglepetést azonban a két frissen debütált karakter okozta. Elodie Yung (Elektra) egy ízig-vérig femme fatale, vonzó, hidegvérű, tökéletes párja Daredevilnek. Kettejük kémiája átütő erővel működik, nélkülözve minden felesleges sallangot, amiért igazán hálásak lehetünk. Mégis, aki számomra elvitte az egész sorozatot és ha hívő lennék, imába foglalnám a nevét:
Jon Bernthal, azaz a Megtorló. Atyavilág, Jézus szíve, meg a hét szentség, leírhatatlan amit ez az ember művelt a képernyőn! Maximálisan kihozott mindent a karakterből és a legjobb, hogy nem csupán a megállíthatatlan gyilkost látjuk benne, hanem egy végletekig megtört és elkeseredett embert, aki elveszített mindent, ami fontos volt neki. Egyszerre félelmetes, durva és sajnálatraméltó, mindez páratlanul hiteles alakítással fűszerezve. A legerősebb jeleneteket neki köszönhetjük - bírósági tárgyalás, párbeszéde a kéményhez láncolt Daredevillel a tetőn, illetve a temetőben -; emellett komoly morális kérdéseket feszeget, vegyes érzelmeket kiváltva a nézőből.
Mindent összevetve remekül sikerült a Daredevil idei szezonja, hiába rendelkezik több apró hibával, legalább ennyi újdonsággal és élménnyel gazdagodtunk. Rengeteg potenciál van a sorozatban, bízzunk benne, hogy jövőre sikerül még inkább kiaknázni ezeket a lehetőségeket. Mi mindenesetre töretlen lelkesedéssel várjuk a folytatást, azt pedig csak halkan súgom meg, hogy szóba került a Megtorló önálló szériájának a forgatása... (kezeket összekulcsol, elmond három Bernthal-atyánkot!)
