Tizenhárom év kihagyás után végre visszatér a képernyőkre sokunk gyermekkori hőse, Szamuráj Jack. Ennél jobb alkalmat nem is találhatnánk arra, hogy megnézzük, miért volt az első 4 évad az egyik legjobb dolog, amit a Cartoon Network valaha kiadott a kezei közül.

Egy napfogyatkozásnak köszönhetően kiszabadul börtönéből a gonosz alakváltoztató démon, Aku (egyéb címei: Mesterek Mestere, a Sötétség Hatalmas Ura, a Búbánat Sógunja), és ismét uralma alá akarja hajtani a világot. El is pusztítja annak a császárnak a birodalmát, aki korábban foglyul ejtette őt, de a császár fiának sikerül megmenekülnie. A fiú az elkövetkező években bejárja a világot, hogy a harcművészetek legnagyobb mestereitől tanuljon. Miután harcedzett férfiként hazatér, magához veszi apja varázserejű kardját, és elindul szembeszállni Akuval. Sikerül legyőznie őt, ám mielőtt bevihetné a kegyelemdöfést, Aku tőrbe csalja őt: varázslattal megnyit egy időkaput, amin keresztül a jövőbe küldi a szamurájt. Hősünk a távoli jövőben tér magához, ahol megdöbbenve tapasztalja, hogy Akunak sikerült az egész Földet elfoglalnia, mivel nem volt senki, aki a múltban megállíthatta volna. A szamuráj, akit ennek a furcsa és idegen földnek a lakosai csak Jacknek hívnak, küldetésre indul, hogy találjon egy időkaput, amivel visszatérhet a saját idejébe és elpusztítsa Akut. Vándorútja során pedig ahol csak tud, szembeszáll a gonosz erőivel.

A Szamuráj Jacket 2001 és 2004 között adta a Cartoon Network. A sorozat mögött pedig az a Genndy Tartakovsky állt, aki ekkor már többek között olyan sikeres rajzfilmeken dolgozott, mint a Dexter laboratóriuma és a Pindúr Pandúrok. A korábbi munkái alapján arra számítana az ember, hogy a Szamuráj Jack is beleillik a csatornán ekkoriban futó szériák közé, de ehhez képest teljesen másfajta élményt nyújt. A dialógusok és a humor helyett az akcióra és a vizuális stílusra került a hangsúly. Ennek köszönhetően hamar a csatorna egyik legnépszerűbb műsorává vált.

Most, hogy kb. tizenkét év elteltével újranéztem, rá kellett jönnöm arra, hogy a Szamuráj Jack tipikusan az a sorozat, amit az ember teljesen más szemmel néz gyerekként és felnőttként. Gyerekfejjel az akció fogott meg leginkább, meg hogy Jack mekkora király, hogy egymaga képes elbánni akár egyszerre több tucat ellenféllel is. Felnőttként viszont az az utánozhatatlan stílus nyűgözött le, ami mind a történetmesélésben, mind az animációban megjelenik, és aminek a mai napig alig akad párja. Ráadásul a kettő szorosan össze is függ egymással.

A Szamuráj Jack alapvetően epizodikus felépítésű: vannak ugyan többrészes történetek és néhány visszatérő karakter, de igazából a néző bárhol bekapcsolódhat, mindent érteni fog. Ugyanis ebben a sorozatban nem az a lényeg, hogy milyen történetet mesél el, hanem hogyan meséli el a történetet. Az animáció műfaján belül a Szamuráj Jack egyértelműen a vizuális történetmesélés magasiskolája. Nincs szükség narrációra vagy hosszú párbeszédekre, a látvány önmagában elmond mindent. Egyes epizódokban akár hosszú percek telnek el anélkül, hogy akárcsak egy szó is elhangzana, a látottak alapján mégis pontosan meg lehet állapítani, hogy éppen mi történik, mi a szereplők viszonya egymáshoz, stb. Persze az epizodikus formátumból következik, hogy nem minden epizód hasonló minőségű, de a gyengébb részeket bőven ellensúlyozzák a jobban sikerült darabok.

Az animáció ehhez méltóan különlegesnek számít. A nagyon szép, kézzel festett hátterek előtt alapvetően szögletes vonalvezetésű, kissé minimalista karakterdizájnú figurák mozognak (ez sem véletlen: Genndy Tartakovsky elismerte, hogy Frank Miller képregényei nagy hatással voltak rá, különösen az 1983-84 között futó Ronin). Furcsának tűnhet ez a kontraszt, de a sorozaton belül nagyon is jól működik. Külön kiemelném a harcok animációt, amik látvány tekintetében még ma is simán megállják a helyüket. Érdekes módon egy eredetileg gyerekeknek készült rajzfilmhez képest ezek a csatajelenetek meglepően erőszakosak is. Persze Jack ellenfelei az esetek többségében robotok, akikből vér helyett olaj spriccel, de ez senkit se tévesszen meg: akárcsak egy klasszikus szamurájfilmben, ha hősünk meglendíti a kardját, a következő pillanatban már hullanak a fejek és a végtagok.

Maga a világ is érdekes, amit a sorozat bemutat. Ezen az alternatív Földön furcsa mód keveredik a távoli múlt és a science-fictionbe illő modern technológia, a kettőnek egy igazán különleges keverékét létrehozva ezzel. Így férnek meg egymás mellett a nyüzsgő metropoliszok és a világ eldugott sarkaiban található primitív falvak. De még az is előfordulhat, hogy Jack az egyik epizódban lézerfegyveres robotokkal harcol, egy másikban spártaiak vagy shaolin-szerzetesek oldalán küzd az ellenséggel, egy harmadikban pedig gengszterek közé épül be, hogy közelebb juthasson egy időkapuhoz. Ebből is látszik, hogy a sorozat alapfelállása rengeteg kreatív lehetőséget rejt magában, és ezt az alkotók ki is használták.

De mit ér a történet, a látvány és a környezet, ha az ebben mozgó karakterek nem szerethetőek és érdekesek? Ahogy már azt említettem, kevés visszatérő szereplő van a sorozatban, de a két főszereplő, Jack és Aku nagyszerűen kidolgozottak, és a kettejük közötti dinamika zseniális. Jack maga a megtestesült busidó: mindig higgadt és megfontolt, csak annyit beszél, amennyit feltétlenül szükséges, emellett becsületes, és mindig segít a bajba jutottakon. Ugyanakkor időről időre erőt vesz rajta a harag, a szomorúság vagy a kétségbeesés amiatt, hogy lehet, soha nem jut már vissza a saját idejébe: ezek a pillanatok teszik Jacket igazán emberi és szerethető karakterré, akivel könnyen tud azonosulni a néző. Vele szemben áll Aku, aki mindenben szöges ellentéte hősünknek: harsány és színpadias, a piszkos eszközöktől sem riad vissza a siker érdekében, de ha szorult helyzetbe kerül, akkor gyáván megfutamodik. De minden gonoszsága és hibája ellenére egy nagyszerű főgonosz, akit éppen annyira lehet kedvelni, mint Jacket.

A hangok terén is jól teljesít a sorozat, a zenék és a hangeffektek is nagyban hozzájárulnak a teljes élményhez és hangulathoz. De a pálmát a színészek viszik el: Phil LaMarr és az azóta sajnos elhunyt Mako Iwamatsu hangjukkal igazi életet lehelnek a karaktereikbe. Külön kiemelném még a magyar szinkront is, Rába Roland és Varga Tamás szintén kitettek magukért.

Most, hogy tizenhárom év után végre-valahára visszatér Szamuráj Jack, ennél jobb alkalmat nem is találhatna a sorozat bepótlására az, akinek eddig kimaradt az életéből. Hirtelen nem is tudok mondani olyan rajzfilmhőst, akiért egyaránt tud gyerek és szülő izgulni, hogy annyi év után véget érjen a harcos vándorútja, és sikerrel záruljon a küldetése.