Leonardo DiCaprio nevét talán már a legtájékozatlanabbak sem keverik össze az itáliai polihisztorral, Leonardo da Vincivel, hiszen számtalan filmben bizonyította talentumát és talán ő az egyik legsokoldalúbb hollywoodi színész. Játékának színvonala szinte mindig átlag feletti és talán éppen ez a baj vele, hisz ha valaki mindig átlagon felüli teljesítményt nyújt, az nem olyan feltűnő és érdekes, mintha csak alkalmanként tenné ugyanezt. Talán ez az egyik ok, amiért az Akadémia ennyire méltatlanul mellőzi őt az Oscar-gálákon. A Birdman rendezője, Alejandro González Iñárritu legújabb filmjében emberfeletti próbának tette ki a stáb minden tagját, elsősorban a színészeket, hogy az igaz történet ihlette szenvedéstörténet hitelesen jelenjen meg a vásznon. Ha valami, akkor ez azért már elég kell legyen az Oscarhoz, nem igaz?!

"Igaz történet alapján"
Iñárritu sötét víziója a XIX. századi Észak-Amerika felderítetlen, hófödte területeire kalauzol el minket. Egy csapat prémvadász testi épségét és életet kockáztatva igyekszik minél több állattal végezni, hogy pénzzé tehessék értékes bundájukat. A vadászoknak nem csupán a természettel, de az indiánokkal is meggyűlik a bajuk, akik érthető módon nem örülnek, hogy a fehér emberek mértéktelenül gyilkolásszák a vadon élő állatokat. Hugh Glass (Leonardo DiCaprio), fiával együtt vág neki a veszélyes kalandnak. Glass egy grizzly medvével való viaskodás következtében súlyosan megsérül, ami tovább rontja a csapat amúgy sem derűs helyzetét... sorsára hagyva ezer sebből vérezve küzd fájdalmaival, az elemekkel, az indiánokkal, a francia vetélytársakkal és saját magával, hogy végül bosszút állhasson. A filmet ugyan valós események ihlették, ám ezeket alaposan átírták, kiszínezték, ami határozottan jót tett a történetnek (ha már láttad a filmet, itt egy angol és egy magyar nyelvű ismertetés).

Brumm, brumm
A történet nem igazán tartogat számunkra meglepetéseket, a megvalósítás viszont annál inkább. A visszatérő minden egyes festőien megkomponált képkockájából sugárzik a befektetett energia és szenvedés, ami a forgatással járt. A munkálatok bejezése előtt Kanadában elolvadt a hó, az egész produkciót át kellett költöztetni a déli féltekére, Argentínába. A stáb valóban sokszor dermesztő hidegben dolgozott és néha hasonlóan harcoltak az elemekkel, ahogyan a filmbéli karakterek. A híressé/hírhedté vált medvetámadásos jelenet szerkesztése gyomorba vágóan brutális, ugyanakkor rendkívül életszerű (mert a medve nem játék). A filmesek ugyanis a bocsait védelmező, tiszteletet parancsoló állatnak mutatják be a grizzly medvét és nem szörnyfilmbe való teremtménynek. Láthatjuk a támadás pontos előzményeit és azt, hogy a medvét nem gonoszság hajtja. Valóságággal hanyatt vágott az az energia, amivel az állat cibálja DiCaprio karakterét. A jelenet tervezéséhez egy valódi medvetámadásos felvételt is felhasználtak, majd ezt követően egy kaszkadőrre bízták Leo hajigálását. A jelenetet kétszer vették fel (Leo pokoli fájdalmai miatt), majd a Jurassic Park dínóiért felelős csapat, az Industrial Light & Magic készítette el a grizzly számítógépes mását (Bővebben itt).

Csak természetesen
Bár kétségtelenül a medvetámadás A visszatérő legjobban beharangozott jelenete, a film zsenialitása itt nem merül ki, sőt. A Birdman-nel ellentétben ez nem egy egysnittes film, és Iñárritu továbbra is mesterien kezeli a hosszú beállításokat, operatőre pedig úgy bánik a kamerával, mintha egy láthatatlan damil vezetné őt minden egyes mozzanatnál. A lenyűgöző tájak képei ugyanolyan lélegzetelállítóak, mint a feszült akciójelenetek. A visszatérőt gyakorlatilag végig csak természetes fény mellett forgatták, ami viszont az erre alkalmas idő jelentős beszűkülését eredményezte, így  a stáb néha csak napi pár órát forgatott, az eredmény viszont kárpótolt mindezért. A minimalista zene egyfajta feszült ürességgel telíti meg az előbb leírt képsorokat. Mindezt a színészek is alátámasztják, de rájuk még VISSZATÉRÜNK.

A visszatérő egyszerű története és 150 perces hossza ellenére is végig érdekfeszítő és lebilincselő. A hangulat szinte magával rántja nézőjét és egészen a film végéig (sőt még utána is) elkíséri a nyomott légkörű, feszült, sötét atmoszféra. Iñárritu talán néha picit Tarr Bélás művészfilmes stílusra vált, főleg akkor, amikor flashbackeket és álomképeket tár elénk, de ezeket megfelelő mértékben és jól időzítve használja.

"A bosszú Istené..."
A film számos üzenetet és elgondolkodtató kérdést hordoz magában. Szól a természet kizsákmányolásáról, "civizlizált" társadalmak és a bennszülöttek harcáról, a szélsőséges körülmények közti emberi viselkedésről, a bajtársiasság feladásáról, az önbíráskodás és a bosszú jogosságáról is. Vajon van-e jogunk ítélkezni egy haldokló társunk élete fölött? Mennyire jogos az elégtétel egy olyan embertől, aki szó szerint a sírból tér vissza? Vajon mindig megéri igaz emberhez méltón viselkedni a poklok poklában is? A gyomorba vágó tálalás mellett a tartalom is felkavaró és megrázó, amit a film legutolsó képkockája is kegyetlen őszinteséggel, szinte kérdésszerűen vág a néző arcába... Higgyétek el, a legutolsó beállítás az egyik legfelkavaróbb rész is egyben, ahol a nézőnek a szíve is megáll.

Leo és az Oscar
A legnagyobb talány azonban mégis az, hogy vajon végre szegény Leo átveheti-e azt a hőn áhított aranyszobrocskát. Nos, ha engem kérdeztek, szerintem ezért a filmért is megérdemelné a díjat. Többen mondhatnátok, hogy valószínűleg nem A visszatérőben nyújtja élete legnagyobb alakítását, de ez a kijelentés olyan, mint a jéghegy csúcsa. A vásznon látottak mögött ugyanis ott van az az iszonyatos mértékű mögöttes munka, ami igazán kiemelkedővé teszi DiCaprio játékát. Lehet, hogy nem ebben a filmben beszél Leo a legtöbbet. Lehet, hogy itt leginkább csak a szenvedő arcát mutatja meg (de azt nagyon!!!)... Viszont ez az a film, amiben Leo elment az emberi tűrő- és teljesítőképesség határáig. Össze-vissza dobálták, harcolt az elemekkel, iszonyú fájdalmakat élt meg és emellett is maximálisan odatette magát, hogy minket nézőket a legelképesztőbb módon tudjon sokkolni (a szórakoztatás nem jó szó, én nem szórakoztam ezen a filmen). Szóval igen, Leonardo DiCaprio ezért a filmért is maximálisan megérdemelné a díjat. De ha ezért nem is, az Oscar-bizottságnak akkor is vagy 13 év adósságát kellene törlesztenie, hisz ez a férfi a legnagyobb rendezők keze alatt a legnagyobb teljesítményt hozta (Scorsese, Spielberg, Ridley Scott, Luhrmann, Tarantino stb.)

De azért ne menjünk el szótlanul a többiek mellett sem, van itt még kit dicsérni. Tom Hardy szédületesen jól hozza Fitzgeraldot, kinek drágább rongy élete, mint DiCaprio becsülete. Hardy karakterének érthetőek a motivációi, kellően árnyalt is, mégis ösztönös ellenérzést vált ki a nézőből. Domhnall Gleeson pedig az Ex Machina óta ismét bizonyítja, hogy ígéretes fiatal tehetség. A kisebb mellékszereplők is hitelesek, köztük az indiánokat megformáló színészek is beleértve. Az öreg indián törzsfőnök arca néha olyan, mintha valamiféle halálangyal lenne; vérfagyasztó és tiszteletet parancsoló.

Összegzés
A visszatérő tehát nem egy szórakoztató mozi. Nem azért készült, hogy élvezetet okozzon és valószínűleg nem is azért, hogy az ember túl gyakran újranézze. Nyomasztó, de szédületes barangolás, nemcsak a vadonban, de a földi pokol legsötétebb bugyraiban is. Aki vevő erre a fajta "alászállásra", annak csak ajánlani tudom.

U.I.: Drukkolunk Leo!