A Star Wars több szereplőjéből lett popkulturális ikon, gondoljunk akár Han Solóra, akár Luke Skywalkerre - néhány világtól elzárt helyen kívül valószínűleg mindenki hallotta legalább az egyikük nevét. George Lucas világa 42 éve alatt befogadhatatlan mértékűre terebélyesedett, a filmek mellett sorozatok, könyvek, játékok és képregények színesítették és bővítették.
Szinte lehetetlen ebből a világból mérvadó módon rangsorba állítani a legjobb gonosztevőket, ezért ebben a listában csak a Kánon élőszereplős és animációs filmjeire, illetve sorozataira koncentráltam. Darth Bane, Plagueis, Exar Kun vagy Revan rajongóinak így kénytelen vagyok csalódást okozni, természetesen annak tudatában, hogy Lucas világának rengeteg tisztelője (köztük én) számára ők legalább annyira kultikus szereplők, mint a mozgóképes társaik. Hogy ezzel a kritériával együtt is mennyi karaktert lehet listában állítani, azt jelzi, hogy a 30-asra bővülő névsor sem fedi le az összes szóba jöhető karaktert.
A lista teljesen szubjektív és az egyéni álláspontomat tükrözi, lehet vele vitatkozni, lehet vele nem egyetérteni, ez egy ilyen műfaj. Igyekeztem a karaktereket komplexitásuk szerint rendszerezni, (ami nem könnyű, révén kevés igazán összetett jellemmel rendelkező antagonistája van eddig a Kánonnak) tehát nem annak figyelembe vételével, hogy hány fénykardot lenget, milyen menő páncélt visel, és mennyire vagány villámokat tud gerjeszteni a kezéből.
30. Greedo
Nos, hát, Greedo. A rodián fejvadász volt az első negatív szereplő, akit láttunk elpatkolni a galaxisban, hacsak nem számítjuk a rohamosztagosokat. Azon kívül, hogy halála az egyik legvitatottabb jelenet Star Wars-berkekben, és a negyedik epizód újrakiadásakor mindig megváltoztatják, egy marginális szereplője a galaxisnak, egy középszerű, piti fejvadász, aki mesterségéből Tatuin dűnéin keresi a kenyerét, a kenyeret pedig Jabbától kapja. Egy ízben feltűnt a klónok háborúja sorozatban is, amikor elrabolta George Lucas Papanoida báró lányát, de végül ép bőrrel megúszta, sajnos azonban Han Solo jóvoltából nem élvezhette ki gondtalan nyugdíjas éveit.
29. Sebulba
Sebulba, a dug fogatversenyző Greedóhoz hasonlóan Tatuinon próbált szerencsét, és a Mos Espában meg is találta azt, mint a Boonta-futamok örökös győztes versenyzője. Sikereihez tehetségén kívül hozzájárult kirívó sportszerűsége és alázata, ezen erényeit rendszerint mások fogatjaival való babrálgatások és utcai verekedések során fitogtatta. Karrierje addig ívelt felfelé, amíg Anakin Skywalker megalázó vereséget mért rá a pályán - más kérdés, hogy a Anakin a Kiválasztott, Sebulba meg csak... Sebulba.
28. Phasma százados
Emlékszünk még, mennyire vártuk Phasmát, mikor először láttuk az elképesztően gyönyörű, króm rohamosztagos páncéljában? Nagyjából ennyi is maradt a karakter, egy beváltatlan ígéret, vagy még annyi se, miután a hetedik részben egy viccet csináltak a következő Boba Fettből (valami ilyesminek szánhatták - bár tény, szegény Boba sem megdicsőülve távozott a sorozatból). Gwendoline Christie jóval többet érdemelt annál, hogy még az arcát se mutathassa meg egyszer. Pedig az arcával, magasságával, micsoda ellenfél lehetett volna! Tarth-i Brienne inverze.
27. Az inkvizítorok
Az Inkvizítorok behozása a Birodalom regnálása alatti galaxisba egy nagyon logikus és következetes lépés volt a Star Wars Lázadókban. Az Inkvizítorok a Sötét oldal használói, de nem olyan mértékben képesek bánni vele, mint egy Sith Nagyúr, viszont a feladatuk elvégzésére többé-kevésbé alkalmassá tette őket, ami a túlélő jedik felkutatása és elpusztítása vagy maguk mellé csábítása, illetve az erőhasználó gyerekek felkutatása volt. Az már más lapra tartozik, hogy sem x-edik nőver, sem x-edik és y-odik fivér nem kapott érdemben karaktert, így ennél kiemeltebb helyet nem kaphatnak a cikkben. Mindenestre azt élmény volt nézni, ahogy Ahsoka megtanította őket, mit is jelentett az aranykorban erőhasználónak lenni.
26. Snoke
Az Első Rend Legfőbb Vezére titulus büszke birtokosa és Kylo Ren mestere. Igazi ármányos-furmányos fondorlatos cselszövő, gondolja a néző magában, maga mellé állította Kylot, érdekes figura, na de ki is ő valójában? Nos, ez a kérdés elnapolódott, miután hűséges tanítványa, Darth Vader örököse, végzett igaz ellenségével, aminek a Legfőbb Vezér látta kárát, félbevágva, kinyújtott nyelvvel terült el vörös tróntermének fekete padlóján. A jelenet önmagában értékelve hatásos volt, a moziteremben ülve mindenki tátotta a száját, hogy a trilógia közepén egy huszárvágással kiírták a fő-főgonoszt.
Másik szemszögből nézve az a helyzet, mint Phasmával - a karakter azelőtt búcsúzott, mielőtt érdekes lehetett volna. Az megint egy más kérdés, hogy Abrams Az Ébredő erő elkészültekor az eredeti trilógia típusfiguráiban gondolkodott: legyen új Vader (Kylo), új Tarkin (Hux), új Boba Fett (Phasma) és új Sidious, aki után az űrt Snoke tölti be. Egészen konkrétan Sidious komplett másolata, a filmben betöltött szerepével, erővillámokkal, vörösruhás őrökkel, trónteremmel, aszott mazsola-fejjel (ezzel kapcsolatban le kell szögeznem, Sidious a maszkmestereknek köszönhetően fenyegetően, mi több ijesztően nézett ki, Snoke pedig egy tucat blockbusterekben gyakran látható, felejthető CGI-szörnyhöz hasonlít) és még a Jedi visszatérben látott tróntermi jelenetét is elrabolta tőle.
Ilyenkor szokás azzal érvelni, hogy annak idején Palpatine-ról se tudtunk semmit, de ezzel vissza is kanyarodunk a problémához - igen, róla SE tudtunk semmit, engem pedig az nem vigasztal, hogy (mint a bevezetőben említettem) egy ilyen sok évig fejlődő és hatalmasra duzzadó franchise annyira fantáziátlan, hogy a mindent megalapozó trilógiához kell visszakanyarodni. Decemberben jön a Skywalker kora, ami könnyen új megvilágításba helyezhet dolgokat, így a fenti kis eszmefuttatásom könnyen értelmét vesztheti, ezért előre is megkövetek mindenkit lehetséges tévedésem és elhamarkodott ítéletem miatt.
25. A Főinkvizítor
Az inkvizíciónak volt egy vezetője is, stílusosan Főinkvizítor néven emlegették. Amit tudni lehet róla, hogy az utapaui pau'an fajba tartozott, és a Jedi Templom őrségének a tagja volt, tehát volt már korábbi tapasztalata a fénykardforgatásról (gyanítom, hogy a többi Inkvizítor is onnan kerülhetett ki). Társaihoz képest nagyobb tudással rendelkezett, ám balszerencséjére (neki is) volt egy ostoba, propelleres fénykardja, ami bukásához is hozzájárult Kanan Jarrus forintos trükkjének hála. Mikor nyugtázta, hogy Kanannál van a high ground előnye, úriemberhez méltóan inkább önkézből vetett véget életének, mint hogy hagyta volna magát elfogni Darth Vader előszobai szőnyegén (azóta már Kánon, hogy Vader kastélya a Mustafaron van, a lázadók végső csatája az Inkvizítorral pedig éppenséggel ott volt).
24. Savage Opress
Vakargathatták a fejüket a Lucasfilmnél, Darth Maul közönségkedvenc volt, mi lenne, ha alkotnánk még egy könyörtelen zabrak harcost? Tetszett az ötlet a klónok háborúja döntéshozóinak, és lőn Savage Opress, egy sárgább és behemótabb reinkarnációja Maulnak, telenyomva Talzin anya anabolikus szteroidjával, made in Dathomir. Nem azt szeretném ezzel mondani, hogy Savage egy rossz karakter, szimplán feleslegesnek gondolom (eszelős jedigyilkosnak elég lett volna Grievoust használni, Mault meg amúgy is behozták később), mint ahogy az egész sorozatbeli történetszálát a testvérével. Ugyanakkor neki is megvannak a pillanatai, félelmetes testi erejét és pusztító dühét kihasználva a legtöbb erőhasználó számára halálos ellenfél, balszerencséjére kivételt képez ezalól a korlátlan hatalmú Palpatine főkancellár, aki könyörtelenül kihasználja Savage gyengeségét, hogy lassabban fordul egy birodalmi lépegetőnél.
23. Dryden Vos
A Vörös Hajnal nevű bűnszövetkezet (látszólagos) vezetője, egy igazi gengszterfőnök, aki türelmesnek, akár együttérzőnek is tűnhet, de hidegvérrel leszámol bárkivel, ha érdekei úgy kívánják. Szofisztikált, ravasz, igazi manipulátor. Mégis, vajon a Solo megjelenése után másfél évvel hányan emlékeznek még a nevére? Dryden karakterével önmagában nem volt baj, Paul Bettany is tisztességese hozta a szerepet, de a film akció-orientáltsága miatt nem engedett elegendő teret szereplői kibontakozásának, neki sem, és minden bizonnyal ez már nem is fog változni, mivel emberünk elhagyta földi porhüvelyét a film végi pálfordulás-sorozatok közepette.
22. Fejvadászok (Bossk, Aurra Sing, Embo)
Különösen a klónok háborúja sorozatnak köszönhetően több karizmatikus fejvadász kerülhetett előtérbe, akikkel kapcsolatban gondolkodtam, hogyan lehetne belegyömöszölni őket ebbe a listába, de legegyszerűbb (szinte) mindegyiküket egy kalap alá venni, lévén a badass-faktor nem társul automatikusan személyiséggel. Ők azok a szürke zónába tartozó szereplők, akik egy történetben állhatnak a pozitív, majd egy másikban a negatív oldalon, ahonnan a kredtikek csörgését hallják.
Akiket érdemes megemlíteni: Bossk, a trandoshan fejvadász, a galaxis legvagányabb hüllője, és Boba Fett jobbkeze; Aurra Sing, aki Padmé ellen is követett el merényletet, és segített Bobának a Windu elleni bosszúhadjáratban; és végül, de nem utolsósorban Embo, aki annyira überlaza, a sugárvetőt is álló méretes kalapjával, íjpuskára hajazó fegyverével, harcművészi ügyességével és Marrekkel, hűséges anoobai kutyájával, hogy azt szavakba se lehet önteni.
21. Talzin anya
Talzin nem az a szó szoros értelmébben vett anya, bár anyáskodó és segítőkész, többnyire holtak feltámasztásában és egyéb vérfagyasztó dolgokban közreműködik. Éteri nyugalmát egy pillanatra sem veszti el, és az anyáskodás annyira a vérében van, hogy szeretetteljesen, szemrebbenés nélkül segít olyanoknak, akik nem mellesleg egymás halálát kívánják. Boszorkánynővéreihez végtelenül lojális, nem szerencsés ember, akit ellenségének tart. Neki köszönhetően jutott Savage emberfeletti erőhöz, miatta nyerte vissza Maul a tudatát és kapott újra erőre, ám mikor Ventressnek segített bosszút állni Dookun, túlságosan beletenyerelt a tűzbe, Grievous gyorsan véget vetett a boszorkánykompánia mindennapjainak.
Egy messzi-messzi galaxis fenegyerekei cikksorozat: