Minden jelentősebb franchise életében eljön az a pillanat, amikor a sokadik epizód után az addig beváltnak hitt recept egyszer csak elkezd kifulladni, ezzel ítélve lassú halálra az addig jövedelmezőnek hitt formulát. 

A Halálos Iramban széria valamikor a hetedik rész környékén jutott el erre a pontra, és noha a nyolcadik felvonással együtt több mint, két milliárd dollárt szedett össze világszinten, ez nem változtatott azon a tényen, hogy Vin Dieselék egyszerűen ugyanazokat a köröket járják újra filmről filmre, csak egyre nagyobb és egyre őrültebb körítéssel. Általában, ha egy sokat megélt filmszériából kifogy a nafta, akkor a kreatívok megpróbálkoznak valamiféle vérfrissítéssel, hogy az új nézők mellett esetleg azokat is megpróbálják visszaédesgetni, akik valamikor útközben hagyták magára az egykor szebb napokat is látott szériát. Azonban Dieselék inkább legyintettek az egészre, így a Hobbs és Shaw után már kötve hiszem, hogy még volna bármi esélyük arra, hogy visszaszerezzék az oly sokra tartott nézőközönség beléjük vetett bizalmát. 

Mert hogy a Dwayne „The Rock” Johnson és a Jason Stathamet főszerepbe állító Halálos Iramban spin-off, ami amúgy a borzalmasra sikerült nyolcadik rész után veszi fel a fonalat, egészen meglepő módon képes volt arra, amire az utóbbi három Halálos Iramban film kapásból nem. Vagyis képes volt az első perctől az utolsóig szórakoztató maradni a maga néha igen bugyuta módján, ami egy látványra, na meg a lehengerlő, a fizika törvényeit meghazudtoló kaszkadőrmutatványokra kihegyezett mozi esetében a legalapvetőbb elvárásaink egyike.

A történet ugyanis legnagyobb meglepetésemre kicsit sem emlékeztet minket a korábbi Halálos Iramban mozikban már ezerszer látott alapfelállásra, ugyanis az egészből sugárzik az az érzés, hogy Johnson és Statham még ha nem is nagyon, de mindenképpen szeretett volna eltávolodni a már kitaposott ösvénytől, hiszen Diesel kollégájukkal ellentétben, ők tisztában voltak vele, hogy ugyanazt a trükköt nem lehet sokadszorra is elsütni. A cselekmény tehát egy afféle James Bondokat idéző szupervírus, és az azt megkaparintani akaró aktuális főgonosz szuperkatona Idris Elba, valamint az ő mögötte álló szupertitkos nagy gonosz cég körül forog, akik egy meglehetősen rossz döntésnek hála végül összerúgják a port a fentebb említett párossal, hogy aztán a sztrádán innen és túl válogatott bunyókban és autósüldözésekben próbálják meg leszorítani a másikat az út szélére.

Persze az egész világot fenyegető veszély ezúttal is csak a kötelező körítés, elvégre az egész mozit Johnson és Statham párosa viszi el a hátán, akik még a legreménytelenebb pillanatokban is találnak módot arra, hogy a legválogatottabb sértéseket vágják a másik fejéhez, amit a mozi amúgy igen dekoratív és tehetséges női főszereplője Vanessa Kirby amolyan önreflexív módon nem is rest a páratlan páros fejéhez vágni. Azonban még ez is kevés ahhoz, hogy két izomkolosszus közti állandó cicaharc picit a kispadra kerüljön, elvégre ezt is csak a filmet dirigáló David Leitch-től (Deadpool 2, Atomszőke, John Wick) megszokott rendkívül kreatív közelharcibunyók képesek rövid időre a kispadra ültetni, ahol a sokadik összecsapás után az az érzés kerülgetett, hogy Leitch mintha ugyanazokat a trükköket puffogtatná filmről-filmre, bár ez alapvetően nem sokat von le a remekül koreografált verekedések minőségéből.

Ugyanez sajnos nem feltétlen mondható el az akciójelenetekről, amik bár tényleg a lehető legkreatívabb módon igyekeznek semmibe venni a fizika törvényeit, valahogy nagyon elütnek a film többi amúgy meglehetősen földhözragadt aspektusától, legyen szó akár a fentebb említett verekedésekről vagy a kötelező autósüldözésekről. Mert bármennyire is hangozzék furcsán, a Hobbs és Shaw a maga eszement ötleteivel még így is a sorozat egyik legföldhözragadtabb tagja, amit mi sem igazolhatna jobban, minthogy a film végi nagy végső összecsapás az előző felvonásokkal ellentétben meglepően kisléptékű, már, ha a katonai helikopter autókkal való megcsörlőzését annak lehet nevezni.

Mindent összegezve a Hobbs és Shaw bár a Halálos Iramban széria ismerős elemeiből építkezik, tehát a család és az ehhez hasonló dolgok itt is szerves részét képezik a mókának, és noha nem találja fel a spanyolviaszt, vagyis kvázi a már bejáratott elemek újra felhasználásával zsonglőrködik, mindezek ellenére is képes megtalálni a saját hangját, így egy pillanatra sem támad majd bennünk szomorú hiányérzet Vin Diesel és népes kompániája igazolt távol maradása miatt. Hobbs és Shaw tehát jött, látott, és fityiszt mutatva a széria eredeti szereplőinek bebizonyította, hogy néha igen is érdemes a járt utat a járatlanra lecserélni.