A magyar történelem szinte kimeríthetetlen kincsestára az érdekes történeteknek. De mivel nem maradt fenn túl sok írásos emlék, különösen a középkor idejéből, így a korabeli emberek sokszor a képzelőerőhöz fordultak, és kiszínezték az eseményeket: így keletkeztek a mondák. Ezekben látta meg a fantáziát Jankovics Marcell rajzfilmrendező, amikor a Pannónia Filmstúdióban elkészítette a Mondák a magyar történelemből c. sorozatot, melyet. 1986 és 1988 között vetítettek.
Ezt írja Anonymus a Gesta Hungarorumban: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak - ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.” Történetünk innen, Álmos vezér születésétől veszi fel a fonalat, és kíséri végig a magyar történelem következő több mint hatszáz évét. Ez idő alatt szemtanúi lehetünk a magyarok bejövetelének a Kárpát-medencébe, a kalandozó hadjáratoknak, az Árpád-ház megalapításának és kihalásának, végül eljutunk a törökkel folytatott harcokhoz és Hunyadi Mátyás királlyá választásához.
Összefüggő történetről tehát nem igazán beszélhetünk, sokkal inkább egymáshoz lazán kapcsolódó epizódokról, mintha csak egy középkori krónikát lapozgatnánk. Ezt erősíti az is, hogy a történeteket egy krónikás narrációja kíséri (Mádi Szabó Gábor nagyszerű előadásában). Szerencsére a sorozat készítőinek volt bátorsága ahhoz, hogy az ómagyar szövegeket ahol szükséges volt, modernizálták, így a mai nézőknek sem okozhat gondot a megértésük. Magukról a történetekről annyit érdemes még tudni, hogy mondákról lévén szó, 100%-os történelmi hűséget nem szabad várni egyiktől sem. Példának okáért a magyarok augsburgi vereségéről több korabeli forrás is beszámol, de arról már nem, hogy Lehel vezér a kürtjével verte volna agyon Konrád császárt (aki valójában csak lotaringiai herceg volt). Ugyanígy arra sincs bizonyíték, hogy Hunyadi János valóban Luxemburgi Zsigmond balkézről született fia lenne. Éppen ezért érdemes fenntartásokkal kezelni a sorozatban szereplő mondákat, ha a történelmi tények felől vizsgáljuk meg őket. De mindez semmit sem von le a sorozat élvezhetőségéből és értékeiből, hiszen ezeket a történeteket a mai napig nem dolgozták fel ilyen hiteles formában.
A Mondák a magyar történelemből másik erőssége az animáció. Jankovics Marcell a régi kódexek, azon belül is a Képes Krónikához fordult inspirációért, a végeredmény pedig szemet gyönyörködtető lett. A sorozat nézése közben olyan érzése támad az embernek, mintha egy középkori kódex illusztrációi és iniciáléi elevenednének meg a szeme előtt (sajnos a bemutató óta eltelt harminc év nyomot hagyott a látványvilágon, és mivel azóta sem készült magas felbontású felújítás, kénytelenek vagyunk beérni az eredeti kópiákkal). A zenei aláfestést sem érheti panasz, melyért a Kaláka együttes felel: a felcsendülő dallamokban olyan régi magyar hangszereket fedezhetünk fel, mint a citera, a doromb és a kecskeduda. Igazából az egyetlen dolog, amit kritikaként tudnék felhozni a sorozattal kapcsolatban, az az, hogy nagyon rövid. A tizenhárom, egyenként tízperces epizód csak arra elég, hogy a honfoglalástól kezdve a Hunyadiak koráig a legfontosabb mondákat feldolgozzák. Amiért igazán kár, hiszen a későbbi évszádokban is bőven találunk érdekes történeteket, akár a török korból, a Rákóczi-szabadságharc vagy az 1848-49-es forradalom idejéből.
Ettől függetlenül Jankovics Marcell sorozata még mindig igazán magas színvonalat képvisel a magyar animációs filmek között. A történelmi múlt iránt érdeklődőknek, valamint gyerekeknek és nosztalgiára vágyó felnőtteknek egyaránt kiváló szórakozást nyújthat.