A 90. gála

2018. március 04. - Ik4r0s

Immáron 4. éve, hogy úgy döntöttünk egy liveblog formájában közvetítjük az idei Oscar gálát. Óriási öröm, hogy ezúttal is van magyar vonatkozása, hiszen egy ország izgul Enyedi Ildikó fantasztikus szerelmi történetéért, amiről már itt is írtunk. Nagyjából vannak sejtéseink, hogy hogyan fognak alakulni a helyezések, de a múlt évi baki után már nem merünk messzemenő jóslatokba bocsátkozni. Egy dologban azonban mégis biztos vagyok, hogy a Coco nyeri a legjobb animációs filmért járó szobrocskát. A víz érintése és a Három óriásplakát Ebbing határában fog nagyon komolyan egymásnak feszülni. Előbbi a tabukat döntögető témája és del Toro film iránti vonzalma miatt, utóbbi pedig szomorú aktualitása miatt. Szurkoljatok velünk a magyar jelöltnek, és bízzunk abban, hogy az Oscar nekünk kedvez és a magyaroknak a 90. gála nem fog másról szólni, mint testről és lélekről. Hajnali 2-3 között várunk titeket! 

oscar_2018_testroleslelekrol_v4.jpg

2:06 Meg se lepődünk, hogy Kimmel Harveyt emlegeti. 

2:07 A Fekete Párduc sikere. Hoppá! Mi is imádtuk a filmet. 

2:09 Teljesen megértjük, hogy a Tűnj el!-t is méltatják.

2:11 Meryl Streep 21. jelölése. Szinte már bűn nem jelölni ezt a nőt. 

2:14 A legjobb férfi mellékszereplő díját kapja...

2:18 Sam Rockwell teljesen megérdemelten nyert.

2:25 A legjobb smink és maszk díját Wonder Woman alias Gal Gadot adja át.

2:27 A legjobb maszk Churchill ábrázatát illeti, A legsötétebb órában.mv5bmje2ody3nza4mf5bml5banbnxkftztgwmzqwnjg2mzi_v1_sx1500_cr0_0_1500_999_al_1.jpg

2:29 Eva Marie Sant következik, a legjobb jelmezzel. A fantomszál nyer.

2:38 47 perc alatt 48 millió dollárt hozott a konyhára a Fekete Párduc. Disney for Prez.

2:40 A legjobb dokumentumfilm díját az Icarus kapja, ami az orosz sportolók doppingbotrányairól szól. Ez azért is érdekes, mert egy Netflixes alkotásról van szó. 

2:52 90 év montázsban.

2:57 A legjobb hangvágás következzék. Oppá az ott Baby Driver az átadók közt.

2: 59 A Dunkirk viszi haza a díjat.

3:00 A hangkeverés díját ismét a Dunkirk kapja.

3:08 Mondja Spielberg! Van magánál fű?

3:09 Lupita Nyong'O és Kumal Nanjiani kiáll az álmodozók mellett, mivel tudják, hogy nehéz felküzdeni magunkat a csúcsra. 

3:11 A víz érintése első díját a legjobb jelmeztervezésért kapja.

3:14  A legjobb eredeti dal fődíja előtt a Coco egyik dala kényezteti fülünket.

3:20 Izgalom a tetőfokán, a legjobb idegennyelvű film következik.

 De előtte reklám Lake Havasu-ról.

3:22 Nem bírunk várni...

3:25 Nagy bánatunkra a Testről és lélekről helyett, a Fantastic Woman nyer.

3:27 A legjobb női mellékszereplő. Allison Jenney, az Én, Tonyaért.

 Még így is mesés, hogy 3-szorra drukkolhattunk magyar filmért. Gratulálunk Enyedi Ildikónak és stábjának.

3:36 9 és 50 éves Jimmy Kimmel beszélget egymással a Star Wars rajongás kapcsán. 

3:37 BB8 in the house!

3:39 Kobe Bryant célzott, dobott, forgatókönyvet írt és nyert a Dear Basketballal.

3:40 Szinte biztos, hogy a Coco nyeri a legjobb animációs film díját.

3:41 Őszintén! Ki lepődött meg ezen a díjon. Bár ha a kreativitást nézzük A kenyérkereső is megérdemelte volna a szobrot, de én személy szerint a Loving Vincentnek örültem volna a legjobban. 

3: 51 Vizuális effektek díja következzék.

3:54 Végre valamit kap a Blade Runner 2049 is, ha már a fő kategóriákban mellőzték.

3:56 Matthew McConnaughey jelenti be a legjobb vágást.

3:57 A Dunkirk kapja a legjobb vágást. Elvégre három idősík, földön, vízen, levegőben.

4:02 Nem semmi kis stáb lepi meg a moziközönséget. Ki gondolta volna?

4:06 Hát megzabálom Mark Hamillt! Annyira cuki ahogy haverkodik Gal Gadottal.

4:13 Ismeretlen terep, de a rövid dokumentumfilm díja a Heaven is a Traffic Jam on the 405-ot illeti. 

4:16 Egészen elképesztő, ahogy a köszönő beszédet jelnyelven is elmondja a The Silent Child díját átvevő hölgy.

4:26 Utalás az elmúlt idők hollywoodi botrányaira...

4:31 Fekete Párduc és Tonya a színpadon. De a polkorrektség és a politikai utalgatás már kissé sok lesz srácok!

4:32 A legjobb adaptált forgatókönyv díja, Call me by your name, James Ivory.

4:36 Nicole Kidmant köszönthetjük.

4:37 A legjobb eredeti forgatókönyv, a Tűnj el!-t illetiSzerintem a Három óriásplakát lett volna a nyerő...

4:49 Tizennegyedik jelöléséért végre díjat kap Roger Deakins. Abszolút megérdemli a káprázatos Blade Runner 2049-ben nyújtott munkájáért. 

4:58 Kimmel bemutatja a zenekart.

4:59 Christopher Walkené a terep bejelenteni a legjobb filmzenét.

5:00 A víz érintése...ömm...hát jóó...

5:02 A legjobb betétdal pedig...Remember me, Coco.

5:06 Emlékezés az elhunytakra.

5:14 A legjobb rendező díját Guillermo del Toro kapja, szinte várható volt, de örülünk neki. 

5:19 A legjobb férfi főszereplő díja, Helen Mirren és Jane Fonda adja át.

5:25 Churchill szerencsét hozott Gary Oldman-nek. A legsötétebb óráért. Oldman méltán mondott köszönetet a jó öreg Winstonnak.

5:30 Jennifer Lawrence és a bicegő Jodie Foster adják át a legjobb női főszereplő díját. Csak ne Meryl Streep légyszi.

5:34 Ez is jó helyre került. Frances McDormand a Három óriásplakát Ebbing határábanért. Az összes női jelölt együtt ünnepel.

5:40 Biztos nem lesz baki idén Jimmy? 

5:41 Következzenek a jelöltek. A szívem a torkomba dobog, mert a nyertes a...

5:46 ...A víz érintés. Hát...öhm...mondjuk úgy, hogy megértjük miért nyert. Köszönjük, hogy követtetek minket, jövőre újra találkozunk.

Nagyon nincs is mit összefoglalni az idei gálával kapcsolatban. Volt pár meglepetés, de az még mindig elég könnyen betippelhetőek a főbb kategóriák befutói. A Testről és lélekrőlt kicsit sajnáljuk, hogy nem nyert, de mi már annak is örülünk, hogy egy ilyen egyedi filmet beválogattak a legjobb 5 jelölt közé. Ha minden igaz, Nemes Jeles László jövőre elkészül legújabb filmjével, szóval tűkön ülve várjuk az alkotást. És bízunk benne, hogy jövőre is izgulhatunk egy magyar jelöltér. Legyen szép napotok és köszönjük szépen, ha velünk tartottatok. Meg ha nem és csak utólag olvastátok el a cikket, akkor is. 

U.i.: A félreértések elkerülése végett. A 2:38-nál olvasható 'Disney for Prez'-t azért írtuk bele, mert titokban Mickey egéréktől kapunk egy kis kenőpénzt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr2713715366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.03.05. 09:23:39

Wok one man show! :-) Aludj, kolléga!

Ik4r0s 2018.03.05. 11:10:52

@Szabó Zsolt Szilveszter: Igazából Ádámmal közösen csináltuk Zsolt. És már bármennyire is fura, de kialudtam magam.
süti beállítások módosítása