Látványos tűzpárbajok, feszült űrhajós üldözések, sci-fi és western különleges keveréke: sokunkat leginkább ezek ragadták meg, amikor fiatalkorunkban láttuk a Cowboy Bebopot. Azonban felnőtt fejjel újranézve teljesen más megvilágításba kerül a sorozat, és csak akkor érti meg az ember, hogy jelen írás tárgya miért is lett kultuszmű, és hogyan válhatott minden idők egyik legnagyobb hatású animéjévé.
2071-et írunk. Ötven évvel ezelőtt egy hiperűr-kapu meghibásodása katasztrófát idézett elő, melynek következtében a Föld nagy része lakhatatlanná vált, a Hold pedig darabjaira hullott. Az emberiség kénytelen volt kirajzani a világűrbe, hogy a Naprendszer bolygóin keressen új hazát. Ám ezzel együtt a bűnözés is galaktikus szintűre nőtt, és a rendvédelmi szervek már nem tudtak megbirkózni a több bolygón operáló bűnszövetkezetekkel. A helyzet megoldására, akárcsak a régi vadnyugaton, megjelentek a fejvadászok, hogy a busás jutalom reményében elfogják, és átadják a hatóságoknak a körözött bűnözőket. Ezt a veszélyes (és nem mindig jövedelmező) hivatást űzi történetünk főhőse, Spike Spiegel is, aki öreg barátjával és a Bebop űrhajó kapitányával, Jet Blackkel járják az űrt a nagy fogás reményében. Kalandjaik során csatlakozik hozzájuk Faye Valentine, a gyönyörű, de megbízhatatlan hamiskártyás, Ed, a különc hacker, és Ein, a rendkívül intelligens welsh corgi kutya.
Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor dióhéjban tényleg csak ennyi a Cowboy Bebop „története”. Nagyjából mindegyik epizód ugyanazzal a szituációval kezdődik: hőseink találnak egy megbízást, és mivel az anyagi helyzetük nem éppen rózsás, így megpróbálják kézre keríteni az aktuális célpontot, majd bezsebelni érte a jutalmat. Ebből fakadóan a Bebop erősen epizodikus jellegű, és ugyan van egy átívelő történetszál, mégsem ez adja a sorozat gerincét (a huszonhat epizódból mindössze öt foglalkozik ezzel a sztorival). Akkor mégis mitől vált Shinichiro Watanabe 1998-as animéje meghatározó darabbá a maga műfajában, ami számtalan nyugati nézőt vezetett be a japán animáció világába?
Amikor tinédzser koromban először néztem meg a sorozatot, leginkább csak az első bekezdésben említett dolgok ragadtak meg benne, maga a történet és a karakterek viszont nem tudtak igazán a szívemhez nőni. Most viszont, hogy annyi év után újranéztem, rá kellett jönnöm, hogy a Cowboy Bebop-ban sokkal több van, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk, és ehhez nem feltétlenül a sztorit kell a középpontba helyezni. Ugyanis a történetnél sokkal fontosabb az, hogy mi történt a sorozat előtt. Olyan érzése támad az embernek, mintha egy filmforgatás végén elfelejtettek volna szólni az operatőrnek, hogy kapcsolja ki a kamerát, és ő rendületlenül filmezett tovább. A fontos események, melyek meghatározzák a sztori kulcsfiguráit, már rég megtörténtek, mi csak az utózöngéket látjuk.
Mindhárom főszereplőt (Spike, Jet, Faye) ugyanaz az egy vonás köti össze: próbálnak menekülni a múltjuk elől. Ahogy haladunk előre, információmorzsákon keresztül feltárul előttünk a karakterek háttere. Spike egy bűnöző szindikátus tagja volt, de egy végzetes viszony miatt, mely a szerelme, Julia, és a bajtársa, Vicious között alakult ki, kénytelen volt mindent hátrahagyni és új életet kezdeni. Jet korábban nyomozóként dolgozott, de a sziklaszilárd elvei és igazságérzete nem fért össze a rendőrséget átszövő korrupcióval, így a rendszer menthetetlenül bedarálta őt. Faye-t egészen más formában kísérti a múltja: menekül a behajtók elől, akik az előző életében felhalmozott adósságait akarják bevasalni rajta. Ez alól egyedül Ed kivétel: ő testesíti meg azt a gyermeki lelkesedést és kíváncsiságot, ami egykor mindhármukban megvolt, de idővel kiveszett belőlük, ahogy felnőttek. De ha jobban megnézzük, a legtöbb mellékszereplő is a múltban elkövetett hibáitól szenved, és próbálja kétségbeesetten helyrehozni azokat. Ahogy fejvadász hőseink megpróbálnak segíteni ezeken az embereken (vagy éppen ellenkezőleg, elkapni őket), a saját érdekükben nem tudnak másképpen, csak sztoikusan hozzáállni ezekhez a személyes tragédiákhoz. Mert mélyen legbelül tudják: az ember nem menekülhet örökké a múltja elől, mert az határozza meg, hogy kik is vagyunk valójában. Ez egy olyan teher, amit mindenkinek cipelnie kell.
Azért a dráma mellett bőven jutott hely a humornak is: némelyik epizód egészen vicces szituációkat tartogat (van itt Alien-paródiától kezdve gombás hallucinációig minden). Ezen kívül annyi különböző műfajból merít a Cowboy Bebop (a nyilvánvaló sci-fin és westernen kívül a film noirból, gengszterfilmekből és krimikből, de még a kung-fu és blaxploitation filmeket is megidézik időről időre), hogy talán ez az egyik fő oka annak, hogy annyi néző tetszését elnyerte a sorozat. De az epizodikus felépítésből nem csak a változatosság fakad, hanem az is, hogy sajnos nem mindegyik epizód hozza ugyanazt a színvonalat. Nyilván ez egyéni preferencia kérdése is, de ennél a formátumnál elkerülhetetlen, hogy bizonyos epizódok jobban fognak tetszeni a többinél. Egy másik problémám a sorozattal, hogy a „négyes fogat” mellett bizonyos szintén fontos karakterek mintha elsikkadnának. Például Juliáról és Viciousről alig tudunk meg valamit, valamint szívesen láttam volna, hogy Ein intelligenciája többször nyilvánuljon meg, mert a sorozat jelentős részében úgy viselkedik, mint egy hétköznapi kutya.
A grafika még mai szemmel nézve is szépnek mondható, pláne ha figyelembe vesszük, hogy ez volt az egyik utolsó anime, ahol az animációnál még nem használtak digitális technikát, minden egyes képkockát kézzel rajzoltak meg. A karakterek és az űrhajók designja igazán egyedire sikerült, már az opening sziluettjeiből könnyedén fel lehet ismerni őket. És akkor még nem is beszéltem Yoko Kanno fenomenális soundtrackjéről, ami önálló életet él a sorozaton belül, egyszerre keveredik benne jazz, blues, rock, country, funk és elektronikus zene. Önmagában hallgatva is kiváló muzsika.
Szaporíthatnám még tovább is a szót, hogy mennyire jó a Cowboy Bebop, de szerintem az lesz a legjobb, ha ezt inkább mindenki saját maga tapasztalja meg. Több anime kapcsán leírtam már, hogy bátran ajánlom azoknak is, akik alapesetben ódzkodnak a japán animációktól, de ez talán soha nem volt még annyira igaz, mint a Bebop esetében. Ha csak most kezdesz el ismerkedni az animék világával, akkor ezzel a sorozattal kezdd! Nem fogod megbánni.
"See You Space Cowboy..."
