A tinédzser horrorokról sokunknak megvan a véleménye, ami önmagában nem is csoda, mert a nyugati kultúra a maga módján túlzottan lesarkítja a hasonló művek történetét vagy épp mondanivalóját, ráadásul (tisztelet a kivételnek, természetesen) a bemutatásmód olykor-olykor igen klisésre sikerül, igyekezvén elérni a fiatalok ingerküszöbét és megfelelni a mainstream fogalmának. A bosszú, a harag és a gyűlölet olyan tettek és emberi érzelmek, melyeket igen nehéz vászonra vinni, ugyanakkor beszélni róluk és egyedien bemutatni őket egyaránt fontos.

Létezik egy weboldal, mely csak éjfél után elérhető. Az oldalon semmi más nem áll, csak ez a szöveg: „A keserűségedet eltüntetem.” Itt, ha megadjuk egy haragosunk nevét, akkor szövetséget köthetünk Enma Ai-jal a Pokol leányával, aki ezt követően bosszút áll helyettünk a személyen. Ám ennek a szövetségnek súlyos ára van: az, aki küldte a nevet, halála után elkerülhetetlenül a Pokol mélyére kerül, ahol kínzó szenvedésben tengődik az örökkévalóságig. Hiszen a szabály így szól: „Mikor egy személyt megátkoznak, két sír ásatik.”

A Jigoku Shoujo, avagy ahogy itthon ismerjük a Pokoli lány, manga formájában látta meg a napvilágot. A történet Miyuki Etoo tollából származik, 2005-ben adta ki az alapművet, amely három évig futott a manga árusok polcain. A megjelenés évében az Studio DEEN és az Aniplex közösen rá is csaptak a történetre, és ősszel meg is jelent az animeadaptáció. A manga és az anime is sok különféle folytatást élt meg, amelyeket egészen 2017-ig jegyezhetünk. Ezek közül hazánkban az Animax az első, 26 részes évadot mutatta be feliratosan. Animék terén a folytatások a Futakomori (2006), a Mitsugane (2008) és a Yoi no Togi (2017) nevet viselik, ezek mellett egy 12 részes élőszereplős változat is helyet foglalt a csatornák műsorai közt Japánban, igaz a fogadtatása nem volt épp pozitív.

A sorozatok közül az első széria érdemel több figyelmet, mivel a többi évad mondhatni egyszerű folytatása az elsőnek, új karakterekkel és érdekes háttértörténetekkel kibővítve. Bátran állíthatjuk, hogy a Jigoku Shoujo forradalmasítja a maga nemében a tinihorror műfaját. Ábrázolásban és témában ízig-vérig átjárja a borzongás, a hideg és szürke légkör, a sötétség. A bosszú fogalma 26 részen keresztül igen szépen ki van vesézve, különféle esetekkel, gonosz, vagy épp ártatlan személyeken keresztül ismerhetjük meg Enma Ai „munkásságát”. Az ilyen komoly téma ellenére a tinédzser jelzőt is abszolút kiérdemli, de egyáltalán nem a kor mainstream felfogása, vagy a fiatal generáció igényei kielégítése érdekében tett alakítások miatt. A történet, hála a mangát kiadó hölgynek, sokat merít az ősi japán értékek és történetek ihlette atmoszférából, illetve az akkori japán fiatalok életéből, nehézségeiből és a zsúfolt társadalom okozta traumákból, remekül vegyíti a mai modern világot és az antik keleti kultúrát, melyek között a legfőbb kapcsolat az internet. Természetesen célja egy kis szegmensben az is, hogy felhívja a figyelmet az online világ fiatalokra gyakorolt hatására és veszélyeire. Az egyes történetek több mint 20 részen keresztül alakítják a sztori fonalát, és mindegyik egy egyedi esetet mutat be. Igaz, felnőtt fejjel nem egészen biztos, hogy minden eset relevánsnak hathat, de ha 16-18 éves önmagunk énjével éljük bele magunkat a szituációkba, akkor a karakterekkel és a helyzetekkel való azonosulás lehetővé válik.

A történet felépítése nem tartozik a bonyolultabbak közé. Az első 10 részben különféle kisebb történeteket láthatunk, és különféle személyek kerülnek bemutatásra. Ebben a szegmensben fejti ki az anime, hogy mi is az a „Pokol forró drótja”, miként tünteti el Enma Ai az egyén keserűségét és kik azok, akik ebben a segítségére vannak. Alapvetően az indíték mindig a harag, vagy a bosszúvágy, melyek a történet előrehaladtával egyre jobban csak öncélúvá válnak. Ezt követően lép színre Shibata Hajime, egy szabadúszó újságíró és lánya, Tsugumi, akik belevetik magukat a különféle esetekbe, hogy felgöngyölítsék a Pokoli lány rejtélyét. Tusgumi és Enma között létezik egy furcsa kapcsolat, Tsugumi afféle médiumként funkcionál a természetfeletti lány és az evilágiak között. Shibata újságíró minél jobban beleássa magát a témába, annál jobban meg kívánja akadályozni  Enma Ai-t, hogy több embert ne vihessen a pokolba. Az utolsó részekben lerántják a leplet Ai múltjáról és a különleges kapcsolatról közte, Hajime és Tsugumi között. A sorozat emellett hagy időt hőseink megismerésére is, kikerekíteni a háttértörténetüket, hogy tisztábban láthassuk az eseményeket. Az anime nagyon ügyesen adagolja nekünk ezek kapcsán az információ-morzsákat, mígnem a végén egyszerre mindent tisztáz bennünk.

Habár a jó történet, az izgalmas és sötét atmoszféra, az antik és modern kultúra remek elegyet alkotnak a történetben, kidolgozásában mégis szembe kell néznünk egy aprócska hibával. Ez a hiba nem feltétlen az alkotókon múlt, 26 rész alatt bizony erősen átérződik a belefektetett költségvetés hiánya. A különféle módon bemutatott emberi történetek (ha nem lenne benne a nyomozás tevékenysége, mint húzó tényező) igen ellaposodnának a vége felé. Az anime sorozat folyamán rengeteg vágást, képkockát, jelenetet használtak fel újra és újra, amely a 26 rész felétől már túlzottan repetitív hatást kelt. Ezeket a jeleneteket így a néző már a vége felé nagyon megunja, a szövegüket kívülről fújja. Hitelét még így sem veszti, ám ezek már-már túl sokszor vannak felhasználva, így okozva egy-két perc fejtámasztást a nézőnek, miközben figyelemmel kíséri az aktuális részt.

Mindent összevetve a Jigoku Shoujo egy remek tinédzser horror: egyedien dolgozza fel a témát, kellően sötét, borzongató és szürke atmoszférával rendelkezik. Remekül vegyíti a modern és ősi japán kultúrát és kis szegmensében fel kívánja hívni a figyelmet az online világ veszélyeire is. Az egyes jelenetek repetitívsége ellenére nem válik nézhetetlenné és a befejeztével érdemes végigkísérni az elkészült folytatásokat is, hogy többet megtudjunk szereplőinkről és megismerhessünk még több érdekes és új karaktert.