Két évig tartó hosszú várakozás után végre megérkezett az Adult Swim mára már kultstátuszba lépett animációs sorozatának következő felvonása. A 2. évad nagyszerűen sikerült lezárása után a rajongók már tűkön ülve várták, hogy hogyan folytatódnak Rick és Morty intergalaktikus utazásai. Vajon sikerült a 3. évadnak megugrania a nézők magas elvárásait?
A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt: miután Rick feladta magát a Galaktikus Föderációnak, hogy megmentse a családját, egy űrbörtönben tartják fogva, ahol azon fáradoznak, hogy kinyerjék az agyából az interdimenzionális utazáshoz szükséges információkat. Eközben a Földön a Föderáció átvette a hatalmat, és a Smith-család igyekszik visszailleszkedni a régi kerékvágásba. De Rick unokái, Morty és Summer nem hajlandóak belenyugodni abba, hogy a nagyapjukat börtönbe zárták, ezért tervet eszelnek ki a kiszabadítására. Ezalatt a Citadella többi Rickje arra készül, hogy likvidálja a bebörtönzött Ricket, nehogy kiadja a titkaikat. Így elindul a versenyfutás a zseniális feltaláló és unokái, valamint a Föderáció és a Citadella között. De mi köze mindennek a szecsuáni szószhoz?
A fenti szinopszis csak az évadnyitó rész leírása, szerencsére a Rick and Morty továbbra is kitart az epizodikus formátum mellett. Ettől függetlenül viszont ebben az évadban is vannak átívelő témák. Az első epizód végére kellően felborul a korábbi status quo a karakterek között, ami érdekes szituációkhoz és interakciókhoz vezet. Így a korábbi évadokhoz képest előtérbe kerül Rick és Beth kapcsolata, hogy Rick micsoda egy borzasztó apa volt, és hogy Beth talán nem véletlenül vált olyanná, amilyen. Persze a szokásos sci-fi zsánerparódiák is visszatérnek: van itt a Mad Maxet idéző posztapokaliptikus világtól kezdve, a Bosszúállók-fricskáig minden. Ismét kapunk egy klipválogatást Morty kitörölt emlékeinek képében, ami szerintem sokkal inkább összeáll egy koherens egésszé, mintha Rick kapcsolgatna az interdimenzionális kábeltévén. Aztán ott vannak a végképp elborult epizódok, pl. amelyikben Rick uborkává változtatja saját magát (Hogy miért? Csak mert megteheti). De az évad fénypontja számomra egyértelműen a „Tales from the Citadel” c. rész volt, ami simán az egész sorozat egyik legjobb epizódja, és Justin Roiland megérdemelne érte egy Emmy-díjat (aki látta, az érti, hogy mire gondolok).
Van azonban egy olyan pontja a 3. évadnak, ami korábban is a sorozat központi része volt, de idén úgy éreztem, hogy a készítők néha már átestek vele a ló túloldalára, ez pedig a túlzásba vitt nihilizmus. Az eddigi epizódokban is gyakran előfordult témaként, hogy semminek nincs értelme, a világ nem tart sehová, mind meg fogunk halni, akkor meg minek aggódjunk bármiért is? De ezeknek a gondolatoknak a feloldására eddig legtöbbször mindig akadt valamilyen pozitív gondolat is, a 3. évadban viszont olyan mértéket ölt ez a nihil, hogy az már-már zavaróvá válik. Ha nincs értelme semminek, akkor mi készteti a nézőt arra, hogy érdekelje őt a történet alakulása és a karakterek sorsa? Szerencsére az évadzáróra rendeződnek valamelyest a dolgok, így remélhetőleg nem fogja a 4. évad egészét áthatni a kilátástalanság.
A karakterek is haladtak előre a maguk útján. Ricknek nem kicsit a fejébe szállt, hogy kvázi átvette a hatalmat a család fölött, azonban ez az elbizakodottság később vissza fog ütni rá. Mortynak pedig lassan kezd kinyílni a szeme, és rájön végre, hogy a nagyapja sok mindennek elmondható, de hősnek és jó embernek semmiképpen. Summer most kicsit háttérbe szorult ebben az évadban, ellenben Beth és Jerry kapcsolatára és a családban betöltött szerepükre nagyobb hangsúly került.
A színészek továbbra is jól hozzák a karakterüket, továbbá ebben az évadban is felbukkannak olyan nagy nevek az epizódszereplők között, mint Susan Sarandon, Danny Trejo, Nathan Fillion és Christian Slater. Az animáció, a hangok és a zene tartják a sorozat korábbi színvonalát, bár pont ezen a téren talán ráférne egy kis kísérletezés a szériára (amennyi tehetséges animátor dolgozik az Adult Swimnél, én simán el tudnék képzelni egy olyan epizódot, amiben a dimenziók közötti ugrálás együtt jár az animáció stílusának változásával is).
Személy szerint én elégedett vagyok a Rick and Morty 3. évadával, Dan Harmon és Justin Roiland most sem okoztak csalódást. De azért remélem, hogy a folytatásra nem kell majd megint két évet várnunk.
