Sokan álmodoznak hazai vagy nemzetközi karrierről, de csak keveseknek adatik meg az ehhez szükséges tehetség, elszántság és persze a szerencse. Ostorházi Bernadett viszont kellő magabiztossággal, ugyanakkor alázatosan törekszik mindkettőre. A fiatal és feltörekvő színésznővel az augusztusban mozikba kerülő Pappa Pia című musical kapcsán beszélgettünk karrierről, példaképekről és a sikerhez vezető rögös útról.
(Kép forrása: Ostorházi Bernadett hivatalos oldala)

Hogyan lesz valakiből színésznő? Téged mi irányított erre a pályára? Volt-e más terved?

Ötödikes koromban befúrtuk magunkat a legjobb barátnőmmel egy március 15-i műsorba, és kitaláltuk, hogy ő Szendrei Júlia, én pedig Laborfalvi Róza leszek. (Mert ő színésznő volt, és ez tetszett.) Míg Petőfi felesége megkerülhetetlen volt, én hamar a 2. Varrónő szerepében találtam magam. Bár a szövegem összesen két sor volt, rettenetesen élveztem a képzeletbeli tűbefűzést, hiába állítottak le, hogy túl részletesen csinálom, így kilógok a sorból. Azt hiszem ebben a mini-színdarabban fogalmazódott meg bennem először, hogy ezt szeretném csinálni.
Ettől függetlenül akartam én szülésznő is lenni, de korán rájöttem, hogy egy gyerek világra segítése nekem túl véres, és közel sem olyan magasztos, mint képzeltem. Azt gondoltam, az csak úgy „jön”. Az ilyen kalandozások után valahog mindig a színészethez jutottam vissza.

Vannak magyar illetve külföldi példaképeid?

Kinn másfél évvel ezelőtt egy japán étteremben dolgoztam. Pont a felső szinten tettem-vettem, amikor rálestem a telefonra és olvastam, hogy Alan Rickman meghalt. Teljesen letaglózott. Nagyon nagyon szerettem az ő alakításait és azt az elmélyültséget, ahogy dolgozott. Még Meryl Streep az, akinek mai napig követem a munkásságát, sok interjút is végignéztem vele. Ő nem csak játszik, hanem ha úgy gondolja, hogy egy karakter kiegészítésre szorul, akkor leül és megírja. Ő már megteheti, hogy átírja az egész karaktert, senki sem fog neki nemet mondani. Itthon pedig azt hiszem másodévesen az osztályfőnökömnek, Zsótér Sándornak néztem meg az Arturo Ui című előadását az Örkény Színházban, amit szégyenletes módon nagyon hamar levettek a műsorról, mert nem volt elég néző. Én elképesztő szellemesnek tartottam, szeretem azt a fajta humort, amit az ő előadásai képviselnek. Amit pedig Kerekes Éva abban az előadásban Ui-ként művelt az világszínvonalú és párját ritkítja. Vígjátékban, drámában is nagyon szeretem amit csinál.

Eddig főleg rövidfilmekben és tv-sorozatokban láthattunk. Hogyan érinti az embert amikor egyszerre bekerül egy sikerrel kecsegtető nagyjátékfilmbe?

Nagyon ijesztő [nevet]. Igazán még a hatása nem érződik, de nyílván más lesz, ha kijött a film. Még nem láttam magam széles vásznon, csak maximum Tv-ben vagy a számítógép képernyőjén keresztül. Ahhoz már hozzá vagyok szokva, hogy visszanézem magam, ez nekem a tanulási és felkészülési folyamathoz erősen hozzátartozik.

Stohl András és Ostorházi Bernadett a Pappa Pia című filmből. Forrás: ACG Reklámügynökség KFT

A Pappa Pia már címével megosztotta a közönséget, hisz erősen rímel a Mamma Miara, nem véletlenül. Szerinted ma Magyarországon mennyire van igény zenés táncos filmekre? Felvehetjük a versenyt a magyar elődökkel, mint a Csinibaba vagy a Made in Hungaria vagy akár a külföldiekkel, mint az említett Mamma Mia és a La la land?

Szerintem ennek a filmnek elég nagy erőssége az, hogy régi, népszerű magyar slágereket dolgoz fel, ami az idősebb generációnak de még a fiatalabbaknak is benne van a fülében, viszont egészen új perspektívát ad a jelentésüknek. Olyan hangszerelést kapnak ezek a számok, amik nem a retro feelinget idézik, hanem modernek, és egy külön a filmhez írt betétdal is felcsendül majd. Biztos vagyok benne, hogy megosztó lesz de sokakat be fog vonzani a moziba. Szerintem van igény a minőségi szórakoztató filmekre.

Láthattad már a kész filmet?

Nem. Most volt egy interjúm a TV2-ben, ahol a szemem sarkából elkaptam pár kockát, amit levetítettek, és ennyi.

Milyen az, amikor az ember Csupó Gáborral, egy nemzetközileg is elismert rendezővel és a többi magyar hírességgel forgat (Nagy Feró, Szabó-Kimmel, Stohl? Vagy ismerted őket korábbról is?

Emlékszem, még az első pár filmes szereplésemkor egészen meg voltam illetődve, hogy azok, akiket én színházban és filmen látok, egyszerre megfogható emberi minőségükben jelentek meg, de mára ennek nyoma sem maradt. Rettenetesen hálás vagyok, ha olyan színészekkel tudok dolgozni, akikre a munkásságuk miatt vagy emberileg felnézek, érdekel a személyiségük vagy csak mindenáron szerettem volna velük együtt játszani.

Szabó-Kimmel Tamás, Stohl András és Ostorházi Bernadett a Pappa Pia című filmben. Forrás: ACG Reklámügynökség KFT

Hogyan élted meg a forgatását ennek a produkciónak?

A forgatás nagyrészt a Duna parton egy hatalmas csónakház mellett folyt. Kicsit olyan érzés volt, mintha nyaralni jöttem volna. Bár ilyen hosszan még nem forgattam, mégsem tudtam munkaként felfogni. Azt csináltam, amit szerettem. Még akkor is, amikor este 7-kor a forgatás után egyenesen arccal, ruhástul bedőltem az ágyba.

Zenés jeleneteket felvenni (sokszor 100-150 táncossal is) annyiban más, hogy iszonyatos fegyelmezettséget és összefogott munkát igényel a stáb legutolsó tagjától is. Nagyon pontosnak kell lenni, ha rontasz, akkor azt 100 táncos fogja megszívni, akiknek mindezt újra kell csinálnia.

Külföldi pályafutásod során szerepet kaptál a Fleming című BBC-s sorozatban. Hogy alakult a külföldi karriered?

Valójában az egész külföldi ötlet valamilyen szinten a Flemingből indult. Én azt a castingot úgy kaptam meg, hogy alig beszéltem angolul. Viszont nagyon tetszett a szerep, úgyhogy betanultam a bemutatkozást, milyen magas vagyok, mennyi idős, mit csinálok éppen. Megkértem a casting-direktort, hogy semmit ne kérdezzen a kamerafelvétel alatt, mert úgyse tudok rá válaszolni. Több fordulón vettem részt és végül meg is kaptam. Anne Chancellor-ral ültem benn a smink-buszban, aki anno a Büszkeség és balítéletben játszotta Colin Firth nővérét. Akkor már nyilván kicsit idősebb volt, de egyszer csak megérkezett a felismerés, hogy ő az. Azzal a minimális angoltudásommal megpróbáltam kifaggatni és ő nagyon kedvesen eldiskurált velem. Valahogy.

Ostorházi Bernadett a Fleming című sorozatban

Mennyiben más ott, mint idehaza?
Színészként működni Londonban sokkal nehezebb; nagyobb a piac, egész más a rendszer, ügynök nélkül nehezen tudsz normális munkához jutni. Viszont ami nekem nagyon tetszik odakinn, hogy bizonyos szinten kézben tudod tartani a saját karriered. Meg kell vágnod/vágatnod a showreel-edet (a videó anyagodat a korábbi munkáidból), meg kell csináltatnod a headshot-od, (portréfotód). Ez a minimum, amivel jelentkezhetsz castingokra, enélkül nem vagy professzionális színészként számon tartva. Ezeket te kontrollálod. Te tudod, hogy nézel ki a fotón, te tudod, hogy a legjobb arcodat mutatja a videó. Itthon bemész egy ügynökséghez, csinálnak rólad egy fotót, amiről azt se tudod, hogy nézel ki rajta és ezt használják évekig. Legalábbis én ezt tapasztaltam.

Mennyire néznek másként egy színésznőre, aki Kelet-Közép-Európából jött?

Engem általában franciának néznek [nevet]. Egyrészt, ha ránéznek a nevemre a Bernadett az nekik francia. Nem az akcentusom miatt, mert annak semmi köze a franciához, de nem vagyok tipikus kelet-európai.

Mire vágysz jobban? Hazai vagy nemzetközi karrierre?

Maximalista vagyok, én mindkettőt akarom [nevet]. Az biztos, hogy nem szeretnék itthonról eltűnni. Itt vagyok otthon, ez az anyanyelvem, egy gyönyörű szép nyelv.

 Mik a rövid és hosszú távú terveid vágyaid ezután a film után?

Van egy két casting, aminek a végeredményére várok kinn illetve itthon is. Ezek majd júliusban és augusztus elején derülnek ki. Továbbra sem fogok csak arra várni, hogy csörögjön a telefon, tele vagyok tervekkel.

Mit üzensz a karrier előtt álló sorstársaknak?

Hogy nem szégyen felemelni a telefont. Az a legnehezebb, és ezt nem tanítják meg nekünk sehol, hogy üzletként tekintsünk saját magunkra. Tulajdonképpen egy termék vagyunk, amit igenis hirdetni kell, nyomni kell előre és ez nem egy negatív dolog. Sokan mondják, hogy ez a smúzolás ez nem megy. Nem arról van szó, hogy benyalod magad valahova. Egyszerűen ugyanúgy, mintha egy vállalkozást irányítanál, a te felelősséged, hogy a szakma és az emberek tudjanak a szolgáltatásaidról. Hiába nincs itt olyan rendszer, hogy nem kell showreel, nem kell headshot, de legyenek jó anyagaid, rakd össze magad, menj és valami biztosan lesz.

Egy barátom hivatkozik rá folyton, hogy 8 másodperced van a sikerre életed során és ha akkor nem vagy felkészülve rá, ennyi volt.

Köszönjük az interjút Ostorházi Bernadettnek. Oldalunk erőt, egészséget és sok sikert kíván pályafutása folytatásához!