Star Wars V. - A Birodalom visszavág

Road to The Force awakens IV.

2015. december 10. - Asuka02

Irvin Kershnernek nem kisebb feladat jutott, mint a Csillagok háborújával rekord összeget hozó első rész színvonalát megtartani, de ez nem okozott gondot a rendezőnek, hiszen a popkultúra egy kitörölhetetlen szeletét birtokló Star Wars sorozat egyik, ha nem legsikeresebb darabja az 1980-as A Birodalom visszavág.

sw.jpg

A film ugyanazzal az ikonikus jelenetsorral indít, mint elődje, melyet egyébként Brian De Palmának köszönhet a filmvilág és Lucas is. A Flash Gordon ihlette mozgó, elbeszélt felvezető szöveget De Palma írta, miután Lucas kétségbeesetten felhívta barátját, hogy a készülő filmje, bármennyi pénzt, időt és energiát is öltek bele, hatalmas bukás lesz. A többek között A sebhelyesarcút jegyző rendező ezzel az aprósággal kedveskedett barátjának és biztosította be a sikerét.

sw_2.jpg

A második rész ott folytatódik, ahol az első lezárult. A Halálcsillag elpusztítása után a lázadók új bázist létesítettek a havas Hoth bolygón, miközben a csillagflotta kutaszdroidokkal fésülte át a galaxist utánuk kutatva. A Hoth bolygón játszódó jeleneteket Norvégiában vették fel, ahol olyan rendkívüli időjárási körülményekkel találta szemben magát a stáb, hogy eleinte a forgatás lehetősége is megkérdőjeleződött bennük. A kezdeti hátrányokat tovább tetőzte, hogy a norvég hegyimentő csapattal való kommunikáció sem volt zökkenőmentes. Kershner viccesen megjegyezte, hogy a felkelőket megszemélyesítő hegyimentők vajon értik-e a kiadott vezényszavakat. Miután a csillagflotta rátalált a bázisra és megrohamozta azt, a jelmeztervezők kitettek magukért. A havas tájhoz alkalmazkodva alakították át a rohamosztagosok egyenruháját. A technikai részre sem lehet panasz, a hójáró birodalmi lépegetők mozgásának megtervezéséhez egy állat mozgását filmezték le, majd azt imitálták: ez az állat nem más volt, mint az elefánt, ami egyébként az első rész szerves részét is képezte. A buckalakók többek között ezeken az állatokon közlekedtek, és a jelenetek felvételéhez beöltöztetett elefántokat használtak.

sw_3.jpg

Ha már technikusok, jelmeztervezők, bábmesterek, maszkmesterek munkáját dicsérjük, fontos megemlíteni a Hoth bolygó tauntaunjának és wampa hószörnyének életre keltését. Mindkét állat báb formájában, emberi „vezérléssel” volt jelen a forgatáson. A tauntaun 1 mp-es mozgása az erre az alkalomra berendezett, makettezett stúdióban 1 órányi munka eredménye volt. Az operatőrnek különösen figyelnie kellett a közeli jelenetek forgatásánál, ugyanis csak nyaktól felfelé filmezhette, az alsó mozgásáért 2 ember volt felelős, pluszban Mark Hamillt is tartaniuk kellett. A wampa hószörny leginkább a jetivel rokonítható, a kész jelmezbe bújó színész közel 3 méter magas volt. Keringenek videók, melyen jól látható, hogy a színész a hatalmas hóban, súlyos jelmezében, gólyalábain egyensúlyozva (így tudták csak elérni a 3 méteres magasságot) sorra elesett, felbukott. A csatajelenet nagy része pedig bluebox technikával készült, a kék háttér előtt felvették a gépek mozgását, majd egy teremben a havas tájat imitálták, és ott folytatták a munkát. Külön érdekesség, hogy a forgatás során 604 kékképernyős felvétel készült!

sw_4.jpg

Dramaturgilag talán 3 fő egységre osztható fel a film, de persze ez szubjektív, hiszen van miből válogatni. A Dagobah-rendszerben tölti önkéntes száműzetését Yoda jedimester, ahová Luke Obi-Wan Kenobi tanácsára látogat el, hogy jedi lovaggá váljon. A bolygón játszódó jeleneteket egy Londonhoz közeli stúdióban vették fel, a Yodát készítő szakember azt mondta, élete egyik legnehezebb munkája volt az idős, sokat tapasztalt jedimester. Mindenképpen „beszédes” szemeket akart alkotni, de aki végül mozgásra és szóra bírta a karaktert, az a Muppet Showból ismert Frank Oz, aki többek között Miss Röfinek is kölcsönözte a hangját. Amikor először találkozik vele Luke, egy bohókás zöld manót lát maga előtt, aki képes R2D2-val összeveszni egy kislámpán, de aztán leleplezi magát, és bármikor látom azt a jelenetet, Yoda méltóságteljes arckifejezésében mindig egy leheletnyi keserűség bujkál. Több érvet is felsorakoztat, miért nem taníthatja az ifjú Skywalkert, de Kenobi szelleme meggyőzi őt, így a kiképzés elkezdődik. Az első dramaturgiailag fontos pont akkor következik be, amikor ez az apró teremtmény kiemeli az X-szárnyút a mocsárból. Az egyik legepikusabb jenetek egyike, a szöveg, a látvány és a zene tökéletes komponense. A földet érés pillanatában a néző úgy érezheti, mintha őt is átjárná az Erő (legalábbis anno gyerekként én így éreztem). A fényjáték tökéletes, mikor elhangzik az egyik legfontosabb kijelentés a trilógiára nézve: nem Luke Skywalker az egyedüli reménység, van más is! Ha nem több mint 35 évvel ezelőtt készült volna a film és ez az írás a premier után készül el, sokáig tanakodhatnánk, vajon ki lehet az a másik, de már tudjuk, hogy Leia az.

Lando Calrissian a Bespin bolygón lévő Felhőváros vezetője, ide menekül a Birodalmi erők elől Han Solo, Leia és Chewbacca. Calrissian árulásához köthető a film második dramaturgiailag fontos történése, de addig is jó pár infóval bővül az univerzum. Mint megtudjuk, az Ezeréves sólyom eredetileg az övé volt, de Solo „annak rendje és módja szerint elnyerte tőle”. A forgatásra több modell is készült, a legkisebb 5 cm volt, a legnagyobb több mint 1 méter átmérőjű és közel 1 mázsa súlyú, ez utóbbi angol hajóépítők munkája. Az, hogy épp mely modelleket használták, az a jelenetben szereplő többi tárgy méretétől függött. Igaz elárulta a barátját és a birodalom kezére játszotta a hercegnőt, de nyomós oka volt rá: Felhőváros lakóinak függetlenségének és biztonságának megőrzéséért tette. Később persze a maga módján vezekelt bűnéért, először segített felkutatni és kiszabadítani Jabba karmai közül a befagyasztott Solót, majd az endori csatában vezette győzelemre a lázadók seregét. Felhővárost a készítők a megépített díszletek mellett az ablakokra festett 3D hatású rajzokkal árnyalták, persze a digitálisan felújított változatban ezeket is eltüntették és inkább valami más, sokkal látványosabbat „rajzoltak” a helyére. Han Solo befagyasztása jól mutatja, mennyit változott az űrkalóz. A pénzhajhász, érzéketlen csempész összebarátkozott a fiatal Skywalkerrel és beleszeretett a hercegnőbe. A befagyasztás pillanatában felcsendül John Williams ikonikus betétdala, majd Leia végre bevallja, hogy szereti, Solo pedig magabiztosan, bár keserűséggel a szemében csak annyit mond: ,,Tudom!”.

A harmadik dramaturgiailag fontos, ha nem a hexalógia szempontjából legfontosabb momentum Darth Vader és Luke Skywalker harca. Felhőváros díszlete lenyűgöző, a mélybe nyúló, szinte szédítő hatást keltő szellőzőket szintén az ügyes kezű 3D rajzolók készítették. Mikor Luke kizuhan az ablakon, külön légtornásszal vették fel a jelenetet, és amikor Vader az Erőt használva tárgyakat reptet, igazából 2 ember dobálgatta Hamillt, a trükk a kameraszög volt. Kershner pedig minden rendező egyik aduászát vetette be, ugyanis David Prowse és Mark Hamill egészen a jelenet felvételéig nem kapták kézhez a szövegkönyvet, így amikor Darth Vader azt mondta: ,,Én vagyok az apád!”, nemcsak Hamillből szakadt ki a kétségbeejtő kiáltás, hanem a nézőből is.

Persze egy film nemcsak látvány, dialógus, színészi játék, ott van még a megfelelő zenei aláfestés, mely még jobban árnyalni képes az érzelmeket. A Star Wars ebben is kiemelkedik. John Williams egyszerű, de annál hatásosabb dallamvilága hozzátartozik a miliőhöz, ha csak megpillantunk egy jelenetet, már akarva akaratlanul is a hozzá tartozó dallamot dúdoljuk. 8 nap még a premierig, addig is az Erő legyen mindenkivel!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr288154412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása