Bár kedvelem az animékat, nem ezekkel kelek és fekszem. A "kötelező" Miyazakikon túl szeretem a Ghost in the Shell-sorozatot, és a Death Note élőszereplős trilógiáját (igen, az L - Change the Worldöt is), de fanatikus rajongónak egyáltalán nem vagyok nevezhető, ugyanakkor nem zárkózom el semmilyen széria elől (pl. Elfen Lied). Egy imdb-s rutinböngészés során akadt meg a szemem Az idő fölött járó lány rövid összefoglalóján, így nem sokkal később meg is néztem. Nem egészen olyan volt, amire számítottam, ám ez semmit nem von le az értékeiből.

Biztosan sokan hallottak már a japán képregényekről, a mangákról. Az átlagember valószínűleg csak annyit tud róluk, hogy nagy szemű, hosszú lábú, matrózblúzos, macskafüles iskoláslányok szerepelnek bennük, esetleg polipszerű lények, de azzal már talán kevesebben vannak tisztában, hogy a manga csak egy gyűjtőnév (ugyanúgy, mint a képregény), de ezen belül rengeteg műfaj található, nemre, és korosztályra való tekintettel. Az ún. sódzso kifejezetten a lányokat célozza.

Bár Az idő fölött járó lány érdekes módon nem mangaként, hanem regényként debütált (ráadásul viszonylag régen, 1967-ben írta Yasutaka Tsutsui), a sztori és az abból készült anime-adaptáció meglehetősen sódzsós, sőt ha úgy tetszik, akkor ún. mahó sodzsó, ami egy újabb alműfaj (a lényege: mágikus erejű lány).

Egy romantikus komédiába oltott science fictionről van szó, aminek alaptörténete és mondanivalója sokban hasonlít a kiváló Időről időre című vígjátékra (mindazonáltal nem valószínű, hogy utóbbi plágium lenne, inkább a nagy szellemek találkozása, bár a párhuzam kétségkívül szembetűnő):

Makoto középiskolás lány, akinek két legjobb barátja is van: Chiaki és Kōsuke. Egy nap hazafelé tart a biciklijén, és már közeledik egy domb alján lévő vasúti átkelőhöz, mikor észreveszi, hogy elromlott a fékje, a végzetes baleset pillanatában azonban hirtelen "visszaugrik" az időben. Nagynénje később elmagyarázza neki, hogy ez gyakori képesség a hasonló korú lányoknál, és Makoto hamarosan boldogan ugrál ide-oda; pl. nem késik el az iskolából, akár 10 órán át is karaokezik, ám idővel rájön, hogy minden ugrás másokra is hatással van, és nem mindig előnyös módon, innentől kezdve pedig jobban meggondolja, mibe és hogyan avatkozik bele. Egyszer felfedez egy tetoválást a karján, melynek csökkenő számai a még "felhasználható" ugrásokat mutatják. Ennek láttán elhatározza, hogy mindent helyreállít, amit korábban megbolygatott, az események "újrarendezése" azonban közel sem olyan egyszerű feladat, pláne akkor, ha a legjobb barátaink élete is érintett benne.

Ez a film egyáltalán nem valami mulatságos blődli, ami csupán másfél órányi kikapcsolódást, felszínes szórakozást kíván nyújtani. Ami azt illeti, az amerikai stílusú filmekhez, történetvezetéshez és dramaturgiához szokott ember talán némiképp furcsának és bonyolultnak is találhatja, mert bár alapjában véve egy átlagos tinilány életét és problémáit követhetjük figyelemmel - pl. "mi leszel, ha nagy leszel?", szerelem stb. -, ezek elég szokatlan formában kerültek feldolgozásra, amihez talán napjaink ún. young adult regényei hasonlítanak leginkább (Alkonyat, Az éhezők viadala, A beavatott stb.) - csak azok akciózása és nyála nélkül, de az ott is tapasztalható fantasztikus elemekkel.

Természetesen itt is látunk egy személyiségfejlődési folyamatot, ami azt célozza, hogy Makoto felismerje: minden tettének következménye van, hogy cselekvés előtt gondolkodjon, ám ezzel együtt se odázza el, amit akar, mert "az idő nem vár senkire" - ahogy az egyik iskolai táblán is áll.

Vagy valami ilyesmi... azért írom ezt, mert az animékra sokszor jellemző, hogy a mondanivaló - nyugati ember számára gyakran - "rejtjelezve" van, nem mindig egyértelmű, hogy milyen tanulságokat kell levonni a látottakból. Egy amerikai film esetében az ilyesmi nyilván szóba sem jöhet, hiszen egy hollywoodi produkció, amit lokálisan több százmillió, globálisan meg akár több milliárd nézőhöz kell eljuttatni, nem engedhet meg magának félreértést vagy "felesleges" agyalást, ezért szájbarágós a legtöbb ilyen mozi, nehogy a leghalványabb esély nyíljon arra, hogy valaki nem érti meg a történetet. A japán alkotók ezzel szemben művelt, olvasott személyeknek tartják a közönséget, aki meg nem ilyen, az kvázi magára vessen, és olvasson utána annak, amit nem ért. Az idő fölött járó lány esetében afféle "ötvözése" van e két stílusnak; a nyugati ember számára is érthető a lényeg, csak nem egyszerűen - nem feltétlenül "műveletlenség" vagy "butaság" miatt, hanem az eltérő kultúráknak köszönhetően. A többször is látható katicabogár például egy szimbólum, ami Ázsiában a szerelem egyik "hírvivóje", de szerencsehozóként is ismert.

Ami a megvalósítást illeti, a történet folyása nem teljesen egységes, a bevezetés kicsit hosszúra van nyújtva, továbbá vannak tempósabb és lassabb szakaszok is a cselekményben, ám unalomnak nyoma sincs.

A rajzstílus némileg különbözik pl. a Ghibli-filmekétől, inkább a kicsit egyszerűbb karakterdizájn a jellemző, és előfordulnak a "gyerekanimékra" jellemző, karikatúraszerű jelenetek is (nagy száj nevetéskor, remegő szemek stb.). Furcsa ez a könnyedebb stílus a "komoly" téma mellett, ám szerencsére csak néhány ilyen fordul elő.

Az animáció (vagyis a mozgások) kidolgozottak, szépek, a hétterek pedig szokás szerint szinte "megszólalnak", már-már fényképszerűen részletesek és valósághűek.

A japán szinkronhangok első hallásra talán szintén egy kicsit furcsának hathatnak a "mi fülünknek", ám a színészek jól játszanak, a számunkra "idegenes" hangsúlyozás és szöveg ellenére is lehetséges a szereplők hangulatának és érzelmeinek követése.

Egynek semmiképpen sem rossz Az idő fölött járó lány, az elgondolkodtató, érdekes története miatt is érdemes megnézni, bár lehet, hogy nem árt előtte-utána kicsit utánakeresni is, hogy biztosan ne legyen problémánk a megértésével.