Kicsi a bors, de attól még remek nyomozó!

Animék, melyeken felnőttünk #17

2020. április 05. - Kondi_HUN

Nem egyszerű a detektívek élete, főleg ha olyan kicsik, mint egy 7 éves kisgyerek. Na, persze nem is mindennapos, ha egy kisfiú felnőtteket megszégyenítő logikával és intelligenciával képes agyafúrtabbnál agyafúrtabb rejtélyeket megoldani, és úgy gondolom, az ilyen ifjak megérdemlik a zseni jelzőt a…

Kirekesztett angyal a démon mögött

Animék, melyeken felnőttünk #16

Az animés cikksorozatunk mai része kissé formabontó lesz, ugyanis egy olyan művet fogunk most elővenni, amely ugyan máig sem került be a magyar televíziók műsorkínálatába, mégis egy egész animerajongó generáció életét határozta meg. Így, vagy úgy, de a műfaj iránt érdeklődők nagy része biztos…

Miyazaki kevésbé ismert munkái

Mesterművek előzményei

Hayao Miyazaki kétségtelenül az egyik legnagyobb név az animációs szakmában, mind a tradicionális, manga-vonalról, valamint az amerikai rajzfilmek terén is (ami egyszerre inspirálja Miyazakit és készteti másolásra a nyugati stúdiók tömkelegét is). Aki valamennyire járatos a rajzfilmek vagy a mangák…

Paranormális pingvinjelenségek

A pingvinek titkos élete - kritika

Hiroyasu Ishida alkotása klasszikusan az az animációs film, amely gyerekeknek kevéssé, felnőtteknek viszont erősen ajánlott. Ne tévesszenek meg senkit az aranyos pingvinek és a gyerek főszereplő – A pingvinek titkos élete (Penguin Highway) olyan érzékeny témákat helyez középpontba, mint az elmúlás,…

Így neveld a hősöd

Mivel október kilencedikén hazánkban is elstartol a Boku no Hero Academia avagy magyar nevén a Hősakadémia a Viasat6 jóvoltából és tizenkettedikén japánban pedig a negyedik évad is megkezdődik, úgy gondoltam kínálok egy kis ízelítőt mit is várhat az aki még nem ismerte Deku kalandjait.

Gonosz lelkek ebédre

Animék, melyeken felnőttünk #15

Vegyünk alapul minden olyan történetet, ami azt írja körül, hogy szükség van egy olyan intézményre, szervezetre, ami tagjait arra képzi ki, hogy a sötét erők és lelkek ellen felvegye a harcot és a világ rendjét fenntartva őrizze a törékeny békét. Nem egy ilyen sztori áll rendelkezésünkre, sőt, az…

Vérrel írt európai történelem

Animék, melyeken felnőttünk #14

Lassan beleununk abba, hogy mindenhonnan csak a zombik, az emberevő élőhalottak bukkannak fel, akik mindenáron az agyunkat (vagy legalábbis a figyelmünket) akarják felfalni. Mára a farkasemberek, a vámpírok és az egyéb szörnyetegek háttérbe lettek szorítva, tekintve, hogy a zombikkal a fogyasztói…

Kereszttel és ezüstgolyókkal a holtak ellen

Animék, melyeken felnőttünk #13

A sötétségben gyakran olyan dolgok bújnak meg, melyeket még a legrosszabb rémálmunkban sem láthattunk. Ezek az erők szüntelenül munkálkodnak azon, hogy az emberiséget kínokba taszítsák, örökös szenvedést hozva magukkal, ahonnan nincs kiút. London utcái most sötétségbe…

Versikés boszorkány praktikák

Animék, melyeken felnőttünk #12

A középkori történetek mind telis-tele vannak csodákkal, érdekességekkel és megannyi misztikummal. Mesék és legendák születtek ezekben az időkben csodálatos lényekről, pusztító bestiákról, varázslókról és boszorkányokról, valamint jó ügyért harcoló lovagokról, vagy…

Szellemek, térjetek haza!

Animék, melyeken felnőttünk #11

Hisztek a szellemekben? Benéztek esténként az ágy alá, hogy vajon mi rejtőzhet ott? Kicsiként meséltetek egymásnak rémtörténeteket, melyekről azt hittétek, hogy egyszer valóra válnak? Megnyugtatok mindenkit, nem célom most a frászt hozni mindenkire, csupán a kis…