Így neveld a hősöd

2019. november 02. - Hungarian_Otaku

Mivel október kilencedikén hazánkban is elstartol a Boku no Hero Academia avagy magyar nevén a Hősakadémia a Viasat6 jóvoltából és tizenkettedikén japánban pedig a negyedik évad is megkezdődik, úgy gondoltam kínálok egy kis ízelítőt mit is várhat az aki még nem ismerte Deku kalandjait.

my_hero_academia_1.png

A Kohei Horikoshi mangája alapján készült japán szuperhős anime 2016-ban indult útjára és most kezdődik a negyedik évada. A történet középpontjában a középiskolát most kezdő Midoriya Izuku áll. Ebben a világban a társadalom jelentős hányada rendelkezik valamilyen szuperképességgel (angolul Quirk) melynek hatására a bűnözés új magasságokba emelkedett. Ennek ellensúlyozására a hősi szakma világszinten elfogadottá és intézményesítetté vált. A hősutánpótlásról pedig kifejezetten erre szakosodott iskolák gondoskodnak, ahol a nebulók elsajátíthatják amire profi hősként szükségük lesz. 

my_hero_academia_3.jpg

Főszereplőnk Midoriya vagy becenevén Deku kiskora óta arról álmodozott, példaképét All Mightot (az első számú hőst) követve, ő is hős lesz egyszer. Balszerencsére azonban a népesség azon kis részébe tartozik akik képesség nélkül születnek. Egy baleset következtében azonban találkozik példaképével aki meglátja a benne rejlő hatalmas potenciált és felajánlja neki, hogy megörökölheti a képességét, a One for All-t. Többet erről nem is fecsegek el, meghagyom számotokra a felfedezés élvezetét. Így indul meg Deku kalandos útja a legnagyobb hőssé válás útján.

my_hero_academia_4.jpg

Bár sokak letudhatnák, hogy itt egy újabb gyerekeknek szóló szuperhős sztori, igencsak megdöbbenhetnek. Bár természetesen a történet középpontjában főként gimnazista ifjak állnak, ez távolról sem jelenti, hogy nélkülöznének mindenféle komoly személyiséget. Horikoshi nagy sikerének  nevezhetjük, hogy karakterek színkavalkádját nyújtja át nekünk. Legyen szó a hősökről vagy ellenfeleikről, mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus karaktert vagy képességet. Nekem elsőre fel nem fogható volt miképp tud valaki ennyi szuperképességet egyáltalán kitalálni. Az alapoktól elkezdve a legelborultabb ötletek is fellelhetőek.

my_hero_academia_8.jpgLényegében véve tehát a Boku no Hero Academia/Hősakadémia egy felnövekvés történet, mely a fiataloknak és az idősebbeknek is érdekes lehet, hisz nagy hangsúlyt fektet az elkötelezettségre, az odaadásra és a barátságra. Mindenképp tudom ajánlani eredeti nyelven, feliratosan de, mint mondtam nemsokára már szinkronosan is élvezheti a kezdő hőspalánták történetét a magyar nagyérdemű.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr5915213148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomoya 2019.11.05. 06:05:48

Az értekelés egész jó. A bökkenő az, hogy már közel egy hónapja fut a szinkronos verzió.Emellett gyerekeknek nem igen készül anime. Ez pl. shounen, vagyis kamasz fiúknak készült. Bár én felnőttként is nagyon élvezem, meg a szuperhős világ alapvetően a felnőtteket is megszólítja, az amerikai szuperhős filmek bevételei magukért beszélnek.
süti beállítások módosítása