A filmkészítés egyik fontos funkciója lehet, hogy közelebb tudja hozni a jelenkor emberéhez a múlt emberének dilemmáit, aki így jobban megérti és átérzi a megtörtént eseményeket, a régi korok hangulatát, az akkor élt emberek érzelemvilágát. Az Akik maradtak, Tóth Barnabás filmje szerencsére el tudja…
Amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy Lindelof a fantasztikus A hátrahagyottak után a Watchmenből fog sorozatot csinálni, nagyon megörültem. A forgatókönyvíró korábbi sorozatait is szerettem, így egyértelmű volt, hogy az Alan Moore és Dave Gibbons képregényére épülő szériára is benevezek. Az…
Leírták már sokan, leírom most én is: a mozikban épp a folytatások korát éljük. Ebben a korban pedig állandó vitatéma, hogy általánosságban szükség van-e arra, hogy minden történetet tovább meséljünk. Van aki azt mondja, hogy ha van egy masszív rajongótábora az adott karaktereknek, és a készítők is…
Öt évvel ezelőtt a Disney magához képest egy igazán merészet lépett, amikor Demónával lényegében a fejetetejére állították a Csipkerózsika már rogyásig ismert történetét, hogy egy korábban nem látott szemszögből mutassák be az eseményeket, melyekre addig nem igazán volt példa a Disney mesék körében.
Joker a képregényvilág egyik legikonikusabb gonosza. Külsőjében, jellemében mind egyedinek, kiszámíthatatlannak és legfőképp őrültnek tekinthető. Figurája a sokszínűsége által rengeteg féle feldolgozást kapott, amik egymástól igencsak különböztek. Elég Romero nevetséges bohócára gondolni, Nicholson…
Vince Gilligan szemmel láthatólag bele van szerelmesedve a Breaking Bad sorozat univerzumába, ezt bizonyítja az új spin-off film és a Better Call Saul megalkotása is. De míg az utóbbi erősen meg tud állni a saját lábán néhány visszakacsintáson kívül, addig az El Camino bemutatja, hogy igenis van egy…
Minden hős annyit ér, mint a gonosz, akivel szemben meghatározza önmagát. Talán éppen ez az oka annak, hogy bizonyos történetekben a főgonosz sokkal érdekesebb karakter, mint maga a főhős. Ők azok, akik elindítják az események láncolatát, az ő tetteik késztetik a hősöket cselekvésre, így végső soron…