Új zombik, új lövések, új szerelmek

2019. október 18. - Johnnykiwi42

Leírták már sokan, leírom most én is: a mozikban épp a folytatások korát éljük. Ebben a korban pedig állandó vitatéma, hogy általánosságban szükség van-e arra, hogy minden történetet tovább meséljünk. Van aki azt mondja, hogy ha van egy masszív rajongótábora az adott karaktereknek, és a készítők is éreznek magukban lendületet, akkor persze, hogy folytatni kell. Mások szerint ez óhatatlanul a karakterek kifulladásához, önismétléshez és ötlettelenséghez vezet, és megöli a kreativitást. A Zombieland: A második lövés az a film, ami mindkét oldal számára szolgáltat jó érveket.

zombieland-2-9.jpg

A történet ismertetésére sok karaktert kár pazarolni, ez a film nem erről szól. Az első rész lényege sem a bonyolult, fordulatos cselekmény volt, tulajdonképpen pár karakter veszélyekkel teli mindennapjait és viszonyuk alakulását követhettük a zombik által ellepett Amerikában. A második részt is nagyjából így kell elképzelni. Utazgatás kihalt városból kihalt utakon át másik kihalt városba, kiszállásnál pihenésképp egy kis zombimészárlás, hogy legyen valami ami megtöri az út monotonitását. Mindig van valami aktuális indok, hogy miért kell útra kelni valahonnan valahová, de igazság szerint ez meglehetősen esetleges.

Ha már az előbb megemlítettem, essünk túl az első lényeges szemponton: igen, vannak kreatív mészárlások,  a zombikkal folytatott harc továbbra is jól működő része a Zombieland világának. A második rész viszi tovább az első részben kitalált, zombiöléssel és túléléssel kapcsolatos kreatív elemeket, mint Columbus szabályai, a hét zombiölése vagy a földrajzi nevek alapján elnevezett karakterek.

mv5bndy5ytg1zdktodmwmy00mjy3ltg5mdctnjq4zte5ytaxm2qzxkeyxkfqcgdeqxvyodewmtc2odq_v1_sy1000_cr0_0_1500_1000_al.jpg

Ezen felül vannak új zombitípusok, túltolt, de épp ezért jól működő új és kreatív gyilkolási módok, és mintha kicsit több metapoén is lenne, ami kifejezetten jól áll a filmnek. Az előzménnyel való folytonosságot pár visszautalás is biztosítja, ami a rajongóknak minden bizonnyal örömet fog okozni, ugyanakkor ezek megértése egyáltalán nem szükséges a második rész élvezetéhez. Összességében azt lehet mondani, hogy az első részben bemutatott világ építését a második rész sikeresen viszi tovább.

A második részek szokásos hibáit viszont nem sikerül teljesen elkerülni. A régi karakterek nem meglepő módon érezhetően nem olyan jól működnek, mint az első részben. Itt is van azért két véglet: Woody Harrelson Tallahassee szerepében továbbra is lubickol, akár egy önálló filmet is elnéznék csak arról, hogy félőrült tekintettel a szemében öli a zombikat, közben pedig néha ellő egy-egy egysorost. Abigail Breslin viszont erőtlen és jellegtelen Little Rock bőrébe bújva, egyszerűen nem áll már neki olyan jól a karakter, mint 2009-ben. Jesse Eisenberg és Emma Stone hozzák a kötelezőt, az általuk játszott Columbus és Wichita továbbra is szerethetőek, de kicsit azért érezni, hogy nem olyan érdekes már az ő kapcsolatuk, mint az első részben.
mv5bmmflmtzizgmtm2e0nc00mgi0ltk3yzktmzzhngvjzwmwnmiyxkeyxkfqcgdeqxvyodewmtc2odq_v1_sy1000_cr0_0_1500_1000_al.jpg

Ez talán a forgatókönyv hibája is: a történet egyik fő szála Wichita és Columbus kapcsolatának alakulása, de ezt sajnos teljesen súlytalanul és kiszámíthatóan meséli el a film. Pontosan lehet tudni, hogy mi lesz a vége, egy percig sem hittem el, hogy ezen a vonalon történhet bármi meglepő vagy igazán drámai. A romantika sajnos általánosságban is túl hangsúlyos része a filmnek, minden karakter próbál magának új párt találni vagy a régivel új szintre lépni, de ez egyértelműen a Zombieland: A második lövés kevésbé jól működő része. 

Az egész filmre is igaz, hogy valahogy az első részben még jól működő, visszafogott, de azért jelenlévő drámai szál már nem működik. Ennek a filmnek is van szíve, de valahogy az első részben a karakterek egymásra találása még egy szerves és átélhető következménye tudott lenni a történetnek, itt pedig csak a kötelező körök lefutásának érződött, ahogy a karakterek eljutnak tulajdonképpen oda, ahonnan indultak, csak kicsit többen és kicsit más helyszínenzombieland_2.png

Vannak persze új karakterek, akik a fent említett, kissé önismétlő történéseket megpróbálják új élettel megtölteni. Közülük Luke Wilson és Thomas Middleditch azok, akiknek minden jelenete aranyat ér, de Rosario Dawson is remekül beleillik a Zombieland világába. A Zoey Deutch által játszott buta szőke libát viszont jobb elfelejteni.

A Zombieland: A második lövés egy messze nem hibátlan, de azért a horror-vígjátékok rajongóinak, különösen pedig az első rész kedvelőinek egy kellemes kikapcsolódás lehet. Nem válik igazán különleges és karakteres folytatássá, de legalább nem is egy kifejezetten lelketlen és ötlettelen újrajátszás. A második lövést volt értelme leadni, ha nem is durrant akkorát, mint az első.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr7215231286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2019.10.19. 15:04:29

Rómeó és Júlia visszatér nem lesz?
süti beállítások módosítása