A rasszizmus és az ősi gonoszság

Lovecraft földjén könyvkritika

2020. november 01. - Johnnykiwi42

Nemrég került a hazai könyvesboltok polcaira Matt Ruff Lovecraft földjén című regénye. A borítóra ránézve rögtön felcsillanhat a szeme a horrortörténetek lelkes rajongóinak. Lovecraft mindjárt a címben megemlített neve és Amerika démonainak borítón előrevetített bukása külön-külön is csábító lehet,…

Ez itt Denevérország!

Kultfilm #7 Félelem és reszketés Las Vegasban

Hunter S. Thompson saját tapasztalatai alapján 1971-ben írta meg Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvét, ami tökéletes összefoglalja miktől volt hangos az a kor, megspékelve a gonzó újságírás feltalálójának erős szubjektivitásával. A regény megfilmesítése sokáig lehetetlennek tűnt, végül a…

Az ifjú pókember mindent tud, amit egy póknak kell

Spider-Man: Miles Morales - előzetes

November 19-én elrajtol a Sony következő generációs asztali konzolja, a PlayStation 5, amelynek örömére a japán konzolgyártó ugyanezen a napon stílszerűen egy újabb Pókember-játékkal is megörvendezteti a játékosokat. A nagy sikerű, 2018-ban megjelent PS4 exkluzív Spider-Man kvázi folytatásaként is…

Vérfürdő a germán erdőkben

Barbarians - spoilermentes kritika

A teutoburgi csata a római történelem mohácsi veresége. Ennek háttértörténetébe kalauzolnak el minket német barátaink, a hazánkban forgatott Barbarians című sorozattal, mely ha messze is áll a tökéletestől, de mindenképpen jelzi az európai előretörést a sorozatok piacán.

A magányos kínai holdistennő

Egy archaikus kínai történet szerint (amely a taoista szellemiségű Huaj-nan-ceban található, ha valakit bővebben érdekel Kína nem elhanyagolható méretű filozófiai öröksége) a holdban egy fehér nyúl lakik, aki egy mozsárban a halhatatlanság varázsszerét készíti. Csang-o, akinek férjéhez, Hou-jihoz…

Egy élet szörnyűségei három órában

Berlin, Alexanderplatz kritika - írta: Horváth Florencia

A X. Mozinet Filmnapok keretein belül érkezett a magyar mozikba Burhan Qurbani rendezésében a Berlin, Alexanderplatz című filmdráma, amely Alfred Döblin azonos című regényének adaptációja. A megrázó, sok helyen meghökkentő, de egészét tekintve lebilincselő alkotás a mai berlini alvilági életbe enged…

süti beállítások módosítása