Amikor Blazko bal lábbal kel

Wolfenstein: The New Order teszt

2020. szeptember 02. - Lord_Tiru

Az Uncharted széria (cikkek itt, itt, itt és itt) végigpörgetése után egy kicsit naturálisabb akcióra vágytam. Hála a nyári vásár csodáinak eleget tettem egy régi elmaradásomnak és behúztam egy méltán híres klasszikus, a Wolfenstein szériának a legújabb, kicsit átértelmezett epizódjait. Szerintem ezt a címet alapvetően nem kell bemutatni senkinek. Egy alternatív történelem során a második világháborúban a náci vezetés komoly előnyre tesz szert mindenféle okkult és titkos technológiák megszelídítésével, így a háború libikókája az ő oldalukra billen. A szövetségesek minden bizodalma a született katona, az elpusztíthatatlan B. J. Balzkowicz-ra nehezedik, akinek az a feladata, hogy megállítsa a németek hadigépezetét.

847e070f-a5d4-4b2e-8232-fd2aa532e2aa.jpg

Szerintem nincs gamer aki ne hallott volna az 1981 óta futó sorozatról, melyet a kvázi harmadik epizóddal a szakma géniuszai, az id Software munkatársai tettek híressé 1992-ben. A Wolfenstein 3D és a Return to Castle Wolfenstein a mai napig talán etalonnak számítanak. A későbbi epizódok azonban már nem örvendetek ekkora sikernek, így a 2009-es, közepesen sikeresen teljesítő Wolfenstein című epizód után már-már úgy tűnt a játék végleg elsüllyed az id Software-rel együtt. Ám szerencsére még ebben az évben a texasi stúdió a Bethesda berkei közé került a hozzájuk tartozó játékok jogaival együtt, akik azonnal úgy döntöttek, hogy ideje feleleveníteni a cég régi klasszikusait. Az id-t magát ráállították az újrakevert Doom-ra, a Wolfensteint pedig a MachineGames gondjaira bízták. Na de lényeg a lényeg: Megérte? Elmondom, hogy kissé megcsúszva, de én mit gondolok róla.

Alanyunk az új Wolfenstein széria első epizódja, mely a The New Order névre hallgat, lazán kapcsolódik a korábbi epizódokhoz, de rendesen újra- és át is gondolja az ott lefektetett alapokat. A sztori szerint főhősünk továbbra is az amerikai hazafi és szuperkatona illusztrációja a szótárban, William J. Balzkowick. Ugyan ő egy másik BJ, mint akit a korábbi játékokból ismerünk, szerepe lényegében ugyanaz. Egy különleges egység tagjaként meg kell állítani a nácik központi kutatásaiért felelős Deathshead nevű tábornokot. Persze „nemaddiga” mondják a németek és a küldetés enyhén szólva is kisiklik, aminek következtében BJ tragikus események sorozata után durva koponyasérülést szenvedve csobban az tenger sós vizébe csak azért, hogy a következő 14 évet kb. biodíszletként töltse egy lengyel elmegyógyintézetben. Ami végül benyomja a gombot Billy agyában az az, hogy az azóta a háborút elsöprő fölénnyel megnyerő nácik megpróbálják felszámolni az intézményt, hogy a betegeket elhurcolják kísérleteikhez. A helyet vezető család ezt nem igazán támogatja, így pontosan az történik, amit várunk, golyót kapnak.

wolfenstein_1163424b.jpg

Ezzel indul el BJ újragondolt kalandja. Persze mivel a XXI. században egy macsó akcióhős nem lehet pusztán macsó akcióhős, így kap egy kvázi szerelmi szálat, hogy emberibbnek hasson. Kellett ez, mint egy falat kenyér, de rendben, igazából el nem vesz a játékból. Így első lépésben megmenti az intézményben dolgozó nővért, Anya-t. A lány nagyszülei csempészik át őket egy Berlinbe tartó vonatra, hogy BJ megtalálja a még megmaradt ellenállókat. A vonaton összetalálkozunk az epizód kettes számú főgenyójával, Frau Engellel és a kis játékszerével Bubival. Berlinbe érve aztán kiszabadítja a sittről régi bajtársát Fergust, vagy Wyatt-et, egy korábbi döntésnek megfelelően (bővebben később), aki aztán elvezeti a tényleges, ámbár eléggé megcsappant létszámú ellenálláshoz a Kreisau körhöz, ahol régi és új ismerősökkel is összefutunk (bővebben erről is később). Miután betörnek a London városából átalakított kutatási központba lenyúlni pár lopakodó helikoptert megtudják, hogy a nácik egy zsidó szekta, a Da'at Yichud fejlett technológiájára építenek célul tűzik ki, hogy kiszabadítsák az utolsó ismert tagot egy munkatáborból. Blazko következő feladata tehát egy lázadás és szökés megszervezése a korábban már megismert Irine Engel által vezetett táborból.

A kiszabadított rabok és a zsidó tudós Set Roth segítségével még nagyobb erőre kapó ellenállás grandiózus tervet eszel ki. Első körben betörnek egy titkos tengeralattjáró bázisra, ahonnan kölcsönveszik a nácik legmodernebb nukleáris lövegek befogadására is képes szipiszupi tengeralattjáróját. Ennek segítségével felkeresnek egy tengerfenéken nyugvó Da'at Yichud lerakatot, ahol felfegyverkeznek némi űrtechnológiával majd beröffentik a terv fő elemét. A Gibraltári szorost átszelő hídon elfognak egy vonatot, ahol egy vezető német tudóst semlegesítve BJ átveszi annak személyazonosságát, majd így szabad utat nyerve a nácik Holdon(!) található operatív bázisára hűsünk (vagyis őt irányítva mi) lenyúlja a nukleáris indítási kódokat. Majd usgyi vissza Londonba egy lélekvesztőn, ahol rendesen szétaprítjuk a korábban megismert London Nautica épületét. Persze nem olyan könnyű az egyszeri felkelő sorsa. Engel néni ugyanis rálel a Kreisau kör rejtett bázisára és elrabolja a tagok jó részét, akiket Deathshead bázisára szállít. Így idő előtt elérkezünk a főfogáshoz. BJ az megmaradt felkelőkkel és a tengeralattjáróval megrohamozza a jóképű tábornok bunkerét, hogy megmentse barátait és kicsinálja a tábornokot.

wolfenstein.jpg

A sztoriról nagyjából ennyit, hogy komolyabb spoiler ne szerepeljen a végkifejlettel kapcsolatosan. Térjünk inkább rá magára a játékmenetre. Elöljáróban annyit, hogy a MachineGames szerintem zseniálisan ráérzett arra miként kell keverni a címmel járó klasszikus játékélményt és azt beoltani némi modern összetevővel. Olyannyira, hogy nem csak az id Software -féle dolgokig nyúlt vissza, hanem az eredeti 81-es és 84-es epizódok egyes elemeit is belekeverték a szmötyibe. De hogyan is néz ki a végeredmény? Nos, alapvetően természetesen lövöldözni fogunk, hiszen háborúzunk vagy mi a fene. Egy rakás klasszikus és néhány futurisztikus fegyvert is kipróbálhatunk ráadásul a pályák során mindegyikhez össze tudunk gyűjteni fejlesztéseket és többségükből egyszerre kettőt is használhatunk, amivel ugyan feláldozzuk a pontosságot, de a dupla tűzerő eszméletlen buli. És ebben a szóban van a lényeg. A gunplay zseniális. Olyannyira zseniális, hogy ilyen jól nagyon nagyon rég szórakoztam egy szimpla „agyatlan shooter”-rel. Tökéletesen megoldották. Pörög, durrog, puffog, de ugyanakkor nem árt egy kicsit figyelni a környezetünkre, kihasználni a terepviszonyokat, stb. Így még némi taktika is szorul belé. Oh, és ami még fontos. Ez a játék végre ismét használja a fedezékből való kihajolás rendszerét. Egyetlen gombot lenyomva kb bármerre kikukucskálhatunk és relatív biztonságból szórhatjuk az áldást. Pompás.

És itt jön a csavar a dologban. Nem csak a bal egérgomb folyamatos nyomva tartásával érvényesülhetünk, hanem az eredeti két epizód példáján felbuzdulva akár szépen, nyugiban, sunnyogva is teljesíthetjük a feladatainkat. Ebben nagy segítségünkre lesz amikor végre megszerezzük a hangtompítót a pisztolyhoz, hiszen onnantól kezdve nem kell feltétlenül közel mennünk a német katonákhoz. Egyébként úgy gondolom, hogy a lopakodós módszer sokkal izgalmasabb, mivel sokkal nehezebb is. Egyrészt azért mert azért érezhetően a lövöldére van kihegyezve a játék, másrészről azért mert ellenfeleink ha nem is zsenik, de nem teljesen hülyék és viszonylak könnyen le tudunk bukni. Akkor vagyunk igazán bajban, ha egy tiszt vesz észre minket, mert akkor aztán riadóztat (ez megtörténik akkor is, ha fegyvert durrogtatva rohamozzuk le őket) és az eredetinél sokkal több katonával kell megküzdenünk. Már csak azért is érdemes egy kicsit belassítani és taktikázni, lopakodni, mert így a magunk dolgát is megkönnyíthetjük ha harcra kerül sor. A legcélravezetőbb módszer ha megpróbáljuk keverni a két stílust. Így kapjuk talán a legminőségibb élményt is. Mindenesetre piros pont a MachineGames-nek az ötletért.

screenshot1-min.jpg

Emellett kapunk némi szerepjátékos elemet is, ahogy az ugyebár már kötelezővé vált az elmúlt években. Na szerencsére nem XP gyűjtögetős témáról van szó. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy vannak perk-ök, amiket bizonyos kritériumokat teljesítve feloldhatunk, hogy utána az általuk garantált aktív vagy passzív képesség segítsen minket a játék során. A rendszer teljes mértékig igazodik az általunk preferált játékstílushoz. Így ha mi inkább sunynogós típusok vagyunk, akkor szépen lassan a 'Stealth' fa képességeit fogjuk feloldani, míg ha robbantgatni szeretünk akkor a 'Demolition' szekció dolgait fogjuk megkapni és így tovább. Persze ezek a képességek nem zsákbamacska alapon mennek, a megfelelő menüben pontosan le van írva mit kell megtennünk hozzá, így még inkább a saját szükségleteinkhez tudjuk alakítani a képzettségeinket, hiszen ha meg akarunk szerezni egy előnyt elég csak ráfeküdnünk az ott leírt feladatokra. Ezek alapvetően nem túl bonyolultak, max időigényesek. Ölj meg X számú ellenséget késsel, vagy lőj fejbe Y számút, stb stb. Szóval nem egy nagy dolog, de éppen elég ahhoz, hogy egy kis plusz fűszert adjon a recepthez. AZ egyetlen negatívum itt, hogy a menürendszer úgy általánosságban elég katyvasz és gyakran nehezen átlátható. De nem töltünk annyi időt benne, hogy nagyon zavaró legyen.

Amit még tűpontosan eltaláltak a svéd srácok az a hangulat. Persze nagy előny volt, hogy az alaptéma kellően érdekfeszítő, de nagyon jól tudtak erre építkezni. Törisként természetesen rajongok mindenért ami ehhez a témához kapcsolható, így az alternatív történelmi sztorikat és a 'mi lett volna ha' agymenéseket is imádom. A harmadik birodalom elsöprő győzelme és „világrémuralma” pedig szerintem nagyon király táptalaj egy izgalmas világ felépítéséhez. A MachineGames pedig pontosan ilyet épített. Érdekfeszítő és hidegrázós az a disztópikus világkép amit ábrázolnak. Ehhez hozzátesz a zseniális zene, melyért a Doom brutális dallamait is megalkotó Mick Gordon felelt. Ennek megfelelően erőteljes rock és metál hatású, torzított, gitáralapú és a világhoz illő retrofuturisztikus hanghatásokat kapunk. Hasonlóan brutális és vérpumpáló a végeredmény, mint a Doom esetén. Egészen pontosan a Doomnál olyan, mint a The New Ordernél, hiszen a marsi pokol története két évvel fiatalabb. És ha ez nem lenne elég, Gordon és csapata átírt egy rakás '60-as években menőnek számító dalt amolyan németesre, amiket a játékban hallhatunk. Felettébb...öhm...érdekes élményt kínálnak a német nyelven felénekelt és kicsit áthangszerelt egykori világslágerek, mit ne mondjak.

wolfenstein-the-new-order.jpg

A körítés terén sincs különösebb okunk a panaszra. Maga a környezet többé-kevésbé lineáris pályákat jelent, melyek aprólékos gonddal lettek megalkotva. Tele tereptárgyakkal, díszítőelemekkel stb stb. Egyszerűen pompás. Legyen szó az elmegyógyintézet napsütötte folyosóiról, a kis búvóhelyünk dunsztos szováiról, a London Nautica monumentális, kővel borított folyósójairól vagy éppen a Holdon létesített támaszpontról. Ráadásul a lineáris pályák esetén sincs teljesen az az érzetünk, hogy egy szűk csőben haladunk előre. Kellően gyakran kinyílik a tér és néha egy kicsit kalandozhatunk is a nagyobb termekben. Ugyanakkor pontosan emiatt esetenként a pályák véleményem szerint túlságosan nyakatekertté válnak és néha, de tényleg néha még térkép mellett is elkezdjük vakargatni a fejünket, hogy most merre és hogyan érdemes menni. Még jó, hogy ez nem fordul elő gyakran, mert különben haza tudná vágni az élményt. De itt erről szó sincs. Szerencsére nem csak a pályatervezés jó, hanem az alápakolt, az id Tech 5-ön alapuló grafikus motor is. Persze 6 év távlatából már vannak szebb játékok, de szerintem még ma is teljesen oké, amit látunk. A legjobbak talán a karaktermodellek. Az arcok és a mimika ráadásul kellően aprólékos és részletes ami szerintem még ma is felső kategóriásnak tekinthető.

Érdemes még szót ejteni a játék egyik legjobb ötletéről, kicsiny kis bázisunkról és az itt tengő-lengő társainkról. A hely egy föld alatti csatornarendszer eldugott része Berlin kellős közepén. Ide fészkelte be magát a Kreisau kör a tolószékes Caroline Becker vezetésével, akit ugyebár a 2009-es játékból is ismerhetünk. Ő sem ugyanaz a Caroline ugyan, de velemi megmagyarázhatatlan módon mégis kapcsolódik hozzá, ugyanis ezt a Caroline-t is Hans Grosse lőtte le (így került tolószékbe). Aztán ott van még háborús cimboráink egyike Fergus Reid, az alkohol és verekedéskedvelő skót pilóta, vagy Probst Wyatt az újgazdag amcsi úri fiú. Köztük kell választanunk a játék elején és attól függően kit áldozunk fel, apró részletekben, illetve két szereplőben a játékmenet. Ugyanis rajtuk kívül egy másik karakter is változik. Fergus mellett a kissé autista beállítottságú matekzseni, Tekla lesz a kör tagja, míg Wyatt sztorijában egy szerintem egyértelműen Hendrixről mintázott gitárjátékos, J. Fontosabb szereplők még Klaus Krautz, az egykori náci katona, az ő amolyan fogadott fia, az agysérülést szenvedett Max Haas, a már említett tudós, Set Roth. Na és persze BJ szeme fénye, Anya. Igazából minden karakter egy-egy elég sablonos archetipus személyesít meg, de itt ezzel nincs különösebb gond, ugyanis remekül illeszkednek a történetbe. A küldetések közt visszatérünk kis bázisunkra és interakcióba léphetünk társaikkal, megismerhetjük történetüket, illetve poénos kis mellékküldetéseket hajthatunk végre nekik.
0cdb93f8dd94ac9e1af8ee3ca39f6d4b.jpg

Összegezve az elmondottakat csak azt tudom mondani, hogy a lehető legjobb dolog volt, hogy a Bethesda kezébe került a széria akik úgy döntöttek megérdemel egy újrapróbálkozást. A MachineGames stúdiója pedig tökéletes választás volt a feladatra, mert kellő tisztelettel nyúltak az eredeti alapanyaghoz, de ugyanakkor kellő kreativitással is éltek annak érdekében, hogy az eredeti koncepciót kicsit feljavítsák. A végeredmény egy remek szórakozást nyújtó, változatos játékmenetbeli lehetőségeket, érdekes háttérvilágot és szórakoztató kínáló videojáték, ami remekül keveri a nosztalgiahangulatot a modern játékelemekkel és amely nem akar többet adni annál ami. Ez nem egy több száz órás open-world RPG, nem egy live service. Ez egy pörgős B-akciófilm stílusú videojáték ami elé csak leülsz és szórakozol. És habár nem kínál semmi forradalmit, épp elég szórakoztató ahhoz, hogy újra és újra leülj elé. Az azóta megjelent folytatás és két spin-off epizód pedig remekül mutatja, hogy igenis van igény ilyenre.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr216185522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása