Uncharted cikksorozatunkat továbbfolytatva végül elérkeztem az eredeti trilógia utolsó részéhez, a Drake's Deceptionhöz is. Az eredetileg 2011-ben megjelent epizód betonozta be véglegesen a vakmerő kincsvadász, Nathan Drake kalandjairól szóló szériát a videojátékok hírességének csarnokába. A hatalmas marketingcsinnadrattával felfuttatott epizód minden idők egyik legjobb értékeléseit bezsebelő videojáték lett a megjelenés után, melynek egyértelmű következményeként egy rakás díjat is odaítéltek neki. Természetesen ez az epizód is része a 2015-ös The Nathan Drake Collectionnek, melyben az eredeti trilógia feljavított, divatos szóval élve 'remaster' változatait adták ki. Ahogy a Drake's Fortune és az Among Thieves esetében, úgy természetesen ezúttal is ezt verziót játszottam végig és ennek megfelelően írtam meg a cikket. Nézzük hát hogy állja meg helyét Nate utolsó nagy kalandja (khm-khm) 2020-ban.

Mint a korábbi cikkeknél is, most is a játék legnagyobb ütőkártyájának ismertetésével kezdenék. Ez pedig a történet és a cselekmény. A Naughty Dog nagyon jól érezte, hogy a korábbi részekben bemutatott kicsit sem gyenge eseményeket is meg kell fejelniük. Minden bizonnyal alaposan össze is dugták a fejüket, ugyanis úgy sikerült a 19-re lapot emelni, hogy totális győzelmet arattak. Az Uncharted 2 nyitójelenete örökre videojátékos legenda lesz, ezen vitatkozni is felesleges. Így nagyon okosan a fejlesztők nem igyekeztek egy azt egy az egyben túlszárnyaló nyitányt írni a harmadik részhez. Sokkal inkább egy hasonlóan izgalmas,de más irányból közelítve indították el a sztorit. Látszólag Nathan és Sully igyekeznek eladni előbbi gyűrűjét, melyet a korábbi részekből már ismerünk. Természetesen nem is ők lennének, ha nem siklana ki a dolog, aminek következtében egy eszeveszett látványos és szórakoztató kocsmai bunyó során kell kiverekednünk magunkat a csávából.

Ez azonban kevésbé sikerül, ugyanis a krimó mögötti sikátorban csapdába kerülnek. Egy hűvös modorú brit hölgy ellentmondást nem tűrően magáévá teszi a gyűrűt, egy Bruce Willis imitátor pedig golyót repít mindkettőjük szívébe. Mi csak tátjuk a szánkat, hogy ez most mi a túró, miközben áttűnik a kép egy 20 évvel korábban játszódó jelenetre ahol az ifjú Nathan Drake-et irányítjuk, aki épp egy kalózokról szóló kiállításra igyekszik besunnyogni...hát persze, hogy azért, hogy ellopja Sir Francis Drake cuccait. Itt akad össze a sokkal fiatalabb, de jellemében kicsit sem különböző Sully-val, sőt a korábbi jelenetben látott hölgy, Katherine Marlowe is vele van. Természetesen Nate itt is bajt kavar és menekülnie kell a nő emberei elől, akiktől végül Victor menti meg. Így megismerhetjük, hogy furcsa párosunk hogy akadt össze húsz évvel ezelőtt. Ez pedig szerintem remek húzás volt a Naughty Dog részéről. Ennek a háttérinfónak hála Nate és Sully kapcsolatát sokkal mélyebbnek fogjuk érezni ami nagyon sokat segít abban, hogy értelmet nyerjen miért is lógnak együtt.

A kis időutazás után természetesen kiderül, hogy Nate és Sully nem is annyira halottak és valójában ők csalták tőrbe Marlowe asszonyságot. Társaikkal, Charlie Cutterrel és az előző részből visszatérő Chloe Frazerrel visszakövetik a rejtekhelyére, ahol kiderül, hogy az idősödő hölgy egy titkos társaság vezetője melynek tagja volt Francis Drake is. T. E. Lawrence (ismertebb nevén Arábiai Lawrence) naplójával együtt távozva a kis csapat nyomába ered az úriember által felfedezett titoknak, mely Sir Drake utolsó nagy útját keretezi. A kaland során megfordulunk egy ősi francia kastélyban, egy Szíriában található keresztes erődítményben, Yemenben, egy lopott hajókkal keretezett kalózmenedékben, a szaúdi sivatagban egészen a végkifejletig. Természetesen utunk során mindenhol megidézzük a poklot (bár szerencsére nem szó szerint), ugyanis Marlowe emberei mindenhol a kis társaság nyomában járnak és egy pillanatra sem hagynak nyugtot a szerencsétlen kincsvadászoknak.

Franciaországban sikerül porig égetni a cirka 1000 éves épületet a renddel folytatott harcok közben. De legalább sikerül megszerezni a következő nyom egy darabját. A szír erődítményt is sikerül sz-itává lőni, ráadásul kis csaptunk is megcsappan. Így kerül képbe az előző részekből ismert Elena, akiről kiderül, hogy összeházasodott Nathan-nel, majd szét is mentek az alatt a mindössze két év alatt ami eltelt a sambalai kaland óta. Együtt kiderítik, hogy merre is kell keresni Sir Francis Drake Arábiai Lawrence által feltárt kalandjának helyét, mely nem más, mint a Koránból ismert elveszett város, Oszlopos Irám. Nathannel sikerül egy apróbb kitérőt tenni mikor a rendnek dolgozó kalózvezér Rameses elrabolja. Menekülés közben sikerül folytatni a pusztítást és elsüllyeszteni egy komplett luxushajót. Majd pedig a videojátékok történelmének egyik legszájtátósabb „pályája” során eljutunk a szaúdi sivatagba, ahol egy beduin törzsfőnök, Salim segítségével el is jut az elvestett királyságba. Itt természetesen ismét fény derül egy borzasztó titokra, ami miatt Sir Francis Drake el akarta titkolni kalandja úti célját.

A történet alapvető eseményeiről talán ennyit dióhéjban. Sajnos sem a hely, sem a spoilermentesség igénye nem tesz alkalmassá arra, hogy igazán átadjam a sztori valódi élményét. De azt le kell szögezni, hogy a kaliforniai banda ezzel a játékkal sem okoz csalódást. A történet mérnöki pontossággal és művészi gonddal bontakozik ki előttünk és nem egyszer fog minket meglepni. De amikor nem, akkor sincs okunk arra panaszkodni, hogy nem élvezetes. Ahogy mindig, az egészet pedig ezúttal is megtámogatják remekül megírt, emberi karakterekkel. Az előző két cikkben már elzengtem az ódákat arról, hogy milyen remek minden szereplő, illetve hogy a remek szinkron és a mesteri mocap segítségével milyen fantasztikus élménnyel gazdagodunk. Természetesen ez ezúttal sincs másképp, így nem untatok senkit még egyszer ezzel. Amiről viszont fontos megemlékezni, hogy ebben a részben egészen sok karaktert vonultat fel a Naughty Dog, amelyek egytől egyig ugyanolyan gonddal lettek megírva. Ez pedig egy remek döntés volt, ugyanis a több karakter segítségével kibontott sztori nagyon sokat dob a történetvezetésen és az élményen.

És szerencsére van is hol kibontani a cselekményt. A játék továbbra is a fejezetekre bontott formulát használja, ahol kvázi egy pálya egyenlő egy fejezettel. Ezekből ezúttal is húsz környéki számot kapunk (egész pontosan huszonkettő), viszont az egyes fejezetek/pályák ezúttal érezhetően hosszabbak. Természetesen ez nem csak azért jó, mert több háttérinfót és átvezetőt tudtak belepakolni, hanem játékidő terén is. A pályák még mindig a lineáris formulát követik, de ez továbbra is teljesen rendben van. Szerencsére a hosszabb pályákat egyáltalán nem érezzük időhúzásnak. Az élmény mindvégig ugyanolyan pontosan kiszámított és remekül adagolt, mint amit korábban megszoktunk. Ha már az élmény és annak adagolása szóba jött: Ebben a részben maxra lettek pörgetve a szájtátós jelenetek, amik az előző rész vonatos pályáját is pirulásra tudják kényszeríteni. A lángokban álló kastély, a süllyedő luxushajó, a zuhanás a repülőből, a menekülés Ubarból…és ezek csak a legdurvábbak. Egyszerűen zseniális. Nem nagyon tudnék játékot mondani ami az ezek által kínált adrenalinpezsdítő élményre rá tud emelni. A kaliforniai stúdió eszméletlenül ért a hangulatteremtéshez.

A hangulatot pedig az alkalmazott technikai megoldások is csak színesítik. Természetesen egy közel 9 éves játéknak már erősen vannak határai, de sok elem a mai napig értékelhető. Ráadásul ehhez még hozzáadódik a Bluepoint Games által elkövetett átdolgozás. Anno a fejlesztők mindent kihoztak az eredeti motorból, így eleve nem volt csúnya az Uncharted 3. De az újrakeverés során itt is részletesebb karaktermodelleket készítettek, a fény-árnyék játékok, a bevilágítás, a speciális effektek, mint pl a tűz mind sokkal élethűbben néznek ki. A lángoló francia kastély 2015-ben simán szemkigúvadós volt, de még mai szemmel is kellemes. A mesteri motion capture-t már említettem, de itt is szánnék neki még egy gondolatot, ugyanis ez technológiailag is szép teljesítmény. A színészek lényegében ténylegesen eljátsszák a játékban látható jeleneteket és ezt digitalizálják be. Természetesen a grafika azóta bőven fejlődött és részletesebb karaktereket tudnak megjeleníteni. De a technológiai megoldás még mai szemmel is remek, amire szerintem azóta is csak viszonylag kevés cím tudott ráemelni. Többek közt maga az Uncharted 4.

Ahogy a korábbi részekben, úgy a Drake's Deceptionben is három részre osztható játékmenettel találkozhatunk. Ezek az ügyességi ugrabugrák, a lövöldözős-verekedős akció és a kirakómegoldós fejtörők. Ahogy azt már megszokhattuk, ezek az elemek nagyjából azonos időközönként váltogatják egymást, így a változatosságra sincsen panasz. Bár ebben a részben úgy vettem észre, hogy az arányok kis mértékben eltolódnak az akció jelenetek irányába, főleg ha számításba vesszük az előbb már említett „látványjelenetek” mennyiségét is. Engem ez speciel egyáltalán nem zavar, hiszen az akciórészeket alaposan továbbfejlesztették. A gunplay lényegesen nagyobb élményt nyújt, mint korábban és a bunyó alapos javításon esett át véleményem szerint. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy egyszerű shooterré változik a játék. Ettől nem kell tartani. Az ún. kaland elemek továbbra is ott vannak és szerencsére ezek minőségén is csak javítottak a fejlesztők.

A korábbi részek néhol zagyva irányítását is igyekeztek kijavítani, ami többé-kevésbé sikerült is. Alapvetően elmondhatjuk, hogy Nathan irányítása zökkenőmentes. Sajnos azonban még a harmadik részben is sikerül találkoznunk olyan jelenetekkel amikor a kamera egyáltalán nem akar nekünk segíteni a feladat végrehajtásában. Már nem olyan gyakori, hogy a halálba küldjük főhősünket egy ugrás során, de sajnos azért előfordul.
És ha már negatívumokról beszélünk, a játék eszméletlen sötét. Simán előfordul, hogy nem vesszük észre a továbbhaladáshoz szükséges átjárót/ajtót, mert nem látszik az azt körülvevő sötétségben. És ezen az sem javít sokat ha feltoljuk a gammát. Illetve ez az első epizód ahol találkoztam tényleges buggal. Semmi komoly technikai jellegű, vagy game-breaking, de tereptárgyban elakadás és társai néhol előfordultak. Szerencsére nem volt gyakori.

Ami viszont hatalmas fejlődésen ment keresztül az az, ahogy a Nathant körülvevő karaktereket beleépítették a játékmenetbe. Már az előző részről írt cikkben is említettem, hogy a Naughty Dog megpróbálkozott vele, hogy hasznossá tegye a mellénk szegődő társakat, de ez ott még nem sikerült tökéletesre. Ezúttal azonban erre sem lehet panaszunk. Ahogy az korábban említettem, a szereplők, így Nathan társainak száma is alaposan megnőtt. Ezek a társak természetesen nem csak az átvezetőkben szerepelnek, hanem a pályák során is sarkunkban lesznek és szerves részeivé válnak az eseményeknek. Ha lövöldére, vagy verekedésre kerül sor, akkor végre nem birodalmi rohamosztagos akadémia végzős évfolyamát utánozzák, hanem célba is találnak, amivel alaposan kisegítenek minket. Továbbá aktív szerepet vállalnak az ügyességi részekben is. Bakot tartanak, segítenek elmozdítani tereptárgyakat, kapcsolókat stb. És még a fejtörők során is adtak a szájukba minket segítő mondatokat a Naughty Dognál dolgozó fiúk és lányok.

Mindent egybevetve az Uncharted 3: Drake's Deception tökéletes lezárása az eredeti trilógiának és az igazi Uncharted élmény alfája és omegája. Az ebben a játékban látott elemek azok amikkel azonosítjuk a mai napig a szériát és erre az alapra építették fel az Uncharted 4-et is. A remake minőségéről is csak pozitívan lehet nyilatkozni. A Bluepoint Games tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy a 2015-ös elvárásoknak megfelelő szintre hozza a játékot ami maradéktalanul sikerült is nekik.

Mit is lehetne mondani még? Csak azt tudom ismételni, hogy az Uncharted sorozat, így jelen cikk anyaga is kötelező darab minden olyan gamer számára, aki minőségi élményt, kidolgozott történetet és remek karaktereket szeretne. A magam részéről még mindig úgy gondolom, hogy amit a Naughty Dog művel ezzel a kincskeresős kalandmesével az a videojáték-gyártás csúcsa. Ez művészet. Pont.