Kicsit se túlzok ha azt mondom, hogy a film és főleg a Nolan fanok már-már a Messiásnál is jobban várták a Tenetet. Amióta a koronavírus óta bezártak a mozik, mindenki ki volt már éhezve egy igazi, nagy költségvetésű filmre. Az elmúlt pár hónap előzetesei és infómorzsái olyan elvárásokat támasztottak a brit direktor legújabb alkotása iránt, amiket csak nagyon nehezen tudna megugrani. Emellet pedig a színészek is szuperlatívuszban beszéltek a filmről. Aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a Tenet bőven megfelet a vele szembe támasztott elvárásoknak. A kritika teljesen spoilermentes.

A történetről mindössze csak annyit tudtunk, hogy egy sci-fi elemekkel tarkított kémsztori, amiben a szereplők a harmadik világháborúnál is komolyabb eseményt igyekeznek megakadályozni. Mindössze ez volt az egyetlen támpontunk, de ez is Nolanre vall, mivel annak az esélye, hogy idő előtt kitudódjon a legújabb filmjének története, szinte lehetetlen. Na, de mégis miről is szól ez a mindenki által várt mozi? Nem kell zseninek lenni, de lényegében csak úgy, mint a rendező korábbi filmjei, úgy a Tenet is az idő köré épül. És bármennyire is lehetetlennek tűnik, Christopher Nolan képes arra, hogy egy teljesen új aspektusát mutassa meg ennek az ember által kreált dolognak. A rendező ezúttal a nevéhez szorosan kapcsolódó mindfuckhoz az inverziót használja, vagyis az idő nem lineárisan, hanem visszafelé folyik.

Így lehet az, hogy John David Washington karaktere nem kilövi, hanem elkapja a pisztolyával a töltényeket, vagy emiatt mennek hátrafelé az autók és a hajók is. Ez pedig egyáltalán nem idegen Nolan filmográfiájából, ugyanis a Mementóban már csinált hasonlót, bár annyi különbséggel, hogy ott azért sokkal egyszerűbben elkülönült a lineáris cselekmény a fordítottól. Ez az inverzió pedig egy elég sajátos, szédítő fűszert ad a filmnek. Eleinte próbáljuk megérteni, hogy adott dolgok és személyek miért kerültek oda ahol a jelenben vannak, majd mikor már kezdjük megérteni, a film teljesen kihúzza a lábunk alól a talajt. Többek között ez az, ami megnehezíti a film értelmezését, és arra ösztönöz, hogy újra beüljünk rá a moziba. De ez csak a felszín alatt húzódik, mivel ahogy fentebb is írtam, a Tenet valójában egy országokon átívelő, akciódús kémfilm.

Ha már szóba jött az akció, akkor mindenképp szót kell ejtenem a nyitójelentről. A Tenet ugyanis nem lazsál és szó szerint az események közepébe vág. Az az in medias res kezdés egy ideig ad is megfelelő agyalnivalót, azonban a jelenet grandiózussága, az akció és a zene egy olyan egyveleget alkot, ami az első tíz percre garantáltan a székbe szegez. Nem sűrűn kapunk olyan filmet ami ennyire hatásosan kezdődik, de a percekig tartó libabőr és a csodálkozó tekintet már egy elég komoly bizonyíték, hogy Nolan ezúttal beletalált. Szükség is volt már erre, mert számomra már a Csillagok között is más volt, mint amit korábban megszokhattunk a rendezőtől. Többek között az is a Tenet malmára hajtja a vizet, hogy ezúttal egyedül Nolan írta a forgatókönyvet. Tíz év után tehát újra kaptunk tőle egy sztorit, ami a saját fejéből pattant ki.

Ez pedig nem is meglepő, ugyanis valószínűleg teljesen csak ő értheti a sztorit. Ezt az is alátámasztja, hogy a színészeknek többször is vissza kellet lapozniuk a forgatókönyben, hogy nagyjából megértsék mi miért történik. Egyes pletykák szerint Jonathan David Washington a forgatás után sem tudta megmondani, hogy egy pozitív, vagy egy negatív karaktert alakít. Ezt én sem fogom elmondani, viszont vérprofin hozza azt, amit elvárhatunk tőle. Csakúgy, mint Kennet Branagh, aki simán a legkidolgozottabb Nolan-gonosz. Branagh egy igazi, erős markú férfit alakít, de ez egy orosztól simán elvárható. Bármennyire is meglepő, de általa alakított Andrei nem csak lóg a levegőben, hogy főszereplőink néha megrettenjenek tőle, hanem bőven kiveszi a részét az események alakításában. Mellette még Pattisont emelném ki, akinek kilétéről nem sokat tudunk. Bár a színész már korábban is bebizonyította, hogy az Alkonyatnál sokkal többre képes, de Neilként be is betonozza ezt, hogy még csak véletlenül se kétkedjünk benne.

Az, hogy a Tenet minimum 205 millió dollárból készült meg is látszik a filmen. Szó szerint minden jelenet lehetne a film vége, olyan grandiózus. Ezt pedig a változatos helyszínek csak tetézik, ugyanis a filmet Norvégiában, Észtországban, Oroszországban, Dániában, Olaszországban, az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Indiában forgatták. Viszont egyetlen cselekmény se működhet megfelelő zene nélkül, amiről ezúttal nem Hans Zimmer, hanem Ludwig Göransson felelt. Göransson neve olyan alkotásokból lehet ismerős, mint a Mandalorian, vagy a Fekete Párduc, amiért tavaly meg is kapta az Oscar-díjat. Bár tudjuk, hogy Zimmer a Dűnével volt elfoglalva, és ezért nem ért rá, hogy újra egy Nolan-filmhez írjon zenét, de szükség volt már erre a váltásra. Nagyon szeretem Hans zenéit, de az elmúlt jó pár évben már inkább újra és újra átdolgozta a korábbi műveit, nélkülözve minden eredetiséget.

Ezzel szemben Göransson egy rendkívül érdekes új színt vitt a filmbe elektronikus zenéjével, ami szó szerint olyan, mintha a pörgős akciót hangokba sűrítenénk. A Tenet végső soron egy igazi, hamisítatlan Nolan-film, ami bár végletekig letisztult, és magán hordozza alkotója kézjegyeit, mégis meg tud lepni. Arra senki se számítson, hogy azonnal megérti a vásznon látottakat, viszont akinek sikerül ez a bravúr, az szóljon és meghívom egy sörre. Viccet félretéve, határozottan kijelentem, hogy nagyon is megérte várni a Tenetre, és bármennyire is a hajunkat téptük a sok halasztástól, ez mégis jót tett a filmnek. Végezetül pedig csak három szót had említsek, amit csak azok értenek, akik már látták Nolan legújabb alkotását: homályos világban élünk.