A kérdés nem a hol, hanem a mikor

Dark sorozatkritika

2020. június 30. - Ik4r0s

Sose felejtem, hogy 2017-ben az összes sorozatragjongó szinte egy emberként kapta fel a fejét, amikor megjelent a Dark első trailere. Legtöbben a német Stranger Things-nek hitték a sorozatot, ami akkor már a második évadjánél tartott. De nagyobbet nem is tévedhettek volna, ugyanis Baran bo Odar szériája csak annyiban hasonlít a Duffer testvérek sztorijához, hogy elég sok gyerekszereplő van benne, valamint egy része a '80-as években játszódik. Az elmúlt 3 év pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a német sorozatot is elég nagy hype járja körül.
dark_full.jpg

A rajongás valószínűleg legnagyobb oka maga a csavaros történet. Eddig nem találkoztam olyan sorozattal, aminek ennyire figyelni kell a cselekményére, mert itt elég egyetlen pillanat, hogy annyira elveszítsük a fonalat, hogy végül csak nehezen áll majd össze a történet a végére. Kicsit túlzok ugyan, de ez a több időbe helyezett történet és a bonyolult sztori mintha Chrisopher Nolan filmjeit juttatta volna az eszembe. A történet szerint 2019-ben rejtélyesen eltűnik az egyik windeni rendőr fia, Mikkel, akinek sehogy sem akadnak a nyomára.

Az eltűnéssel egy időben pedig a főszereplő Jonas édesapja felakasztja magát, tehát egy elég komor felütéssel indul a pilot. Később azonban kiderül, hogy az, amit látunk nem először történik meg, hanem folyamatosan ismétli önmagát, viszont ezt olyan kidolgozottan tálalják, hogy attól mindenki megnyalja az összes ujját. Egyes szereplők megfordulnak 1986-ban, 1953-ban, de még ezenkívül rengeteg évbe ellátogatunk, amit a spoilerek miatt inkább nem lőnék le.dark_1_evad.jpgA sorozat érdekessége, hogy a készítő Baran bo Odar a pilot alkalmával ad nekünk egy elég nehéz kirakóst, aminek minden darabkája közel azonos színű. Ahogy daráljuk az epizódokat egyre inkább tisztul a kép, hogy aztán Odar rácsapjon az asztalra, hogy szinte újra az elejéről kezdjük a már majdnem kész képet. A Dark nem csak azért bátor vállalkozás, mert egy mindfuck és elég komplex sorozat, hanem azért is, mert a második évad utolsó két részével és a harmadik etap utolsó részével teljesen új mederbe tereli az addig látottakat.

Ilyet pedig még sosem láttam, és a tucatnyi apróbb kérdés megválaszolása mellett még ez is ad egy plusz élvezeti faktort. Érdekes látni, hogy ami az adott részben történik, annak az előzményét csak jó pár epizód megnézése után tudjuk meg. Az is kellemes pillanatokat tud okozni, amikor rájövünk, hogy egy múltban látható karakter melyik jelenben láthatót alakítja. Ez az egész pedig összeolvad azzá, ami a Dark igazi, hamisítatlan esszenciája. Egy végig baljós hangulatú történet, amiben remek színészek alakítják a szuperül megírt karaktereket.dark_2_evad.pngAz pedig tényleg csak hab a tortán, hogy egyes epizódok elején közel 1-2 perces monológokat hallunk a szabad akarat illúziójáról, a halálról és az életről, a cselekedeteinkről és az idő folytonos ismétlődéséről. Furcsa, hogy a szabad akarat kérdése a Dark esetében is feltűnt, mivel korábban a szerintem elég gyengére sikerült Devs is pontosan ezt a témát járta körül. És bármennyire is szeretnék hinni abban, hogy szabadon döntünk az életben, egyre komolyabb a gyanúm a sorsunk valahol tényleg előre meg van írva.

Az pedig, hogy egy folytonos időhurokban élünk az már évekkel ezelőtt nekem is megfordult a fejemben. Viszont annyit azért megjegyeznék, hogy a harmadik évadot elég túlbonyolították. Ahogy fentebb írtam itt tényleg elég egyetlen pillanatra elbambulni és totál elveszted a fonalat. Viszont ha figyelsz se biztos, hogy mindent megértesz, mert annyi mindent bele akartak szuszakolni ebbe a 8 részbe, ami akár másfél évadra is elég lenne.dark_3_evad.jpgEnnek ellenére egy elég intenzív 10 napon vagyok túl, amit kábé úgy jellemeznék, mintha újra beültem volna egy matek órára, ami ezúttal roppant érdekes és meg is értem a tananyag egy elég jelentős részét. A színészek közül nem tudnék egyet sem kiemelni, mert szerintem mindenki beletett anyait-apait. A zenék remekül illettek a sztoriba, a látvány pedig páratlan volt. Ha pedig bőven van időtök, és tényleg szeretitek a minőségi történeteket, valamint azt is kedvelitek ha jár az agyatok, akkor a Dark a ti sorozatotok. Viszont ne legyetek olyanok, mint én és inkább haladjatok napi egy résszel vagy inkább kettő vagy három napi rendszerességgel nézzetek meg egyetlen epizódot.

Sic Mundus Creatus Est

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr1815974582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása