Rengeteg adaptációt ért meg Bram Stoker klasszikus regénye. A nem hivatalos német verziótól kezdve, a Lugosi-féle klasszikuson át a Francis Ford Coppola változatig van mindenféle. A történet mindig ugyanaz volt, kisebb változtatásokkal, de mivel az évtizedek alatt, több mint kétszáz filmben szerepelt ez a vámpír karakter, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy igen népszerű figuráról van szó. 2020-ban pedig meg is kapta az újabb feldolgozását, ezúttal mini sorozat formájában. (A cikk spoilerek-et tartalmaz!)
1897-ben járunk, Transylvania-ban, de felesleges hosszan ecsetelni a történetet, mivel a klasszikus, Stoker történetet kapjuk meg. Legalábbis vázlataiban, mivel a két kreátor, Mark Gatiss és Steven Moffat hasonló módon jártak el, mint annak idején a Sherlock esetében. Fogták az eredetit, annak erősségeit, és hozzáírtak olyan történetszálakat, melyek kibővítik az egész mitológiát. A BBC One és a Netflix pedig örömmel vevő volt erre, ezért kaptak ismét zöld utat az alkotók.
Ha a sorozat színvonalát röviden kellene ábrázolni, akkor egy folyamatosan lefele tartó vonal ábrája lenne a legideálisabb. Ugyanis elképesztő minőségben kezdődik el az egész. Az első rész a kikérdezésből, illetve az ez általi visszaemlékezésekről szól a gróf kastályában történő dolgokról. Mint ahogy már említettem, elképesztően magas minőségben történik mindez. Az apácákkal folytatott interjú izgalmas és fordulatos, míg a kastélyban játszódó rész a klasszikus Harker sztorit meséli el újragondolva.
A helyszín, a díszletek hangulata egyszerűen átjön a képernyőről, melyet az időnként megjelenő smink, illetve maszkmunka csak tovább fokoz. Az időnként használata teljesen releváns, mert sok esetben meg CGI-t kapunk, méghozzá a rossz fajtából. Egyszerűen gagyivá teszi, és rombolja az adott jelenetet, ami az elején még nagyon jónak ígérkezett. B-horror szagot áraszt magából ilyenkor az egész, egyszerűen nem lehet mit mondani. Ez a későbbi részekben is komoly probléma volt. Még azok előtt vissza a pilotra. A magam részéről nagyon szerettem mindegyik korábbi adaptációban azokat a részeket, amikor Transylvania-ban játszódott a cselekmény, és mindig sajnáltam, amikor el kellett hagyunk azt a helyszínt. Itt pedig megkaptam, amit akartam, másfél órában, kicsit kiábrándítóan, de baromi feszülten és izgalmasan.
A második rész szintén tartotta a színvonalat, bár talán kevésbé volt emlékezetes. Az Angliába tartó hajó lett ezúttal az események középpontjába beállítva, a legénységgel, a vendégekkel és természetesen a gróffal együtt. Az egyik este az egyikük váratlanul eltűnik, majd még egy és még egy. A létszámuk folyamatosan csökken, miközben próbálják kideríteni ki tette ezt közölük. Agatha Christie Tíz kicsi négere erősen hathatott az egészre, vagyis az előző részt szintén meg nem hazudtolva feszült és izgalmas. A korábbi hibák természetesen itt is megvannak, de talán itt már hozzá lehetett szokni. A vége fordulattal, miszerint a modern korba helyezték át a cselekményt, egy nagyon jó kiinduló alapnak ígérkezett. Ezt a részt látva jogosan gondolhatja az ember, hogy végre, sikerült egy érdekes és méltó feldolgozást készíteni. Aztán jött a harmadik és erre az egészre magasról tett.
Ahogy már volt róla szó, napjainkban játszódik az utolsó felvonás ideje. Középpontban egy magát nagyon viccesnek találó, modern korba illeszkedni próbáló, egykori vérszívó áll. Pontosan annyira idiótán tűnik, mint amilyennek most így hangzik. Mintha az egész stábot leváltották volna. Egyszerűen semmilyen az egész. A harmadik rész új szereplői vagy idegesítők, vagy pedig semmit nem csinálnak, csak fapofát vágnak minden egyes jelenetben. Nemhogy sajnálni őket, de még izgulni sem lehet értük, amikor csapdába esnek. Rengeteg potenciál volt ebben, hogy egy 19. századi figurát belehelyeznek egy modern környezetbe, és igen, valóban sok helyen már láttuk, de pont Dracula esetén nem, és ha valaki kapcsán lehetett volna tenni egy jó kísérletet, az pont ő. Ám ez nem sikerült. A trükkök rosszabbak, mint korábban, a viccesnek szánt jelenetek nagy része erőltetett, és semmilyen hangulatot nem áraszt magából. A végén pedig ugyan van tanulság, de pont akkor van róla szó, amire az embernek már nagyon eleget lesz az egészből és inkább csak legyintve várja, hogy megjelenjen a stáblista.
Egy ilyen nagyívű sorozathoz, természetesen jó színészek kellenek, és akiket végül kaptunk, annak nagy része valóban az is. A címszereplőről kicsit később, előbb a hozzá asszisztálókról. A harmadik részt tartalmazó fiatalokon kívül mindenki nagyon jól hozza a karakterét. Rögtön szót kell ejtenünk az emancipáció általi változtatásokról, ami főleg van Helsing professzort érinti. Ebben a változatban ő egy apáca, illetve a jelen korban egy nyomozó. Lehet azzal vádolni az alkotókat, hogy ezt a divat miatt csinálták, viszont Dolly Wells annyira jól hozza a figurát, hogy mindent elhiszünk neki. Elhiszem, ha ez valakit irritál, engem egyáltalán nem. A többieket részletesen nem emelném ki, a rosszakról már úgyis megemlékeztem, de van valaki, aki mégis kimaradt.
Amiről, pontosabban, akiről mindenképp beszélnünk kell, az a főszereplő. Igen, természetesen a magyaroknak mindig Lugosi lesz az egyedüli és megismételhetetlen, de mivel mostanában nem nagyon forgat filmet, be kell érnünk másokkal is. Claes Bang pedig tökéletesnek bizonyult a szerepre. Egyszerre tud lenni elegáns és kifinomult, miközben bármikor előtörhet belőle szó szerint az állat. Vagy inkább ő egy farkasból. Tiszteletadásnak vagy keveréknek is nevezhetjük, ahogy eljártak Drakulával az ő esetén. Megvan benne a korábbi elődök jellemzői. Természetesen utalást kapunk Lugosi Bélára (,,Children of the night”), ugyanakkor a Coppola félét is felfedezhetjük, amikor az átalakulásokat vagy az öreg grófot mutatják. Bang-en lehet látni, hogy végig élvezte ezt a szerepet, és ő az, aki nagyjából még fel tudja emelni az egészet onnan, ahová a végére lesüllyedt.
A 2020-as Dracula egy nagyon ambiciózus megfilmesítés, amely az elején a legjobb adaptációnak tűnik, azonban a színvonal folyamat csökkenése miatt, inkább csalódásként lehet csak elkönyvelni az egészet.
