A sztárok élete nem a csodák csodája

Judy - kritika

2020. január 29. - Johnnykiwi42

Óz, a csodák csodájának történetéből minden bizonnyal sokan ismerik a kis Dorothy karakterét, aki Kansas-ből Óz birodalmába kerülve csodálatos kalandokban vehetett részt. A mese világa szívmelengetően aranyos, Dorothy nem véletlenül lett a filmtörténet egyik legközkedveltebb és legismertebb kislánya. Arra már kevesebbet szoktak gondolni a rajongók, hogy az őt játszó gyermeknek valahogy fel is kellett nőnie. Az egykori kislánynak pedig végig magán kellett viselnie a sztárgyár által ejtett korai sebeket.
judy.jpg

A film a fentebb említett kislány, azaz Judy Garland életének utolsó szakaszába enged bepillantást. Garland ekkor már folyamatos anyagi problémákkal küzd, legfontosabb célja stabil anyagi hátteret biztosítani kisebb gyermekei számára. Ennek érdekében Amerikát elhagyva Londonba megy, hogy ott kápráztassa el éneklésével az érdeklődő közönséget. Ez viszont természetesen szeretett gyermekeitől való eltávolodáshoz vezet, és ráadásul a londoni fellépései sem mindig sikerülnek úgy, ahogy azt Garland és a mögötte álló menedzsment szeretné.

Le kell szögezni, hogy ez egyértelműen Judy Garland filmje. Mindent az ő szemszögéből látunk, az ő emlékei elevenednek meg, olykor az ő személyes varázsa tölti be a vásznat, olykor pedig személyes tragédiája árnyékolja be. Mellékszereplőknek szinte alig jut hely, ami egyfelől a történet szempontjából gyengeség, másfelől viszont Judy van annyira komplex és karizmatikus karakter, hogy rá lehessen alapozni a show-t.

judy2.jpg

Érdekes módon a Judy, mint film alapkoncepciójában benne van Garland személyes tragédiája. Ahogyan a film is minden terhet Garland vállára helyez, az életben is azzal kellett szembenéznie a színésznőnek, hogy a szórakoztatásért bizony nagy árat kell fizetnie, hogy sztárnak lenni nem csak pompa és csillogás. A filmipart működtető üzletembereket pedig láthatóan nem érdekelte, vélhetően pedig soha nem is fogja érdekelni, hogy  a csodák és pénzhalmok felé vezető út milyen sorstragédiákkal van kikövezve. A mindenkit kihasználó sztárgyár egyik csúcsterméke Judy Garland, aki nagyszerű színésznő lett, éppen csak senki nem törődött azzal, hogy ez pontosan mibe került.

Judy szerepében Renée Zellweger minden bizonnyal élete legnagyobb alakítását nyújtja. Nem is Zellweger-t látni a vásznon, hanem Judy-t, egy végtelenül összetett karaktert, aki a színpadon úgy tud ragyogni, mint senki más, magánéletében viszont sajnos nem talál megnyugvást. A férfiakkal való kapcsolataiban rendre csalódnia kell, az alkohol pedig csak újabb kudarcok felé hajszolja. Pontosan megfejteni lehetetlen, mit rontott el Judy, viszont a tragédiához vezető úton sejthetően a Hollywood lelketlenségét megtestesítő producerek indíthatták el.

judy1.jpg

A Judy talán hosszabb a kelleténél, a kevesebb valamivel több lett volna. Mégis azt lehet mondani, hogy méltó emléket sikerült állítani a filmgyártás egyik nagy csillagának, aki egyben ezen filmgyártás áldozata is. Garland élete, és a belőle készült film is remekül jellemzi a mozis világot: sokszor tragikus, sokszor felemelő, de a közönség elé tárt illúziók paravánja mögött gyakran egy félresiklott sors húzódik meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr5815428502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása