A Watchmen világának 10 legjobb karaktere

2020. január 14. - Filmespracli

A Watchmen-t olvasva vagy nézve számtalan korábbi, képregényes sablonoktól mentes figurával találkozunk. Alan Moore és Damond Lindelof valós emberi karaktereket tudtak létrehozni, akikkel kapcsolatban feltétlen nélküli azonosulás nem biztos, hogy megtörténik, de a motivációik abszolút érthetők lesznek a cselekmény alakulása során. A cikkben a képregényből, ebből adódóan a filmből, valamint a sorozatból is fogunk csemegézni. Vigyázat, a cikk erős spoilereket tartalmaz! A lista erősen szubjektív

watchmen_1.jpg

10. Judd Crawford

Az elsőre talpig becsületesnek tűnő rendőrparancsnok, akinek halála indítja el a korábban elkerülhetőnek vélt háborút a Hetedik Lovasezred és a rendőrség között. Kegyetlen halála ellenére róla is lehull a lepel, és kiderül, hogy neki is van bőven rejtegetni valója. Amit speciel pont a pincéjében meg is tett.

watchmentop10d49e766fb5d1877.jpg

9. Nite Owl II - Dan Dreiberg -

Talán az egyetlen valóban jószándékú ember, aki tényleg csak segíteni akart másokon. Példaképének tekintette a Percrekészeket, és örömmel vette fel a köpenyt, hogy harcoljon a bűn ellen. Amikor pedig vissza kellett vonulnia, és bár megtette, akkor ott és valami megtört benne. Neki ténylegesen ez lett az élete, az alteregója eggyé forrt vele, és a ruhája nélkül teljes mértékében inkompetens lett. Bár a történet végére rátalál a szerelemre, még ez is kevésnek bizonyult harminc év távlatából.

nite_owl.jpg8. Silk Spectre II - Laurie Jupiter/Blake –

Azt kellett tennie, amit az anyja parancsolt. Kevés ideig ugyan, de folytatnia kellett a hősködést. Bár szerelmes lett egy istenbe, csalódnia kellett, mivel csak egy ember, és semmi más. 1985-ben a jóhiszeműségének és naivitásának végül az vetett végett, hogy megtudta a családja teljes, erőszakkal, sötétséggel, de mégis szeretettel átitatott történetét. Nagyon csúnyán fogalmazva, de egyáltalán nem túlozva hazugságban élte le addig az életét. Viszont ez kellett hozzá, hogy 2019-re egy igazán kiforrott nő legyen, aki öregkora ellenére finoman szólva sem engedi, hogy lecsitítgassák. Bármikor kész arra, hogy valamit gúnyosan, sértőn, de ami a legfontosabb őszintén odaszóljon, nemtől, kortól, tisztségtől függetlenül.

silk_spectre.jpg

7. Hooded Justice - Will Reeves -

Ilyenkor van az a felállás, amikor egy korábban jelentéktelen figurának háttérsztorit adnak és rendesen kidolgozzák a motivációit. A képregényben alig tűnik fel és csak egy-egy mondatban említik meg mindösszesen. Lindelof azonban rászánta az időt arra, hogy egy történelmileg elhallgatott eseménnyel (tulsa-i mészárlás, 1921) összefűzze Csuklyás Bíró történetét. Dreiberg-hez hasonlóan ő is igazságot akart tenni, az ő esetében ez a rasszizmus felszámolása volt. Ennek következtében születik meg a Watchmen világán belül az első igazságtevő, aki miután már maszk mögé bújt, radikális eszközökkel igyekszik megállítani a Küklopsz nevű, faji alapokon nyugvó szervezet tagjait. Mondván azért, mert dühös. Az őt ért károkat nézve ez teljesen érthető.

will-reeveswatchmentop10-1200x676.jpg

6. The Comedian - Edward Blake -

Alan Moore Edward Blake halálával rántja be az olvasót az események közepébe és hozza be a szuperhősök elleni összeesküvés elméletet. Többek között vietnámi veterán, Nixon megbízottja. Bár egy csodát mégis tett az életében, alapvetően egy szadista, erőszakra igencsak hajlamos ,,hős”.  A bűnlajstromot még lehetne folytatni, ahogy az ezzel járó szörnyülködéseket is. Mindezek ellenére tisztában volt vele milyen az ember, pontosan ismerte a világ működését. Éppen ezért vált a paródiájává a Komédiás képében.

watchmentop10af5b0d05e241d-700.jpg

5. Dr. Manhattan - Jon Osterman/Cal Abraham -

Isten létezik és amerikai. Írták a lapok, amikor New York-ban megjelent egy kéken világító, csupasz, múltat, jövőt, jelent egyszerre látó, kevés emberi vonással bíró lény. Jon Osterman nem volt mindig ilyen. Gyerekkorában a náci uralom alól kellett menekülnie, tudósként pedig el kellett viselnie, amint atomjaira esik, majd pedig újra összeáll. Ettől a pillanattól kezdve nem számított neki az emberek élete. Ugyan megnyerte az USA számára a vietnámi háborút, de mindezt mindenféle ideológia, vagy befolyás nélkül tette. A nukleáris holokauszt küszöbén azonban mégis felismerte, hogy emberiség egy csoda, és érdemes érte küzdeni.  Ennek tetejébe, 2009-ben még a szerelmet is megtapasztalhatta, és bár a kapcsolat tragikus kifejletét előre látta mégis belevágott. Ugyanis ismét érezhette milyen az, ha valakit igazán, szívéből szeret.

manhattan.jpg

4. Ozymandias - Adrian Veidt -

Az ember aki, több mint hárommillió másik haláláért felelős. A legokosabb ember a Földön, vagy pedig a hamuban. Akinek soha nem áll módjában abbahagyni a beszédet. Sorolhatnánk még a jelzőket, de annyi biztos, hogy kész volt áldozatot hozni a nagyobb jó érdekében. Talán azért, hogy valóban béke legyen a két szuperhatalom között, vagy pedig szimplán azért, hogy istenné válhasson. Ezt már mindenkinek magának kell eldöntenie. Amit eltervezett, abban senki sem tudta megakadályozni. Akkor sem, ha az adott illető egy kék entitás, vagy pedig klónok csoportja a Jupiter egyik holdján. Lehet, hogy időbe telik neki, de előbb utóbb az ura lesz a különféle helyzeteknek. Ugyan Matthew Goode se volt rossz a filmadaptációban, de Jeremy Irons karizmája kellett ahhoz, hogy maximálisan lássuk eme zseniális elme háborodottságát.

htop10bo-watchmen-jeremy-irons-adrian-veidt-ozymandias.jpg

3. Sister Night - Angela Abar -

A sorozat alappilére, a néző szemszöge. Vele együtt lehetünk tanúi ennek az önmagában kifordult világnak, ahol tombol a rasszizmus és az egyenlőtlenség. Annak ellenére, hogy korán elvesztette szüleit, mégis képes volt talpra állni és megragadni a sorsát. A Fehér éjszakát túlélve maszk mögé kényszerül, és onnan kell folytatnia a rendőri karrierjét. Ezen kívül anya, feleség, unoka, társ, barát. Mindegyik ,,feladatát” tökéletesen ellátja, és az egyensúly ezek között is egyaránt remek. Mint ahogy korábban már említve volt, tragikus események az életét is árnyalják, viszont ezek nem tudták megtörni és felemészteni. Erősen, céltudatosan cselekedett végig, és ugyanez volt a jellemző rá akkor is, amikor egy medencéhez sétált, egy tojással a kezében.

watchmentop10ltes.jpg

2. Looking Glass - Wade Tillman -

A legjobb eredettörténet tulajdonosa. Ezzel nem lehet vitatkozni. 11/2-t éppen túléli, és ez alapjaiban rengeti meg a misszionárius kamasz életét. Reklámszakemberi munkája mellett a rendőrségnél végez munkát. Ha ez még nem lenne elég, egy terápiás csoportot vezet, mivel értelmet akar adni az embereknek. Nem akarja, hogy elveszítsék a hitüket abban, hogy tovább lehet lépni. Bármiről is legyen szó, fel lehet dolgozni, csak akarni kell. Ez a hozzáállása azonban a feje tetejére áll, amikor világossá válik számára, hogy minden csak egy hazugság pillérén nyugszik. A motivációi, az életvitele mind mennek a kukába. Aztán mégsem, valami visszatartja, mégpedig a hite. Egy tragikus karakterről beszélünk, aki, habár nem látszik, a maszk alatt mindig sír.

watchmentop10-5-700x350.jpg

1. Rorschach - Walter Kovacs -

A legtöbb embernek a Watchmen legnagyobb pozitívumát maga Rorschach személye teszi ki, ő a kompromisszumra képtelen karakter. Bár módszerei és ideológiája erősen megkérdőjelezhető, erkölcsi morálját mégsem hajlandó megtagadni, még akkor sem, amikor azon a Föld lakosságának az élete múlik. Egyáltalán nem hisz másban csak az egyes, igazságon alapuló útban. Elmondása szerint, mikor kiönt a szenny, és minden féreg megfullad, a mocsok derékig fog érni. A sok szajha és politikus pedig felnéz az égre segélykérőn. Ő pedig erre azt fogja suttogni: Nem!

rorschach.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr615363924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.01.16. 11:52:59

a "kettes" a soriban nekem egy az egyben az 1es figura volt.
mintha azt próbálták volna elérni, hogy rorsach alakja, személyisége megmaradhasson halála után is.
egyfajta örököse, de nagyon személyesen, saját történettel.
süti beállítások módosítása