A Klónok háborúja sorozat legjobb történetei

2019. november 30. - V Lovegood

George Lucas előzménytrilógiája távolról sem hibátlan ugyan, azonban számos erénnyel rendelkezik: a nagyközönség végre közelről megismerte a galaxis működését, a nagypolitikai játszóteret, és mindazt, ami később a galaktikus diktatúra kiteljesedéséhez vezetett. Általa megteremtődött a Star Wars világának mindaddig legszínesebb és legizgalmasabb nagy korszaka, a Köztársaság bukása felé vezető út és vele a Klónok háborúja, ami elmesélhető történetek végtelen potenciálját rejti magában.

clone_wars.jpg

A sorozat ezt a lehetőséget pedig többnyire sikeresen aknázta ki. Az epizódok minősége (habár az évadok előrehaladtával határozottan javuló tendenciát mutatott) meglehetősen változó képet festett (C-3PO és Jar-Jar szerencsétlenkedése nélkül is működött volna a sztori), mégis több, egészen kiváló történettel gazdagította és mélyítette el az univerzum krónikáját. Ezek a történetek rendkívül széles mezsgyén mozogtak, és több szemszögből mutatták be a galaxis békéjét felszámoló konfliktust.

A klónok háborúja történetének a háttérben irányító Szenátus Palpatine főkancelláron és a hadseregeken túl ugyanúgy részesei a háborún nyerészkedő bankárok és nagyvállalatok, a Szenátust átszövő korrupció és bürokrácia, az Erő, ami újabb és újabb arcát mutatja meg, a háború frontvonalában harcoló klónkatonák, a zavarosban halászó fejvadászok és hutt családok, és az egyszerű ember, aki leginkább megsínyli mindezt. Ennek kapcsán gyűjtöttem össze a sorozat legjobb történetszálait, a lista természetesen teljesen szubjektív és egyéni álláspontot tükröz.

181385.jpg

A dezertőr (2x10)

A Klónok háborúja ha egy dologért megérdemli az elismerést, akkor az a címadó karakterek szerepe a sorozatban: a többmillió, egyazon arcot viselő és egy célra tervezett katonát saját személyiséggel és egyéniséggel ruházta fel. A dezertőr Rex százados és a sereget elhagyó, saját családot alapító klónkatona, Cut Lawquane közös kalandja, ami idő alatt Rex rádöbben, hogy számukra sem csak egy élet lehetséges. A rész az ő jellemfejlődése szempontjából érdekes, mivel nem jelent feletteseinek a dezertőrről. 

Klónkadétok - Zöldfülűek - ARC harcosok (3x01, 1x05, 3x02)

A szintén klón-tematikájú kis trilógia (amit érthetetlen módon szabdaltak szét több évadra) az öttagú Dominó Osztag történetét mutatja be, és betekintést ad a klónkatonák kaminói kiképzésének folyamatába. A hangsúly itt a csapategység megteremtésén van, amiben nagy segítségre van 99, egy leselejtezett, öreg klón, és nem mellesleg a sorozat egyik legszimpatikusabb és legtragikusabb figurája. A Zöldfülűek epizódban először kerülnek a háború frontvonalába, az ARC harcosokban pedig a Kaminót ért Szeparatista támadás miatt a klónok saját otthonukért harcolnak vállvetve.

mv5bngu4n2nkmtgtymi4mc00yjq1lwe1zwutytnmyti4yznmndflxkeyxkfqcgdeqxvyntayodkwoq_v1_sx1777_cr0_0_1777_755_al.jpg

Hősök mindkét oldalon - A béke keresése (3x10, 3x11)

A hősök mindkét oldalon és A béke keresése legfőbb érdeme (és jelentősége Ahsoka jellemfejlődése szempontjából), hogy kitágítja a perspektívákat, és bemutatja: a háború korántsem olyan fekete-fehér, mint ahogy azt a legtöbben hiszik, és egy ekkora kaliberű konfliktusnak (a Bankár Klánon és hasonszőrű óriásvállalatokon kívül) mindenki csak a vesztese lehet. Mina és Lux Bonteri személyein keresztül a szeparatisták oldalán álló, kifejezetten szimpatikus karaktereket ismerhetünk meg. Az előbbi rész, ha csak pár pillanatra is, de bepillantást enged egy Szeparatista fennhatóság alatt lévő bolygó mindennapjaiba, ahol a droidok ugyanolyan közrend fenntartására irányuló feladatokat látnak el, mint a másik oldalon a klónok, és megfigyelhetjük a Szeparatista Parlamentet működés közben.

A mindenség urai - Mortis oltára - Mortis szellemei (3x15, 3x16, 3x17)

Mortis rendhagyó történetszála a háború borzalmát hátrahagyva tovább bővíti az Erő misztikumát, Anakint a középpontba állítva mélyebb értelmezést ad az Egyensúly jelentésének, ami szimbolikusan Az Atya, a Leány és a Fiú képében jelenik meg; ráadásul Mortis táptalaja a különböző látomásoknak és vízióknak, amiknek hála Ahsoka és Obi-van is kiveszi részét a jóból; újra bizonyítást nyer Anakin kiválasztotti mivolta és felsejlik a sötét jövője. A helyszín izgalmasan szürreális, az epizódok fantasy jellegéből adódóan éles a kontraszt a sorozat nagy részével, a történet kevésbé akciódús, de ami van, az annál izgalmasabb. 

Az Erőd - Ellentámadás - Menekülés az Erődből (3x18, 3x19, 3x20)

Mortist követően a történet rögtön visszaránt a valóságba: a Citadella-történetszál kevésbé a komplexitása, mint az akciószekvenciái miatt működik, egy Anakint, Obi-vant és Ahsokát magába foglaló elit különítmény feladata Even Piell jedi-mester kimentése az Erődnek hívott rettegett szeparatista létesítményből, ami fegyverek és különböző droidok egész armadáját sorakoztatja fel. Honorable mentions: a sorozatban először szerepel a remek Tarkin, a maga hűvös kimértségével, a Citadella-trilógia pedig remekül megágyaz az Anakin Skywalkerrel való későbbi kapcsolatának, kedvenc ARC-harcosaink pedig szintén visszatérnek. 

mv5bmjdjndmzotgtnwi0ni00ywfjltg2mjetmde3ota0m2i3yzvlxkeyxkfqcgdeqxvyntayodkwoq_v1_sx1777_cr0_0_1777_710_al.jpg

Sötétség Umbarán - A tábornok - Egy másfajta terv - Krell mészárlása (4x07, 4x08, 4x09, 4x10)

 A négyrészes Umbara-történetszál szó szerint és átvitt értelemben is a sorozat egyik legsötétebbje, és egyik csúcspontja, a "klóncentrikus" epizódok fináléja. Az Anakin Skywalker vezette 501-es légió száll harcba a szakadár umbaraiak ellen, de rövidesen a klónok már az ellenszenves Pong Krell tábornok parancsnoksága alatt találják magukat, aki a legcsekélyebb jelentőséget se tulajdonít a katonái életének. Egy gyomorbavágó tragédia és egy árulás később válaszút elé állítja Rexet és 501-eseit: önállósítják magukat vagy tovább követik egy szélhálmos parancsait. Eltörő gerincek, mészárszék és kivégzés - az umbarai történéseknek nehezen róható fel, hogy gyerekmesék lennének. Krell karaktere pedig homályosan ugyan, de előrevetíti a Köztársaság közeledő vesztét.

Elhurcolva - A köztársaság rabszolgái - Menekülés Kadavóról (4x11, 4x12, 4x13)

Az Umbarát követő trilógia középpontjában a zigériai rabszolgatartók állnak, akik a szeparatistákkal karöltve szeretnék újra felépíteni letűnt, rabszolgaságra épülő birodalmukat. Ennek két szereplő szemszögéből is kiemelt jelentősége van: Anakin számára, révén rabszolga volt, régi sebeket tép fel a zigériaiak feltűnése, és személyes harcként éli meg az ellenük való küzdelmet, Ahsoka számára pedig a zigériaiak által elhurcolt togruta telepesek miatt válik kiemelt fontosságúvá a történet. 

mv5bmzzjyzjmymetmmnkny00ngviltgzzmytogezytnjowm3otzmxkeyxkfqcgdeqxvyntayodkwoq_v1.jpg

Szabotázs - A jedi, aki túl sokat tudott - Elkapni egy jedit - A nem megfelelő jedi (5x17, 5x18, 5x19, 5x20)

Nem csak az ötödik évad, de az egész sorozat csúcspontja. Ahsokát egy, a Jedi Templomot ért terrortámadás után, a támadást megszervező Letta Turmond cellájában való meggyilkolásával vádolják. A körülmények egyre gyanúsabbá válnak, miután egy rejtélyes illető segít Ahsokának a börtönből való szökésben, amivel csapdát állít neki, és még jobban rátereli a gyanút, hogy köze volt a Templom megtámadásához, majd később Ahsokát egy robbanóanyaggal tele lévő raktárhelyiségben kapják el, aminek hatására a Jedi Tanács kizárja a Rendből, és odaveti a Katonai Bíróság elé, de az ítélet elől megmenekül a valós tettes megtalálása miatt, aki történetesen egy másik jedi. Ahsoka azonban ártatlansága ellenére sem képes újra a Rend tagja lenni. 

A négyrészes történet, amellett, hogy megágyaz Anakin jedik iránti dühének, tanubizonyságát adja a Tanács szűklátókörűségének. Coruscanton a közhangulat a háború és a jedik ellen fordult, ami hozzájárult ahhoz, hogy Ahsokát feláldozzák - szimplán marketingcélokból. Ahsoka elárultság-érzése és döntése tökéletesen átélhető, hisz mesterén kívül senki nem tartott ki mellette. Ahogy kisétál a naplementében fürdő Templomból, és egy könnycsepp legördül az arcán, és a Templom kapujában Anakin szótlanul nézi - alighanem benne van a Star Wars-széria tíz legmegindítóbb pillanata közt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr1815298982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.05.05. 09:04:13

kedvenceim azok voltak, mikor tényleg a klónok háborúztak (ultimate legjobb történet a 4. évad umbarai csatája, háborúja a 4x7-10, illetve Fives chipes nyomozása),
süti beállítások módosítása