A kommunizmus diszkrét bája - egy vérbeli Kádár-szatíra

Drakulics elvtárs

2019. október 31. - Németh Míra

Bodzsár Márk az Isteni műszak után is az abszurdhoz nyúlt. Mégis kinek jut eszébe a Kádár-korszakba vámpírtörténetet helyezni? Akármilyen indíttatásból született is az ötlet, minket megvettek.

404.jpg

Fábián elvtárs (Nagy Zsolt) a kubai forradalom után Magyarországra látogat, egyenesen bele a ’nagyon ’70-es évekbe’ (a díszlettől kezdve a Skála áruházon át a Hüsi üdítőig minden nagyon… korhű), hogy megnyissa a véradó mozgalmat. Azonban annak dacára, hogy – a fogadóbizottság nagy részéhez hasonlóan – javában deresedő öregúrnak kéne lennie, nagyjából negyvennek néz ki. És nem épp úgy viselkedik, mint egy vérbeli elvtárs.

Magyar Máriára, avagy Madárkára (Walters Lili) hárul a feladat, hogy a gyanús alak kísérőjeként a bizalmába férkőzzön. Őket pedig Kun elvtárs (Nagy Ervin) követi – a tervek szerint csöndes titokban, ami azonban nem mindig jön össze -, és a háttérben próbálja összerakni a kósza bizonyítékok alapján, hogy ki is lehet Fábián elvtárs valójában. Hogy miért csak éjjel mutatkozik, és miért iszik kizárólag hüsis üvegből anélkül, hogy bármit is enne. Vagy hogy miért fogy el több liter vér a Vöröskereszt féltve őrzött tartályaiból. És egyáltalán: van-e a különálló nyomoknak köze egymáshoz? A küldetést tovább bonyolítja, hogy Madárka és Kun elvtárs élettársak, és hogy Fábián elvtárs titokzatosságának egyetlen nő sem – így Madárka sem – tud ellenállni.

406.jpg

A jó ötlet fontos ugyan, de közel sem minden – Bodzsár Márk filmjét a mindvégig jelenlevő fekete humor, a kifogástalan szereplőgárda és a rejtett utalások (mint például az édes-keserű kikacsintások, poénok korrajz gyanánt) teszik igazán egyedivé, így a groteszk alapsztori a gyakorlatban is kiválóan helytáll. A Drakulics elvtárs elsődleges célja kétségtelenül a nevettetés (és gyakran a megbotránkoztatás, de azért még befogadható mértékkel), azonban ha egy történet a gulyáskommunizmus időszakában játszódik, az sosem véletlen.

Egy magyar néző számára már épp eléggé abszurd az, ha egy vámpírtörténetet ebbe az időszakba helyeznek – míg egy külföldi néző számára plusz jelentéssel nem feltétlenül járna ez a kombináció. Gondoljunk csak az amerikaiakra, akik kis túlzással már bármilyen sztorit képesek vámpír/zombi/vérfarkas történetté alakítani, akár remake formájában is (lásd például: Büszkeség és balítélet és a zombik. Mondja meg valaki: miért?!). A magyar nézők saját házuk tájékáról viszont nem voltak hozzászokva az ilyen egyvelegekhez, ahhoz pláne nem, hogy abból valami különlegesen jó is ki tud sülni. De ha már így alakult: van-e mondanivaló szempontjából is valami plusz abban, hogy ez egy vámpírfilm?

drakulicselvtars_jelenetfoto_20.jpg

Nem szeretnék mély elemzésekbe bocsátkozni, viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem csupán valami öncélú, nézőbecsalógató fogás. Önmagában az, hogy a vámpír egy nem teljesen emberi, idegen lény, párhuzamba állítható azzal, hogy kilóg az emberek, azaz a „hű elvtársak” sorából; kiábrándult, más eszmékben hívő=rossz, veszélyes. És akárcsak a Made in Hungáriában, itt is jócskán kapunk abból, ahogyan a „bűnös nyugati” eszmék (és termékek) betörnek országunkba – erre egy egészen konkrét hasonlatot is látunk, mikor Fábián elvtárs a vérvörös Mustangjával, a rockot max hangerőre tekerve berobban a pajtába a nótázó magyarok közé, akiknek a muzsikája így teljesen elhal, és helyét kizárólag az amerikai kocsiból kizúduló zene veszi át.

Mindeközben pedig azt is látjuk, hogy a hű elvtársnők hogyan csábulnak el Fábián elvtárs vonzerejétől – ami csak tovább erősödik annak ellenére (vagy sokkal inkább azáltal), hogy behoz egy kis vérfrissítést mindabból, aminek Magyarországra „nem szabadna” bejutnia. Így válik a rendszer ellensége tiltott gyümölcs formájában sokak számára vonzóvá. Véleményét pedig nem is rejti véka alá – akkor sem, amikor Madárkának felteszi a kérdést: „Velem jössz, vagy maradsz Kádár-kúrva?”

drakulics_elvtars_2.jpg

A Drakulics elvtárs tehát mindenképpen egy üdítő színfolt a magyar filmpalettán. Nevettet, mégis elgondolkodtat, ráadásul olyan csomagolásban teszi ezt, ahogyan előtte még senki. Elvégre, teszem fel újra a kérdést, mégis kinek jutna ilyen eszébe? A film talán legnagyobb erőssége az a jónéhány ügyesen elhelyezett kiszólás, amelyeken jókat nevetünk, de érezzük, hogy van azért itt háttértartalom bőven. Ilyen például Kun elvtárs kifakadása, amelyet akár az egész Kádár-korszakra is nyugodtan vonatkoztathatunk: „Jó dolog a bizalom, de már tele van vele a f*szom.”

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr3715274872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2019.10.31. 17:00:22

Mekkora öröm, hogy ezt is kifizethettük.
Szerencsére megnézni senkinek nem kötelező.

kvadrillio 2019.11.01. 14:00:27

:))))))) NEKEM ERRŐL EGYBÓL AZOK JUTNAK ESZEMBE, AKIKNEK AZ ORRA TÖVIG VAN MOST IS borkai seggében !!! :O)))))))

kéki béla 2019.11.01. 20:43:21

Valami hihetetlen nagy baromság már csak a képek alapján is.
Nem értem: annyi ember él még, aki személyesen is átélte azt a kort, vannak filmek, fényképek stb. Mi a faszér' nem lehet hiteles környezetbe tenni az akkor játszódó filmek szereplőit?
Gondolok itt ruhára, frizurára, sminkre... olyan apróságot már meg sem említek, hogy hol volt a hetvenes években közel vagy teljesen füstmentes kocsma, iroda? Még a nyolcvanas években is rengetegen dohányoztak munkahelyen. Kocsmákban, presszókban meg szó szerint akkora volt a füst, hogy jó, ha két asztalnyira elláttál.
Ezekben a filmekben meg...

ElikIkke 2019.11.02. 09:04:38

Szokásos ostobaság: még nem láttuk, de határozott véleményünk van a filmről.

The Biclops 2020.01.03. 18:31:38

Baromi jól szórakoztam pl. az Ace Ventura filmeken, pedig azoknak qwára nincs közük a valósághoz. Oszt mégis jók. Hozz létre valamit, ami jobb,sztán p*fázzál!
A pénzt eg ne ettől sajnáld, hanem rákheltől, lőrinctől, antitól, viktortól, a stadionoktól, a plakáttól az mtv-től pakstól, a tv2-től, a focitól, meg legfőképp a haveroktól.

Ne a filmtől, bitte!

kéki béla 2020.01.04. 12:47:43

@James Blond: te tényleg egy retardált barom vagy. És még azt sem tudod, mi az a szatíra...
süti beállítások módosítása