Versikés boszorkány praktikák

Animék, melyeken felnőttünk #12

2019. január 06. - Kondi_HUN

A középkori történetek mind telis-tele vannak csodákkal, érdekességekkel és megannyi misztikummal. Mesék és legendák születtek ezekben az időkben csodálatos lényekről, pusztító bestiákról, varázslókról és boszorkányokról, valamint jó ügyért harcoló lovagokról, vagy zsarnok királyokról. Fiatalkorunkat igen erősen meghatározták az ilyen és ehhez hasonló történetek, beleértve nemcsak a nyugati rajzfilmek nézőtáborát, hanem az animék rajongóit egyaránt. Bár a távolság hatalmas, mégis érdekes megnézni, hogy a távol-keleti Japán animációs műtermeit miként ihlette meg a középkori Európa világa.

slayers-2-1050x700.jpg

A Slayers című animesorozat a fent említett sötét időkben játszódik. A képernyőre vitt változat egy bandita sereggel kezdődik, akik épp fenséges ünnepséget tartanak annak örömére, hogy ismét sikeresen kirabolták a szomszédos kis falu népét. Ám ekkor egy hatalmas robbanás zavarja meg a bandát, és ekkor lép színre Verselő Lina (az eredetiben Lina Inverse), a fiatal boszorkány leány, aki egy mozdulattal hatástalanítja a csoportosulást, lenyúlva a maga részét a szerzett kincsből. Ahogy dolga végeztével vándorol tovább, a bandita had utánaered, amelynek ismét csata a vége, ám ebben a csatában jelenik meg Gourry Gabriev, a szőke, jóképű, ám annál együgyűbb zsoldos lovag, aki elbánik a gonosztevőkkel és ezután Lina állandó útitársa lesz. Innen indul ki történetünk, amely látszólag egyszerűnek tűnik, ám a valóság sokkal komplexebb képet fest, mint amire gondolnánk.

slayers.jpg

A Slayers – A kis boszorkány című anime Magyarországon 2004-ben került először műsorra, de a TV Tokyo japán csatorna 1995-ben kezdte a sorozat vetítését. Az animét már a 90-es évek elején megjelenő light novel történetek vezették fel, melynek szerzője Hajime Kanzaka volt, és az ő védjegye alatt szerepel minden Slayers-feldolgozás, amelyet idáig létrehoztak. A light novel egy rövid terjedelmű, jobbára fiataloknak szóló regény, teletűzdelve a történetet illusztráló rajzolt képekkel. Nem összetévesztendő a mangával, amely képregény verziója egy történetnek. A light novel könnyed stílusú, párbeszédekkel tarkított történet, de a szöveg egybefüggő, az illusztrált képeknél aligha találunk szövegbuborékba ágyazott mondatokat. A Slayers történetét Hajime Kanzaka 4 light novelben írta meg, több kötetes kiadásban, melyek 1989-től egészen 2008-ig futottak. Ezek alapján készült el 1995-ben az anime, és ez a páratlanul kreatív és egyedi történet egészen pontosan 5 évadot élt meg és megannyi OVA és Special epizódot. Az eredeti történetet az első két évad, eredeti címükön a Slayers és a Slayers Next dolgozza fel. Ezt követően jelent meg a Slayers Try, amely egy különálló sztori, érintőlegesen kapcsolódik az alapverzióhoz. A negyedik és ötödik évad Slayers Revolution és Slayers Revolution-R címmel került képernyőre, amely 11 évvel (2008-ban és 2009-ben) a Try sorozat után jelent meg. Ezek voltak Lina utolsó felbukkanásai.

Maga az anime stílusa korához illő rajzolásban és mozgástechnikában mutatja meg magát. Kortársai közül nem sokat lehet felhozni példának, tekintve hogy az 1995-ben kijött animék nagy része itthon nem került bemutatásra. Hasonló korból származik viszont a Dragon Ball és a Sailor Moon széria, amelyek kezdeti rajzolási és animációs technológiája nagyjából egyidős a Slayers-szel. A Ghost in the Shell anime kortársa ugyan Lina történetének, de animációs és történeti szempontból erősen meghaladta a korát. Lina sztorija egy könnyed(nek látszódó kezdetben), fiatalos mese. A fantasy világ mély, komplex és részletesen kidolgozott. A hősnő útja során számos barátot és ellenséget szerez, kiknek fejlődése az első két évadban csúcsosodik ki igazán. Ahogy megyünk előre a sorozatban, úgy bukkannak fel rejtett titkok, varázslatok, karakterképességek, amelyek pillanatok alatt képesek megváltoztatni egy jelenet kimenetelét, legyen az pozitív, vagy negatív történés. Időnként ugyan ezek a csavarok képesek maguk körül egy olyan feszült és kilátástalan helyzetet teremteni, amiből látszólag nincs kiút, de ilyenkor oldja egy könnyed fiatalos humorral és máris fogyaszthatóbb az egész.

slayers2.jpg

Beszéltünk az előzőekben, mennyire mély és komplex a Slayers története valójában. Ha először tekintjük meg a sorozatot az elején az látszik, hogy egy szokványos, klisés út veszi kezdetét, ahol a főhős úgyis nyerni fog, mert tudjuk, hogy mindig győz, ugye? Persze lesznek barátai, ellenségei, olyan viccek hangzanak el, amelyeket már ezerszer láttunk, hallhattunk, és persze folytathatnám. Tény és való, hogy nagyon sok sablont használ fel elődeitől, kortársaitól merítve az ihletet, hogy eladhatóbb legyen, de a konkrét véleménynyilvánításhoz végig kell nézni a sorozatot. Mert a felszín alatt több van! A Slayers és a Slayers Next bemutatja nekünk, hogy Hajime Kanzaka alapsztorija igen is mély és sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk. A mű hű a fantasy műfaj gyökereihez. A világa hatalmas és saját történelme van, amely teljesen illik a sztorihoz. Ezt a következő három évad kiélesíti, így elénk tárul egy nagyon jó, fogyasztható és releváns háttér, amely tele van háborúkkal, hataloméhséggel, pusztítással, remek alapot szolgáltatva a jó és gonosz karakterek motivációinak. Komplex magyarázattal szolgálnak az egyes eseményekhez, igyekezve minden rést elzárni, hogy a keret teljes legyen. Ebben rejlik a Slayers összetettsége és relevanciája.

slayers3.jpg

Verselő Lina története minden fantasy rajongó egyik kedvence lehet, hisz világának alapjai igen szilárd, hangsúlyos pilléreken nyugszanak. A sorozat remekül építkezik maga köré, titkaiból csakis a zárást követően látjuk majd az összeset. A 90-es évek korosztályának egyik meghatározó alkotása a Slayers, amely bár túl van egy generáción, ám mégsem fogott rajta az idő és a mai napig meghatározó a maga műfajában.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr1914540328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása