A Netflix kirándulása a Marvel karakterek világába, egy újabb állomáshoz érkezett, ami a Defenders után mindenféle szempontból ugyanazt a kérdést hozza elő az átlag nézőből: Van ennek még értelme? Persze, aki szereti a piás magánnyomozó karakterét, annak a válasz egyértelmű. De tényleg, van ennek még értelme? Enyhén spoileres leszek.
A kérdés azért lesz releváns, mert sokan joggal dobhatják az egész tévés Marvel unvirezumot a Defenders gyengécske évada után a szemetesbe. Oké, tegyük félre a SHIELD, Runaways és egyéb csatornákon futó sorozatokat, amik a Marvelhez köthetőek. Azt már tudjuk, hogy jön az új Luke Cage és Daredevil évad, de Jessica Jones már itt is van. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy a Netflix kis szuperhősös világában, Jessica Jones a tipikus negatív főhős. Az alkoholista magánnyomozó, aki majdnem mindenkit gyűlöl a környezetében, de akit nem, annak is nehéz megmaradni mellette. Tekintve, hogy a karakter lenyomott egy saját évadot, és egy évadot csapatban töltve, nem csak érthető, de elvárt, hogy mostanra legyen valamilyen karakterfejlődés benne. Jessicához viszont bármi más közelebb ál, mint sem bármilyen jellegű fejlődés. Ez viszont koránt sem mondható el a környezetéről, aminek elég erős szerep jut az idei évadban. A sztori elején ott találjuk Jessicát, ahol hétköznapinak koránt sem mondható hétköznapjait tölti, csaló házastársak után nyomozva. Egyszerű munka, fizeti a számlákat, csak az ostoba emberek ne tartanák szuperhősnek. Tekintve, hogy emberfeletti erővel rendelkezik, és a Defenders első évada alatt megmentette New York teljes lakosságát a pusztulástól, mindenki hősként tekint rá. A Netflix egyik erőssége a Marvel sorozatokat tekintve szerintem, mindig is a karakterek, illetve a mellékszereplők voltak. Mondani sem kell, Kryten Ritter eléggé jól hozza a nyomorult lelkivilágában tespedő nyomozó szerepét, de nem kevésbé erős színészek veszik őt körbe.
Az évad fő szála nem fog senkit a falhoz vágni, kivéve azokat, akik még nem láttak ezerszer feldolgozott fordulatokat a tévében. Jessica, barátnője Trish Walker erőteljes hatására, a saját múltja után kezd nyomozni. Ez persze törvényszerűen hozza magával a tipikus múlttal szembe nézési feladatokat, amit szereplőnk koránt sem teljesít zökkenőmentesen. Szuperhős képességek, ide, titkos kísérletek és rejtélyes szereplők oda, a tizenhárom rész erőssége koránt sem a történet komplexitásában rejlik. És ne feledjük, idén nincs David Tennant sem, aki az első évadban elég jó fűszerezése volt a sztorinak. Na jó, hazudok. Kapunk egy nagyon kevés Killgrave szereplést, de inkább tekinthető bájos kikacsintásnak, mint Tennant visszatérésének a dolog, ami azért sajnálatos, tekintve a tényt, hogy mennyire jó színész – jó karakter kombó volt. Az viszont, hogy a nem túl agyondolgozott fő szál és Killgrave hiánya ellenére működik az évad, az a mellékszálaknak és szereplőknek köszönhető. A második etap elég jól körül járja a függőség témakörét. Malcolm, Jessica ex-függő szomszédja idén nyomozótársként igyekszik megállni a helyét, amit Jessica kicsit sem könnyít meg, míg Trish Walker inkább játszik botcsinálta detektívet, mint sem vezeti a rádióműsorát. Rá is fázik a csaj, mert olyan könnyen hatol bele a függőségbe, mint kulcs a zárba. Nyilván sem Malcolm Ducasse sem Rachael Taylor nem fog ezért Emmy-t kapni, de megállják a helyüket a karakterük kanossza járásában, igaz Trish sztorija olykor nekem megbicsaklik. Persze az is lehet, hogy csak idegesített a karakter ostobasága néha. Az igazat megvallva, mindkettőnek voltak ostoba döntései, főleg ha a bfejező részt nézzük. Jeri Hogarth, a nagymenő ügyvéd szerepében viszont újra Carrie-Anne Moss jelenik meg, aki viszont messze lejátssza partnereit a színről. Jeri problémái akkor kezdődnek, mikor megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, és a sztori lényegi eseményei egybefonódnak a személyes történetével. A sztori ezen része tökéletesen megmutatja, hogy miért kifizetődő tapasztalt színésznek teret adni egy érdekes történetben, és igen, rád nézek Defenders és Sigourney Weaver. Jessica emberekhez való viszonyát az idei történések eléggé próbára teszik, és ebben szerepe van egy új lakónak is az épületében, aki nem csak a romantikus szálat biztosítja, de kicsit JJ. karakterfejlődéséhez is hozzájárul.
Az évad összes részét női rendező készítette, és valamelyik résznél éreztem is, hogy itt kapunk egy kis feminista felhangot. Félre értés ne essék, ez véletlenül sem ártott a sorozatnak, sőt! Jóval inkább volt ez egy noir beütésű krimi, mint sem szuperhős széria. Oké, persze mindez felvizezve, de a karakterek középpontba helyezése mentette meg az egész fő történetet. Amúgy nekem Jessica narrálása is nagyon átjött.
Annak ellenére, hogy az évad úgy jó két-három résszel hosszabb lett a kelleténél, és David Tennant hiánya is fájó pont, a Jessica Jones idei jelenése, meglehetősen kellemes és működőképes lett. A hangulat és a sztori működött, és egy percre sem kellett mobilozni akaratlanul a részek közben, vagy bealudni a kanapén. Persze azért én remélem, hogy ha lesz harmadik évad, Killgrave feltámad. Ugyan már! David Tennant mekkora volt az elsőben! Ja, igen. És a kérdésre a válasz: Igen, van ennek még értelme.
