Mr. Robot - Vége a harmadik évadnak

2017. december 15. - Mikro

Az első (jogosan) körülrajongott, és a második kissé csalódást okozó szezon után adja magát a kérdés, hogy mit hozott a harmadik. Persze, ez a mondat így nem teljesen igaz. A második Mr. Robot évad közel sem volt szerintem annyira csalódás, sőt! Ugyanakkor a harmadik, mely kissé visszahozta azt, amit a rajongók hiányoltak a másodikból, módosította a sakktáblát, több szempontból is. De mi változott? Aki csak spoilermentes összegzést akar arról, hogy vállalja be az évadot, vagy sem, az ugorjon az utolsó bekezdésre!

Valami olyasmit írtam a második évad után, ha jól emlékszem, hogy az csak átpozicionálta a szereplőket a képzeletbeli térképen. Nos, lényegében a harmadik se váltott ötszörös sebességre, de legyünk reálisak, nem is várjuk tőle. Ez nem egy tini-dráma, ahol minden második részben új kapcsolatok jönnek létre, és kiderül minden harmadik szereplőről, hogy a halottnak hitt másod unokatestvérének a féltestvére. Ugyanakkor jóval nagyobb jelentőségű dolgok történtek, mint a második évadban. A harmadik etap egésze arról szólt, hogy Elliot a második fázis megakadályozásán dolgozott, hol több, hol kevesebb sikerrel. Mindeközben megszakított minden kapcsolatot Mr. Robottal, aki pedig húzott egy Tyler Durden-i csavart, és elkezdett a háttérben munkálkodni. Nos, a karakterek egész szépen helyet cseréltek idén. Míg Elliot kijött a totális összeomlásból és elkezdett keményen munkálkodni a Dark Army ellen, addig Mr. Robot kénytelen volt ráébredni, hogy egyre kevésbé irányítja a dolgokat. Nem is másik énjével volt több problémája, hanem a Dark Army ütötte ki fokról fokra a forradalmár szerepéből. Mindezek közben a WhiteRose által vezetett csoportnak kőkeményen dolgozott Angela, ami nem volt meglepő, hisz a lány már nagyon régóta manipulálható volt.

A sötétben munkálkodó szervezet idén mindennél jobban megmutatta az erejét, nem csak Mr. Robot lett kegyvesztett, hanem Phillip Price is. Ez persze végtelenül jó WhiteRose – Price jeleneteket adott, ami Michael Cristofer és DB Wong hatalmas érdeme. Tyrell Wellick idén sok szempontból oldalra szorult, nem is nagyon volt több szerepe, mint egy bábúnak, kérdés mi lesz jövőre, azok után, hogy elvesztette a családját. Darlene karaktere többet volt előtérben köszönhetően annak, hogy az FBI kezei közé került. A Grace Gummer (fun fact: ő Meryl Streep lánya) által alakított Dominique próbálta felgöngyölíteni a 5/9 által elhíresült hacker támadás okozóit, de nehéz dolga volt, lévén a Dark Army mindenhová elültette a kis minionjait. Bobby Cannavale alakítását már éltettem az évadnyitóban, egy zseni a fickó, és egy nagyon érdekes karakter lett alá ültetve itt. Mindig is lehetett sejteni, hogy Irving az a fajta pali, aki totál irreleváns dolgokat hoz be a társalgásba, mint az készülő könyve és egyebek, aztán egyszer csak elpattan nála valami. Ez most a fináléban meg is történt. Persze, ki normális ebben a sorozatban? WhiteRose is eléggé az épelméjűség szélén táncol a terveivel, Angeláról nem is beszélve, aki már a finálé előtt lecsúszott a realitás széléről. Utóbbinak biztos nem segít az sem, hogy a záró rész egyik szálában rájön, hogy Price nem más, mint az apja. Ha már a totál összezúzott életeknél tartunk, Dom főnökét megöli a Dark Army, így kénytelen ő átvenni a mozgatott báb szerepét, ezért (nem véletlen) Darlenet okolja. Mindenképpen érdekes status quot kapunk a következő évadra a szereplőknél. Elég csak azt nézni, hogy kiderült, Mr. Robotnak mindvégig megvolt a lehetősége, hogy visszacsinálja a 5/9-et. Persze most kénytelen lesz együtt dolgozni Elliot és a meghasadt énje, hogy leküzdjék WhiteRose szervezetét, aki teljesen a markába zárta a hackert.

Ki kell mondani, a Mr.Robot még mindig az egyik legminőségibb és legklasszabb sorozat jelenleg a tévében. Sam Esmail nagyszerű karakter és történetvezetése eszméletlen jól simul bele a képi világba, amit a készítők megálmodnak. Minden részben volt valami mesteri képi megvalósítás, vagy ötletesség, amire kellemesen csettint az ember. Elég csak az ötödik rész vágatlan koreográfiáját megnézni. Ha egy kis csorba is esett a második évad során a sorozaton, azt az idei menet kijavította. Azoknak akik imádták az első évadot, érdemes adniuk egy újabb esélyt. Azok akik maradtak, tartsanak ki, kalapban van a negyedik évad. Ja, és maradjatok, mert van egy stáblista utáni jelenet.

Képek forrása: IMDB

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr513501053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása