Úgy érzem, a filmkészítők és mi nézők is elfelejtjük néha, hogy a művészet célja nem mindig a tanítás, az üzenetátadás, a gyönyörködtetés – a szórakoztatás is pontosan ilyen fontos és mérvadó funkció, ha igényesen van elkészítve. Ez a feltételes mód viszont rendkívül hangsúlyos, hiszen a szórakoztatás-prioritású alkotások többségében kritikailag nem, vagy csak részben elismertek, egyszerű recepteket dolgoznak fel középszerűen, majd ráfogják a metódusra, hogy „agykikapcsolós mozi gyártása”, és ez valahogy elfogadottá válik. A valóság azonban az, hogy a szórakoztató művészet ugyanannyi belefektetett munkát és igényességet követel meg, mint minden más zsáner.

A Boldog Halálnapot! koncepciója már felületesen átnézve is érdekesnek hat: egy thriller, ami magába olvasztja a Bajos csajok-féle tinivígjátékok szereplőit, keverve az Idétlen időkiget idéző időspirálos szállal, mindezt egy masszív horrorfilmes rendezésében. Számomra felmerült az a kérdés, ami anno a Fél Nelson esetében is: bele lehet ennyi témát foglalni 96 percbe úgy, hogy működjön a vásznon? Ahogy az előbb említett alkotás, a Boldog Halálnapot! is megválaszolja ezt a kérdést: ha ügyesek a készítők, igen.

Főszereplőnk, Tree (Jessica Rothe) élete hullámvögyének mélyében van, még ha kisugarázása és külvilágnak prezentált képe nem is ezt mutatja. Jó iskolába jár, relatív népszerűségnek örvend, tagja egy diáklány-egyesületnek (angolul sorority, ilyet láthattunk a Rossz szomszédság 2-ben is), utóbbinak azonban hátrányai is megvannak. Majdnem csak álszent és beképzelt, életvitelüket affektálásra és magamutogatásra alapozó emberekkel lakik együtt, nincsenek igaz kapcsolatai. Ő maga is hasonlóan viselkedik, a felsőbbrendűség érzetét sugározza minden mozzanata, amikor tud, bunkón viselkedik, egyéjszakás kapcsolatokból áll a romantikus élete. Egy trauma miatt apjával sem tartja a kapcsolatot, az iskola egyik tanárával titkos viszonya van, és még lehetne folytatni a listát. A készítők tudatosan antipatikusra teremtették meg Rothe karakterét.

Tree egy ismeretlen srác koleszszobájában ébred, nem tudja az illető nevét, hogy hol van és hogy egyáltalán hogy került oda. Hétfő, 18-a, főszereplőnk születésnapja és halálának a napja is. Estére hivatalos egy buliba, de az úton egy, az egyetem csapatának szurkolói maszkját viselő figura megöli. Ismét ugyanabban a szobában ébred, ahol Carter (a már nem anonim srác) pontról pontra megismétli azokat a cselekedeteket, amiket Tree előző nap már látott. A kollégium előtt ugyancsak újrajátszódnak az események: a lány, aki a globális felmelegedés elleni petícióra kér aláírást, a szerelmeseket lelocsoló slag, a megszólaló autóriasztó. A leírtakból és az előzetesből evidens tehát, hogy főhősünk bekerült egy időspirálba.

Jessica Rothe bizonyította színészi talentumát. Hitelesen hozta a film elején a beképzelt, nehezen szerethető féldívát, később mégis sikerült érzékelhetően építenie karakterét, egyre kedvelhetőbbé tette, a komikus időzítése működött, a drámai jeleneteknél is helyt állt. Tree felnövése és érése természetes hatású volt, apró gesztusokkal érzékeltette a színésznő a fejlődést. A cinikus mosolyok és őszinték között érezhető volt a különbség, az affektálás lassan eltűnt, a beszédstílus megváltozott. Komplex munkát végzett egy szimpatikus főszereplő megteremtéséért, sikeresen.

A Boldog halálnapot! hihetetlenül szórakoztató film. Megfelelő mértékben adagolja a nyomasztó események mellé a humort, esetenként a drámát, játszadozik az érzékeinkkel és reakcióinkkal. A rendező jól ismerte fel, hogy szükséges a hangulati sokszínűség ahhoz, hogy ennyi különböző és egymástól eltérő elemet működőképesen fel tudjon sorakoztatni úgy, hogy megtartsa a relatíve könnyed hangvételt. Az egymást követő szekciók okosan lettek megkomponálva, az ismétlődő események ellenére meglepően kevésszer lép fel a monotonitás érzete.

Ez a monotonitás viszont, hiába csekély számú, mindenképpen negatívumnak róható fel. Sokadik ébredés és értetlenkedés/kiakadás közben megkérdőjeleződött bennem, hogy mikor jön rá Tree, hogy ki a gyilkosa – nem azért, mert nem élveztem az addig látottakat, de szerettem már volna a dramaturgia egy következő lépcsőfokára lépni. Ezen kívül a mozi halmozza a logikai hibákat, amik számomra nem voltak frusztrálóak az élmény összességét tekintve, de néhány tagadhatatlanul kiváltott felhúzott szemöldököket és pillanatnyi értetlenkedést. A forgatókönyvben nemcsak ezek a bakik vannak jelen, korábban látott és felhasznált elemekből építkezik, amik azonban stílus tekintetében annyira eltérnek, hogy egybeolvasztva nem zavaróak. Lényegében gyakori alapanyagokból létrehozott valamit, ami kölcsönöz a nézőnek egy egyéni szájízt.

Bizalommal ajánlom a Boldog Halálnapot! mindenkinek. Nem tökéletes alkotás, megvannak a maga kiforratlanságai és hibái, mégis minőségi szórakozásnak titulálnám, amiben látszik a belefektetett munka. Egy olyan film, aminek nem kell hivatkoznia a szórakoztató szándékára, hogy helytálljon, hanem megállja a helyét, és ezzel biztosít kellemes élményt a nézőknek.