Az olvasók tudják, hogy nem mindegy, hogy egy könyvből készítenek filmet, vagy egy filmből könyvet. Az előbbi általában magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a mozis változat sokkal felszínesebb lesz. A másik lehetőségnél viszont nagyon gyakran előfordul, hogy a könyv nem lesz más, mint a film forgatókönyvének regényformába történő átírása. Ilyen volt a Csillagok háborúja, ami nem adott semmi pluszt a filmhez képest. Persze vannak kivételek, mint A nyolcadik utas a halál esetében is láthattuk. Ezek után kíváncsian vettem kézbe Valerian történetét.
A mozis változat kapott hideget-meleget. Sokan arra panaszkodtak, hogy a látványra lett építve az egész és történet nem is nagyon volt a filmben. Mivel a filmet még nem láttam, így a látványnak csak a saját fantáziám szabhatott határt és így tudtam koncentrálni a történetszálra is.
Az első pár fejezet alatt rájöttem, hogy Christie Golden élt a lehetőséggel és kitöltötte a párbeszédek közti szünetet, valamint az arcjátékok mögött lévő gondolatokat is ismertette. Ez nagy megkönnyebbülés volt számomra, hiszen nem egy filmátiratot olvashattam, hanem egy valódi regényt. Persze az írónőnek meg volt kötve a keze, hiszen nem térhetett el az eredeti történetvezetéstől, de kihozta belőle a legtöbbet amit lehetett.
A főszerepben Valerian és Laureline, a két téridőügynök egy új megbízatást kap. A rutinmunkának ígérkező feladat végrehajtása közben egy kis gikszer csúszik be, aminek köszönhetően még jobban belegabalyodnak az ügy szálaiba. Az Alfán (az ezer bolygó városa – a szüntelen növekvő és fejlődő űrállomás) tovább bonyolódnak a dolgok és egyre több titok kerül elő, persze feloldás nélkül, hiszen a hozzáférés le van tiltva. A kalandos küldetés végén azonban lehull a lepel az összes rejtélyről, melyek szörnyűségeket rejtegettek.
A képregény alapján készült film, animáció és könyv egy csodálatos világba kalauzol el bennünket a XXVIII. századba. A történet tele van kalandokkal és végre olyan főszereplőkkel, akik nem szuperhősök, hanem egyszerű emberek. Ők is hibáznak és gyarlók, akárcsak a többi ember. Egyvalamiben azonban mások, ezért is lehettek téridőügynökök: jobbá akarják tenni a világot és megmenteni mindattól, ami tönkreteheti.
A pörgő események alatt érezzük, hogy valamerre tart a történet, azonban nem tudunk neki egyértelmű irányt szabni. A kalandos utazás nem egy terv mentén történik, hanem az események befolyásolják, és néha úgy érezhetjük, hogy eltértünk az eredeti útiránytól. De abban a pillanatban, amikor ez az érzés megkörnyékezi az olvasót, előkerül egy kis részlet, mint a kirakós egy darabja, ami megerősít bennünket, hogy nem mellékszálon haladunk, hanem a fősodorban. Mondhatnám azt is, hogy ez egy történet ezer kalanddal.
A regény végére érve mégis maradt egy kis hiányérzetem. Úgy éreztem, hogy nem kerek a történet, valami hiányzik belőle. A könyv elolvasása előtt nem rendelkeztem semmilyen ismerettel az alapját képező képregényről. Ez a hiányérzet pedig arra késztetett, hogy utánajárjak, valójában ki is Valerian és Laureline. Nem a legjobb úton indultam el, ugyanis először az animációs sorozatra akadtam rá, és azt gondoltam, hogy ezzel egyszerűbben a végére járhatok a dolgoknak. 10 rész megnézése után akadtam rá az SFmag oldalán található, Hackett által írt cikkre, mely két részben mutatja be a képregénysorozatot és a filmadaptációt. De a hiányérzet csak nem múlt el. Végül rájöttem, hogy mi a gond.
A Valerian és az ezer bolygó városa egy történetet mesél el sok kalandon keresztül. Luc Besson abból indult ki, hogy a nézők/olvasók rendelkeznek valamiféle előismerettel a Valerian és Lauireline univerzumról és a szereplőkről. Az igazság pedig az, hogy itthon nem sok ember hallott a képregényről a film megjelenése előtt. Kicsit olyan ez, mintha egy sorozat második kötetével kezdenénk az olvasást. Izgalmas és érdekes, de nem ismerjük az előtörténetet, ami segítene a jobb megértésben. Luc Besson a közepébe csapott, anélkül, hogy először elkészítette volna a “Valerian and Laureline: The Beginning”-et.
A könyv még egy szempontból jobb mint a film. Itt mi alkothatjuk meg gondolatainkban a főszereplők kinézetét. Az én fejemben sokkal jobban hasonlított Valerian és Laureline a képregénybeli alakjukhoz, mint Dane DeHaan és Cara Delevingne filmes kinézete. Mintha Luc Besson szándékosan cserélte volna fel a szereplőket. A könyvben Valerian egy beképzelt, büszke, szerelmes és jószívű, azonban néha forrófejű fiatalember, akinek karakteres arca van, míg Laureline egy nőies alkat, aki kicsit anyáskodó és szorult helyzetben átváltozik anyatigrissé, hogy megvédje bajtársait. A filmbeli változatnál Valerian egy tinédzserfiú, míg Laureline egy dögös maca, aki fiús viselkedési formát vesz fel.
A Bluemoon Könyvek az Édesvíz Kiadó új brandje, ami alatt sci-fi és fantasy regények jelennek meg. A Valeriannal pedig megteremtette az igényt a képregények iránt, hiszen miután elolvastam a könyvet, legszívesebben nekiláttam volna a képregényeknek is. Annyira magával ragadott ez a világ, a benne lévő földönkívüliek, valamint a technológiai megoldások, hogy szívesen elkalandoznék még itt egy kicsit. Szétnéznék a Nagy Bazárban és bebarangolnám Alfát is. Mindkét helyszín leírásai olyan élethűek voltak a könyvben, hogy szinte láttam magam előtt, ahogy a szereplők bejárják ezeket a furcsa, mégis nagyszerű helyeket. Nem csodálom, hogy Luc Bessont is megihlette ez a világ, hiszen csak a képzelet szabhatott határt a történetnek.
Végezetül, be kell ismernem, hogy beszippantott ez az univerzum. Annyi lehetőség van még benne, amit hiba lenne egyetlen könyvnél abbahagyni. Folytatást akarok, meg előzményeket. Képregényt (magyarul) és regényeket!
A kötetet köszönöm a Bluemoon Könyveknek.
ISBN: 978 963 529 737 5
Bluemoon Könyvek, 2017
A bejegyzés először a Könyvek, ahogy én látom oldalon jelent meg.
