A Prison Break nagy kérdése az volt, az új évad előtt, hogy egy olyan sorozatban, ahol semmi misztikus nincs, és Bobby se lép ki a zuhanyból, hogyan támasztanak fel valakit, akit kinyírtak előzőleg. Ez az egyik szereplő halott dolog nem is lenne probléma, ha nem a főszereplőt nyírták volna ki. Így nem csak az lett a készítők feladata, hogy egy minőségi szintet tartsanak, hanem az is, hogy a Prison Break ötödik évadában visszahozzák Michael Scofieldet, ezt jól megmagyarázzák és ne is tűnjön gagyinak. Némi spoilerrel megfűszerezve megnézzük sikerült-e. Aki nézné, az csak az utolsó bekezdést olvassa. A Prison Break nagy kérdése az volt, az új évad előtt, hogy egy olyan sorozatban, ahol semmi misztikus nincs, és Bobby se lép ki a zuhanyból, hogyan támasztanak fel valakit, akit kinyírtak előzőleg. Ez az egyik szereplő halott dolog nem is lenne probléma, ha nem a főszereplőt nyírták volna ki. Így nem csak az lett a készítők feladata, hogy egy minőségi szintet tartsanak, hanem az is, hogy a Prison Break ötödik évadában visszahozzák Michael Scofieldet, ezt jól megmagyarázzák és ne is tűnjön gagyinak. Némi spoilerrel megfűszerezve megnézzük sikerült-e. Aki nézné, az csak az utolsó bekezdést olvassa.
Ahogy a nyitó epizódnál is írtam, az új évadban erőteljesen játszik a nosztalgia faktor. Nekem nem voltak illúzióim abból a szempontból, hogy szurkolólányokat megszégyenítő bugyinedvesedésem lesz a felcsendülő főcím dallamán. Így is történt az első két részt látva, de aztán (szerintem okosan), úgy döntöttem meghagyom darára a sorozatot. Mivel az új évad kilenc résszel operál, így egy hétvége alatt lenyomható az egész, tehát majdnem egy hosszú filmet láttam. Hogy ez mennyire dobta meg az élvezeti értéket, azt nem tudom, de az amúgy is pörgős történet így még feszessebbenek tűnt. Persze nem kellett ideoda kapkodnunk a fejünket, mert a régi évadok jellegzetes betegség tünetei itt is megjelentek. Michaelék menekülek, kibasznak velük, újra menekülnek, zsákutcába futnak, újra menekülnek. De darálva ez nem tűnt fel annyira. Azt meg kell jegyeznünk persze, hogy nosztalgia ide, nosztalgia oda, nem kell úgy tekintenünk a sorozatra, mint valami világmegváltásra, ez egy popcorn élmény, nem sokkal több. A tényállás viszont az, hogy egy popcorn sorozatnak is hoznia kell egy szintet, mint történetben, mind látványban. Ha a szint alá esünk, akkor rögtön felrémlik, hogy az istenverte polc még mindig úszik a lerakódott porban, mi meg erre basszuk el a drága időt. Nos, ahogy írtam előzőleg is, a PB simán hozza azt a szintet, amit az utolsó évadok is hoztak. Én könnyen megvehető fickó vagyok, egy kis akció, meg jó karakterek simán megvesznek. Akciót tekintve azért nem égették agyon a dollárokat kint, de lévén pár verekedésnél, meg rohanásnál nem kell több egy ilyen sztoriba, elég volt a sok puskaropogás. Lőnek, mint a hülye, meg menekülnek. Itt-ott felrobban pár dolog, és meg is vagyunk.
A Prison Break nagy ütőereje mindig is a történet, a hirtelen fordulatok és a karakterek voltak. Ne aggódjatok, itt is megkapjuk mindezt, de azért érezni, hogy vizezik a sört. Ugye az első részben el kellene hinnünk, ahogy Michael nagy komolyan előadja, hogy ő nem is Michael, hanem más néven, más ember. Nyilván rögtön tudjuk, hogy csak játssza a hülyét valamilyen okból kifolyólag. Ez nem is lenne baj, de azért fölösleges kör volt, mert mire is volt ez jó? Semmire, de ne nézzük a logikai buktatókat. Annak ellenére, hogy Lincoln Burrows, a bátty szerepe sosem volt sokkal több, mint egy üresfejű izomember, aki miatt elindul a sztori, megáll a sztori, Dominic Purcell vitt egy kis életet a karakterbe. Most is arra volt jó, hogy visszahozzák a tesóját a képbe, meg aztán az, hogy együtt rohanjon a többiekkel. Végül kapott egy kis szerelmi szálat, aminek nagy jelentősége nem volt, de kilenc rész alatt nem is lehetett, meg el is fért végülis. Persze azért nem istenítem a színészi játékát, de ha Wentworth Millerért nézem, ott se dobálják az oscar díjakat. Viszont mégis mindketten sikeresen simulnak bele a rájuk írt szerepbe. Michael éles szemű merengése a távolba már beindítja az emberben azt az, “ez a pali megint eltervezett mindent” érzést. És ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy mitől működött annyira az első évad. Attól, hogy az írok olyan fordulatokat nyomtak bele minden részbe, hogy a fal adta a másikat, és kaptunk egy ilyen enyhén borderline zsenit, aki azzal győzi le a szemeteket, hogy előre lát hat vagy hét sakklépést a táblán. Aztán ez kopott el az utolsó évadokra annyira, hogy simán rohanós és lövöldözős akció lett csupán. Ez mondjuk annak volt betudható, hogy a karakterek száma jelentősen növekedett. Ez nem volt veszett nagy baj, mert a PB nagy előnye volt, hogy sikeresen hozott be sablon karaktereket, akik jól megvoltak írva, és jó színészeket találtak hozzájuk.
Most is kapunk pár új tagot, de eléggé felejthetőeket sajnos. Van pár régi ismerős is, de azoknál nagyon olyan érzésem volt, hogy csak mutatóba sikerült behozni őket. A dokinő szerepe túl erőltetett volt, Sucre szerepe túl funkcionális, C-note teljesen rendben volt, és akit igazán elcsesztek az T-Bag. Az utóbbi azért sajnáltaos, mert Robert Knepper legalább annyira zseniálisat alakít még régen. Csak a karaktere erőltetett, elpuhított és vacakul megírt. Nagy kár érte. De ha már a karaktereket nézzük, az ellenfelek még rosszabbat mutatnak. A Maria Benedict és Steve Mouzakis által alkított ügynökök, akik a relytéjes Posseidonnak dolgoznak, megint csak azt mutatják, hogy ha nem sietve és vacakul írják meg őket, nagy potenciál lett volna bennük. De aztán elcseszték. A nagy elenfél, a titokzatos Poseidon addig volt érdekes, amíg nem derült ki kicsoda valójban. Mark Feuerstein nagyszerű volt a béna férj szerepében, de mikor nagy összeesküvő gonoszt kellett alakítania, már nem tudott velem elhitetni semmit. Azért kissé ujjongtam, mikor Scofield végre legyőzi. Igaz az se volt egy olyan momentum, ami túl csvaros lett volna, de a feeling megvolt.
Összességében jót tett a sorozatnak, hogy csak kilenc résszel operál, mert feszesebb lett, de ugyanakkor meg jól kitoltak így a karakterekkel, akikre ráfért volna egy bővebb kifejtés. Nem, a Prison Break már nem az a Prison Break ami az indulásakor volt, de arra tökéletes, hogy leülj a tévé elé valakivel és egy tál pattogatott kukorica mellett elüsd az időt.
