Hollywood már régóta fel akarta dolgozni a klasszikus sci-fi animét, a Ghost in the Shell-t. Most végre megérkezett, de vajon ugyanolyan csúfos bukás lett, mint a korábbi próbálkozások, vagy végre-valahára megkaptuk az első épkézláb amerikai anime-adaptációt?
A nem túl távoli jövőben járunk, amikor a világháló már az életünk minden területén jelen van, és a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az emberek különböző implantátumokkal kitolják saját testük határait. Történetünk főhőse, az Őrnagy (Scarlett Johansson) még köztük is egyedülállónak számít: egy terrorista támadás során olyan súlyosan károsodott a teste, hogy a kormányhoz közel álló Hanka Robotics az agyát átültette egy kiborg-páncélba. Most a 9-es Részlegnek nevezett bűnüldöző szerv tagjaként veszi fel a harcot a kiberterrorizmussal szemben. Azonban az egyik bevetés során egy rejtélyes hacker, Kuze egy szörnyű titkot leplez le előtte: akiket szolgál, valójában nem megmentették az életét, hanem ellopták azt, hogy a saját céljaikra használhassák fel. Az Őrnagynak minden követ meg kell mozgatnia, hogy visszaszerezze régi emlékeit, és hogy másokkal ne történhessen meg ugyanez.
A projekt sokáig kallódott a development hellben, több forgatókönyv-írót is elfogyasztott, végül 2014-ben Rupert Sanders (Hófehér és a vadász) ülhetett a rendezői székbe. Már a film készítése is sokakban ellenérzéseket váltott ki: a rendező relatíve tapasztalatlansága mellett többen azt kifogásolták, hogy az Őrnagy szerepét miért nem egy ázsiai színésznő kapta. Arról a számos anime rajongóról nem is beszélve, akik kb. a projekt bejelentése óta azt gondolták, hogy „ezek a rohadt amcsik egy újabb kedvencünket akarják tönkretenni”. Részben ezek az aggályok megalapozottak, hiszen az ázsiai színészek valóban alulreprezentáltak Hollywoodban, és az eddigi amerikai anime-adaptációk enyhén szólva sem sikerültek jól (köhh-köhh, Dragon Ball Evolúció, köhh-köhh). De mindezektől elvonatkoztatva én hajlandó voltam egy esélyt adni a filmnek, több okból is. Egyrészt aki olvasta a mangát, az tudja, hogy az Őrnagynak csak a neve japán, a valódi származására soha nem derül fény, és egyébként is gyakran váltogatja a „páncélját”, amiben a „szelleme” lakik. Úgyhogy én személy szerint egy kicsit értelmetlennek tartom a whitewashing-vádakat. Másrészt az a meggyőződésem, hogy valószínűleg életképesebb adaptációt lehet készíteni egy cyberpunk thriller animéből, mint egy olyanból, amiben tüskés hajú földönkívüliek üvöltözve dobálnak tűzgolyókat egymásra.
De mindettől függetlenül azért mégis volt bennem némi félsz, hiszen mégiscsak óriási kedvencem a Ghost in the Shell franchise, és nyilván senkinek nem esne jól, ha a szíve csücske mozis debütálását elbaltáznák. A végeredményt látva viszont megnyugtathatok mindenkit: nemcsak egy jó film született, hanem az eddigi legjobban sikerült amerikai anime-adaptáció is. Ehhez viszont kellett bizonyos áldozatokat hozni.
A kompromisszumok fő elszenvedője a történet és a filozófiai mondanivaló lett. Azt nem mondom, hogy lebutították volna a cselekményt, de közel sem olyan összetett, mint az 1995-ös film, vagy akár a Stand Alone Complex sorozat. Annak viszont külön örültem, hogy nem az egyik konkrét animét dolgozták fel, hanem egy saját történettel álltak elő, ami kölcsönöz bizonyos elemeket a franchise eddigi darabjaiból, még ha egy kicsit kiszámítható is lett. A filozófiáról meg annyit, hogy senki se számítson arra, hogy két bevetés között a 9-es Részleg tagjai hosszú elmélkedésekbe kezdenek (egy kicsit ironikus, hogy az erősen Ghost in the Shell-ihletésű Mátrix jóval filozofikusabb ezen a téren, mint az amerikai adaptáció). De szerencsére a történet fő mondanivalója változatlan maradt (hol húzódik a határ ember és gép között), így az anime rajongók szűk körén kívül most már a szélesebb közönség is megismerheti a Páncélba zárt szellem világát.
A szereplők ábrázolása terén nincs szégyellnivalója a filmnek. Scarlett Johansson jól alakítja az egyik pillanatban eltökélt katonát, a másikban pedig a kétségek között őrlődő kiborgot, aki nem tudja, kiben bízzon. Az Őrnagy mellett Batou (Pilou Asbaek) karakterét ismerhetjük meg jobban: jó párost alkotnak, a kettejük közötti csipkelődő párbeszédek pedig akár az animében is elhangozhattak volna. Azt pedig egészen újszerű volt látni, hogy a 9-es Részleg vezetője, a Takeshi Kitano által alakított Aramaki végre nem csak az irodájából figyeli az eseményeket, hanem ő is kiveszi a részét az akcióból. Ellenben Kuzére és a Hanka Robotics vezetőjére, Cutterre még ráfért volna a polírozás: előbbiben szerintem több lehetőség is rejtőzött, mint amennyit kihoztak belőle, utóbbi pedig megmaradt a szokásos gonosz, gátlástalan cégvezető szintjén.
Amiből viszont nálam csillagos ötösre vizsgázott a film, az a látvány. A robotok, gépek és fegyverek egy az egyben úgy néznek ki, mintha csak az animéből emelték volna át őket, a Weta Workshop most is igazán kitett magáért. Külön kiemelném a város ábrázolását, ami egyszerre gyönyörűen futurisztikus (a sok hologrammal egészen Blade Runneres beütése is van) és meglepően hihető, az égbe nyúló felhőkarcolóktól kezdve a végtelennek tűnő paneldzsungelig minden részletre aprólékosan figyeltek a készítők. Az operatőri munkát sem érheti komolyabb panasz, bár néha úgy éreztem, hogy az akciójelenetek alatt mintha egy kicsit hektikus lenne a vágás. A zenei aláfestésért pedig Clint Mansell felelt, akinek a neve garancia a minőségre, és még néhány ismerős dallamot is becsempészett a soundtrackbe a franchise korábbi darabjaiból. De még ezeknél is fontosabb az egészében vett Ghost in the Shell-hangulat, amit nekem szinte maradéktalanul megadott a film. Egyes jeleneteket szinte egy az egyben átemeltek az animékből, a rajongóknak pedig külön öröm lesz felfedezni ezeket az utalásokat és kikacsintásokat.
Egy szó, mint száz: nem lett hibátlan film a Páncélba zárt szellem, de így is messze az eddigi legjobb amerikai anime-feldolgozás. Ha kijavítják ezeket a hiányosságokat, és ha az adaptálás során továbbra is kellő tisztelettel nyúlnak az alapanyaghoz, akkor ez egy jó irányvonalat jelölne ki a jövőbeli alkotásoknak. Az anime rajongóknak azt javaslom, hogy tegyék félre az ellenérzéseiket, és nézzék meg a filmet. Mindenki másnak pedig, aki nem mozog otthonosan a Ghost in the Shell világában, itt a remek alkalom, hogy elmerüljenek ebben a különleges cyberpunk vízióban.
