Valami nem javul az évek múlásával sem, illetve pont annyira lesz elviselhető, hogy az még ne lépje át a filmnézők ingerküszöbét. 2014-ben, két évvel a megjelenése után írtunk az ABC’s of Death című botrányos WTF áradatról. Ezt a tendenciát követve elővettük az ugyancsak két évvel később megjelent második részt, és úgy voltunk vele, ha már az ötlet alkotói nem átalkodtak kiadni egy folytatást a kezük közül, úgy a Kritizátor csapata sem hagyja ezt szó nélkül.

A lényeget leírnánk azon olvasóink számára, akik (hozzáteszem szerencséjükre) nem ismerik az első részt. A jobbára amerikai ötletgazdák összehívtak 26 rendezőt, illetve rendező párost, hogy az ABC betűit felosztva egymás között, társítsanak egy szót az adott betűhöz, és a szó köré teremtsenek egy történetet, majd vigyék vászonra. A történetnek a halállal kellett kapcsolatban lennie. A rendezők a művek nyelvezetében, ábrázolásmódjában és sztorijukban teljesen szabad kezet kaptak. Így állt össze ez a 26 rövidfilmből álló két órás antológia, amelyet angol, amerikai, német, izraeli, argentin, francia, japán és még sok más nép szülöttei alkottak meg (mi, magyarok szerencsére nem vagyunk benne).

Személy szerint még mindig nagyon sok lehetőséget látok az ilyesfajta antológiákban, hogy különböző országokból érkezett rendezők saját tudásukat, látásmódjukat felhasználva tegyenek hozzá egy kicsit a nagy egészhez. Az ötlet nagyon tetszetős és van benne potenciál, de sajnos az első film hibája is az volt, hogy némely hatásvadász, sőt beteg felfogású alkotás (amelyből jó néhány volt a repertoárban) teljesen szétrombolta az addig felépített, vagy felépíteni kívánt hangulatot. De mi a helyzet a második résszel? Azt kell, hogy mondjam, az eleje nem indul rosszul, és a két óra játékidő többi részétől sem megyek a falnak fájdalmamban. Ilyen jó lenne? Nem, nem azt mondom, csak azt, hogy igényesebbre sikerült. Látszódik az egész kivitelezésen, hogy tanulván a korábbi hibákból, igyekeztek valamiféle koncepciót belevinni, és ez mindenképp becsülendő. A séma sok helyen követi elődjét, jobbára hasonló a kivitelezése is: a többségében élőszereplős filmek között találkozhatunk animált, stop-motion technológiával készített történettel, de láthatunk reklámként bemutatott sci-fi mészárlást is. Keretnek nem rossz, de milyenek a filmek maguk? Na, itt vegyesek az érzelmeink.

A képtelen baromságoktól sajnos nem szabadultunk, az agyament, beteg ábrázolás ugyanúgy képviselteti magát, de az első film után már nem lepődtem meg semmin. A keletiek itt is az élen járnak, de meg kell jegyeznem, ebben az esetben a japán részleg pozitív csalódás volt. Néha képesek voltak mély gondolatokat közölni, egész igényes műveket adtak ki a kezük közül. Ezek mellett akadnak rettenetesen gyomorforgató, rettenetesen erős naturalizmussal ábrázoló művek is, amiktől inkább hányni lenne kedvünk, mintsem végignézni. Természetesen az örök vicccsinálók sem maradhattak ki a játékból, akik az egész témát poénosra vették, és ez a filmjükön is látszik, csak sajnos a kívánt hatást nem érték el. Mindezen élmények mellett felüdülés látni igényesen bemutatott történeteket, mert hisszük vagy sem, ilyenek is vannak a repertoárban. Főként azok a példányok érdekesebbek, amik egy rendkívül megrázó, igen kegyetlen témát boncolgatnak, mint mondjuk a gyermekgyilkosság vagy a hasznavehetetlen, rossz szülői példamutatás következményei. Bár nem emelik az alkotást túlzott magaslatokba, azért javítanak valamelyest a színvonalon.

Az előző részhez még 2014-ben hozzáfűztem, hogy az operatőri munka sok helyen kifejezetten igényes volt. A folytatásnak is ez a legnagyobb (ha nem az egyetlen) erőssége, mert erre az egyre minden rendező nagyon figyelt. A képi elemek megfelelően vannak bemutatva, de sajnos ez nem változtat a többi hibáján, mint például azon, hogy bizonyos esetekben nem kellően realisztikus. Egyszerű példa: a hölgy egy szerencsétlen baleset után is szépen sminkelt, tiszta bőrű. Ez sok esetben abszolút alap probléma, így veszít a hitelességéből, nem beszélve a rossz színészi játékról. Rendben, hogy rövidfilm, és nem kell hozzá túl sok energia, de azért odatehették volna magukat a kedves szereplők. Itt-ott ugyanazokkal a szánalmasan leegyszerűsített megoldásokkal találkozunk, mint például a vér utólag való pozícionálása a jelenetbe, és ezt 2014-ben ezt már nem engedhetik meg maguknak a készítők.

Az ABC’s of Death 2 valamelyest kijavította elődje hibáit, de még így sem mondható jónak. Egyes kisfilmek rendben vannak, mert a megfelelő eszközökkel mutatják be a témájukat. Ellenben mások rendkívül gyomorforgatóak vagy viccesnek akarnak látszódni, de nem azok, így gyermekbetegségeit nem tudta levetkőzni. Döbbenetes, hogy a második részt a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon jelölték a Közönség választása díjra! És itt még nem álltak meg az alkotók, felhívást intéztek a világ rendezői felé, hogy egészítsék ki a második részt a saját rövidfilmjükkel. Több mint 500 pályázó közül választották ki a 26 legjobbat, de kikérték maguknak, ez nem a harmadik részhez kell… Ez az ABC’s of Death 2.5. Egyelőre ezzel is megelégszem, köszönöm!