A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal... Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései...
Ugye egy szavamat sem hittétek arról, amit a filmről mondtam? A nagy fal gyakorlatilag semmi mást nem ad, csak amit az előzetes ígér. Igazi agyatlan akcióparádét, milliónyi CGI szörnyet és persze Matt Damont.
A fekete por nyomában...
A nagy fal elsősorban két, Kínába tévedt európai utazó története, akik egyfajta ipari kémkedés részeként a fekete (lő)por titkát akarják megszerezni. Útjuk során viszont a kínai nagy falnál fogságba kerülnek, ahol azonnal ámulatba ejti őket a szervezettség és a technológia, amivel a fal védelmét szervezik. Felmerülhet hát a kérdés; miféle sereget próbálnak meg távol tartani egy ilyen építménnyel? Az alkotók valószínűleg sokkal több fehér porral találkozhattak, mint feketével, amikor a filmet elkészítették, de legalább nem próbálják meg magukat túlságosan komolyan venni, ami a színészekre is igaz (ők se ezzel a produkcióval próbálnak Oscart nyerni). A falat egy különleges szörnyfaj, a varacskosdisznó-sárkány seregei ostromolják, melyek milliós számban támadnak újra és újra. Néha kissé a World War Z-t idézi, ahogy a szörnyek hangyaszerű raja próbál felkúszni a fal kövein. Egyszerűen minden gigantikus, nagyszabású, ugyanakkor primitív, mégis izgalmas. A primitív forgatókönyvhöz ráadásul olyan emberek adták a nevüket, mint Edward Zwick, a Véres gyémánt rendezője, valamint Tony Gilroy, a Bourne-filmek és a Zsivány Egyes írója... Kár volt a gőzért.
Kínai gyorsbüfé a filmgyártásban
Annak ellenére, hogy A nagy fal egy egyértelműen amerikai ízlés szerint készült darab, természetesen azért alaposan rátesz a kínaiak nemzeti öntudatára. A filmbéli nagy fal az emberiség utolsó mentsvárává magasztosodik a szörnyek elleni gigászi küzdelemben. Ennek megfelelően az alkotók az igazi nagy fal méreteit is jócskán felnagyították, hogy az építmény még impozánsabb látványt nyújtson a nézőknek. Láthatunk még ezenkívül rengeteg olyan találmányt, melyet hagyományosan a kínaiakhoz szoktak kötni; rakéta hajtású robbanó nyílvesszőket, lőport, mágnest, óriási hallókészüléket, hőlégballont, íjpuskát, stb. A felvonultatott technikai armada is mind-mind a kínai, illetve ázsiai büszkeségre tesz rá jókora szeneslapáttokkal. A főszereplő viszont a nemzetközi siker érdekében mégiscsak a fehér Matt Damon, aki viszont a történet értelmében egy európai kalandor. A film tekintélyes része azonban kínai nyelvű, ami így még inkább erősíti a két kultúra közötti különbségek bemutatását. Ugyanakkor ez mégsem egy igazi ázsiai film. A világsiker igénye jócskán felülírta az általában a kínai mitológiára épülő kínai filmeposzok sajátosságait, így egy műanyag gyorskajához hasonlító terméket kapunk, ami könnyen eladható a világ bármely pontján, akárcsak a kínai gyorsbüfé.
A lovasíjász meg a többiek
Mint szinte minden alkotás a filmiparban, úgy A nagy fal is rendelkezik magyar kötődéssel, mivel Matt Damont a magyar lovasíjász bajnok, Kassai Lajos készítette fel a szerepre - bár ha őszinte akarok lenni, a számítógép többet javíthatott Damon filmbéli készségein, mint Kassai. Damont egyébként a pénzen kívül valószínűleg semmi más nem motiválhatta, hogy részt vegyen ebben a produkcióban, és azért lássuk be: Matt Damon jobb színész annál, minthogy üres látványfilmekben szerepeljen, erre ott van Jason Statham vagy Jet Li. Pedro Pascal (a Trónok harca és a Narcos sztárja), valamint Willem Dafoe üde színfoltok, az ázsiai szereplők közül viszont Tian Jing szépsége és alakításának üressége emelkedik ki. A zenére viszont Ramin Djawadi (a Trónok harca komponistája) révén nem lehet panaszunk, Djawadi hatásosan építi be a kínai hangszereket (pl. a dobokat a film zenéjébe). A díszleteket felesleges lenne kiemelni, a fal jó része úgyis egy renderfarm terméke, a jelmezek viszont néha egyenesen csapnivalóak, mintha egy cosplay találkozóról szalajtották volna őket.
Hagyd otthon az agyadat!
Ha valaki úgy dönt, hogy egy minden értelmet nélkülöző, de izgalmas látványfilmre szeretne jegyet váltani, az valószínűleg nem fog csalódni, mert A nagy fal végig le fogja kötni a figyelmét. Ha viszont valakit a mélyebb értelmű és tartalmasabb ázsiai filmgyártás érdekel, annak ott van a Tigris és sárkány, valamint a már említett Hős. A magamról részéről jobban örültem volna annak, ha egy valódi történelmi témájú drámaként dolgozzák fel a világ egyik leggrandiózusabb építményének történetét, nem pedig egy ennyire elborult fantasyként. A hun vagy mongol támadás önmagában már nem elég érdekes? Feltétlen varacskosdisznó-sárkányok kellenek ahhoz, hogy egy ilyen sztori jobban eladható legyen a széles tömegeknek? Végül is a Trónok harca is azért lett sikeres, mert történelmi allegóriákat vonultatott fel felturbózott fantasy köntösben. Persze, azért itt akad egy kis színvonalbeli különbség... mármint a Trónok harca javára.
再见!