A februári Oscar-gálán a Mustang c. török filmnek komoly esélyei voltak arra, hogy megnyerje a „Legjobb idegen nyelvű film” elismerését, de végül a Saul fia készítői vihették haza az aranyszobrocskát. Idén Törökország a Hideg hegyeket jelölte a díjra. Vajon ezúttal sikerül a bravúr, és egy török filmet fog kitüntetni az Akadémia?
Törökország zord hegyei között járunk, ahol a természet éppúgy lehet az ember barátja és az ellensége is. Ezen a vidéken él Mehmet, történetünk főhőse, a családjával együtt, és próbálják az általuk megtermelt javakból fenntartani magukat. A családfő időről időre elvonul a hegycsúcsok közé, hogy az ottani barlangokban kutasson arany és ezüst után. Régen sok nemesfémet talált, de az utóbbi időben elpártolt mellőle a szerencse, és félő, hogy a megcsappant bevétel miatt nem tudja majd etetni a gyerekeit, és nem tudja fizetni a kölcsönöket az uzsorásainak. Ezért Mehmet merész vállalkozásba fog: azt hallotta, hogy egy közeli faluban nyáron bikaviadalt rendeznek, ahol akár több ezres pénznyeremény ütheti a markát. Ezután nekilát a bikája edzésének, hogy felkészítse a rá váró küzdelemre.
Ahogyan az a fenti szinopszisból is kiolvasható, a Hideg hegyeknek elsősorban nem a történet a fő vonzereje. Véleményem szerint ez tipikusan az a fajta sztori, amit másfél órában kényelmesen el lehetett volna mesélni, de valamiért a készítők szükségesnek látták kihúzni a játékidőt 130 percre. És sajnos ez az egész filmre rányomja a bélyegét. Nem azt mondom, hogy nem történik benne semmi, de egyszerűen olyan lassúsággal vánszorog előre a cselekmény, hogy néha tényleg az az érzése támad a nézőnek, mintha már órák óta a vetítőteremben ülne (az egyik jelenetben még szép hosszú snitteket is kapunk a Mehmet fiai által szedett csigákról, na akkor tényleg olyan érzésem támadt, hogy ez a film gúnyolódik velem).
A film lassúságából fakadóan a karakterek is csak nehézkes tempóban fejlődnek. Igazából nincs is sok értelme többes számban beszélni a karakterekről, ugyanis érdemi előrelépést csak Mehmet és a felesége tudott produkálni, a többiek hozzájuk képest akár epizódszereplők is lehetnének. És az ő fejlődésük is csak egy jelenetben nyilvánul meg, amikor egy veszekedés után felesége beleegyezik abba, hogy edzhesse a bikát, cserébe ha elbukja a viadalt, akkor Mehmet a közeli bányába megy napibérért dolgozni. De mire eljutunk idáig, addigra majdnem egy egész óra eltelt a filmből, és addig jóformán csak rójuk a fölösleges köröket: Mehmet felmegy a hegyekbe nemesfémet keresni, nem talál semmit, otthon összeveszik a feleségével, Mehmet megint felmegy a hegyekbe, stb.
Azért vannak pozitívumai is a Hideg hegyeknek. A fényképezése például kifejezetten szép lett, a havas csúcsok és a török hegyvidék felvételei természetfilmbe illő minőségűek. Ehhez kapcsolódik a film egyik központi témája is, az ember és a természet, bővebben az ember és az állatok közötti összetett viszony bemutatásában, legyenek azok akár a saját haszonállatai, vagy a vadon teremtményei. Csak legyen az embernek türelme felfedezni a témákat a rengeteg elnyújtott és unalmas jelenet között.
Kár a Hideg hegyekért, mert ha egy határozottabb vágó kezei közé kerül, akár egy elfogadható film is lehetett volna belőle. Így viszont tényleg csak azoknak tudom ajánlani, akiknek van türelmük egy több mint két órás, nyugdíjas tempóban haladó drámához.
